11.5 C
Budapest
csütörtök, december 3, 2020

Álom, álom, édes álom…

Épp elaludtam, amikor a férjem hazajött ebédszünetben, ebéd persze sehol.

Friss

3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

Az előzetes számításoknak megfelelő mértékben emelkednek a nyugdíjak a jövő évben. December 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben a 2021. évi...

Szokásos ünnep, varázslatos biztonság

Örök téma, hogy mégis kinek mi a kedvenc ünnepe és akárhányszor felvetődik a kérdés, kikerülhetetlen választóvonallá válik a Karácsony. Az ünnep, amit...

Boomerek, Doomerek, Zoomerek – Kik ők?

Írták már önnek a Facebookon, hogy OK Boomer? Tudta, hogy sosem érthet meg egy zoomert? Mit tud a doomerek önkéntelen cölibátusáról? Na...

Húszévesen, két gyerekkel

Balival tavaly együtt kezdtük a gimnázium utolsó évét, amikor kiderült, hogy márciusban, még az érettségi előtt édesapja lesz két kislánynak. A felesége Bori, húszévesen...

Egy kis büszkeség, receptre felírva

Ha Magyarországra utazom, nem szoktam kihagyni az éves orvosi vizsgálatokat. A múlt hétre három időpontom is volt. Alapvetően egészségesnek tartom magam, de az Angliában töltött hónapok alatt voltak ilyen-olyan panaszaim.

Némelyikük elég komolyan elkezdett aggasztani. Eleinte úgy voltam vele, hogy foghatjuk a hormonokra, az életkoromra, az akklimatizálódásra. Természetesen saját kérésemre ott is kivizsgáltak, de hiába nyugtattak a brit orvosok, hogy aggodalomra semmi ok, én az a típus vagyok, akinek kell egy másodvélemény.

Különben hajlamos vagyok órákat tölteni az interneten: keresgetek, analizálok, és a legkülönbözőbb diagnózisokat gyártom. Öreg hiba, de ez van.

Így talán érthető, hogy alig vártam a tíznapos karanténból való szabadulást, és amint tehettem, felmaszkolva, a szükséges papírokat kitöltve elindultam az orvosi központba.

Szerencsére, két napon belül kiderült, hogy minden rendben van.

Igaz, egy kicsit vékonyka vagyok, és több vasat meg B12-t kell magamhoz vennem, de ezenkívül egészségesnek számítok. Nos, de ezt a cikket nem azért írom, hogy orvosi leleteimmel szórakoztassalak benneteket, hanem azért, hogy megosszam, milyen meglátásokra ösztökélt egy számomra addig ismeretlen belgyógyásszal folytatott rövid beszélgetés.

A kedves, idős úr udvariasan betessékelt a rendelőjébe, és intett, hogy foglaljak helyet, majd feltette az ilyenkor szokásos kérdéseket. Gyógyszerallergia? Igen, penicillin. Valamilyen ismert betegség? Hm, nincs. Műtétek? Igen, néhány évvel ezelőtt megoperálták a bal térdemet, amit deréktól lefelé elzsibbasztva végig is néztem. Dohányzás? Hébe-hóba, ha éppen jól esik. (Doktor úr részéről enyhe homlokráncolás.) Alkohol? Nagyon ritkán. Születésnapokon, házassági évfordulón, de akkor is csak olyan öt kortyolásnyi, és maximum rozé vagy egy kis vörösbor.

A doktor úr bólogatott, majd felkért, hogy foglaljak helyet a vizsgáló asztalon. Megkopogtatott, meghallgatott, megmérte a vérnyomásomat, valamint a mérlegre is fel kellett állnom. Évekkel ezelőtt a mérleg láttán is kirázott volna a hideg, és ideges nyugtalanság lett volna rajtam úrrá. Vajon mit fog mutatni? Híztam? Fogytam? És különben is, honnan tudhatom pontosan, hogy mennyit nyomok abban a pillanatban, amikor cipő, nadrág, pulcsi, és még ki tudja mi van rajtam?

Most azonban – szerencsére ez már így van egy jó ideje – semmilyen érzelmi hatással nem volt rám a digitális kijelzőn megjelenő szám. Ugyanennyi kilogramm láttán tíz évvel ezelőtt még sírva léptem volna le a szemtelen gépezetről, és önmagamat sanyargatva legalább egy hétig elzárkóztam volna az emberek elől. Ezen az esős reggelen, ott a rendelőben azonban csak konstatáltam, hogy ez van, és mosolyogva újra helyet foglaltam. Addigra megjelent a képernyőn a labor- és hasi ultrahang leletem, a doktor úr pedig hozzálátott az adataim kielemzéséhez, majd egyszer csak megkérdezte:

“Elhangzott a maga estében valaha az anorexia szó?”

Oh, yes. Persze ezt nem mondtam, hanem igennel válaszoltam.

Kép: Béres Zsuzsi

Kérésére dióhéjban vázoltam neki a 2011. októberében történteket: burn-out, testi-szellemi kimerülés, elsősegély, belgyógyászat, pszichiátria, majd a felépülés. Néha szégyellem egy kicsit a dolgot, de utólag nincs mit tenni.

A doktor úr erre abbahagyta a gépelést, orrára tolta a szemüvegét, ahogy azt az orvosok szokták, és a szemüveg kerete fölött barátságosan rám tekintve azt mondta: “Ugye tudja, hogy nagyon büszke lehet magára?” Őszintén? Ritka pillanataimban előfordul, de úgy általában? Nem. Ezt persze nem mondtam, csak gondoltam. A doktor úr folytatta: “Mert nem mindenki ilyen szerencsés.” Az lehet. Ezt sem mondtam, csak gondoltam. “Szóval, nyugodtan legyen büszke magára, abból a perfekcionizmusból pedig lehet lejjebb is adni. Nem kell azt a mércét mindig olyan magasra állítani. Ezt én mondom, jó? Ha kell, receptre is felírom.’’ Ezen el kellett mosolyodnom. Bizony, bizony. Az a két kis ördög, akikkel rendszeresen harcot kell vívnom.

Miután elköszöntünk egymástól, hazafelé sétálva elgondolkodtam a történteken.

Jó pár éve gyógyultnak tekintem maga, de a doktor úr volt a harmadik ember, aki történetemet hallva vagy ismerve úgy reagált, hogy büszke lehetek magamra. Akinek hangját nem az aggodalom, a burkolt szemrehányás színezte, hanem egy képletes, vállon-veregetős elismerés.

Lehetek őszinte? Jól esett. A Betegségem alatt megszoktam, hogy napjaimat a túlóvás, a túlféltés, az önbizalom teljes hiánya, és elsősorban a páni félelem itatja át. Ez többször annyira lebénított, hogy egyszerűen semmi nem ment. Nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy feladom.

Egészen addig, amíg azt olvastam valahol, hogy lehet félelemből, és lehet szeretetből cselekedni. Hogy lehet választani. És hogy nem mindegy, mit választunk. Teljesen más, ha az emberlányát a félelem helyett az (ön)szeretet, a megérdemlem-hogy-boldog-legyek motiválja.

Az én gyógyulásom is akkor kezdődött el igazán, amikor nem azért tettem meg a következő lépést -vagy egyáltalán bármit -, mert úgy éreztem, hogy másoknak kell bizonyítanom, az ő aggodalmaikat és félelmeiket kell feloldanom, vagy mert féltem, hogy nem vagyok elég jó, és csak gondot meg csalódást okozok, hanem azért, mert jobb életet, jobb én-magamat akartam teremteni. Lehet, hogy az eredmény ugyanaz, de a folyamat megélésében óriási a különbség.

Kép: Béres Zsuzsi

Mire hazaértem, meg is fogalmazódott bennem, hogy erről a kis epizódról szeretnék írni.

Írás közben pedig azt mantráztam, hogy ha még jobban akarom érezni magam, akkor tényleg le kell adnom a magammal szemben támasztott elvárásokból. Kevesebb muszáj, és több ezt szeretném, nekem ez a fontos.

És talán az sem véletlen, hogy a naptáramban erre a hétre a következő Steve Jobs-tól származó idézet szól: “Your time is limited. So don’t waste it living someone else’s life.” (Valahogy így szól magyarul: Az időd véges. Ne pazarold arra, hogy úgy éled meg, mintha valaki már életét élnéd.) Lehet, hogy egy kicsit elcsépelt, de mint minden klisében, ebben is van egy jó adag igazság.

Latest Posts

3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

Az előzetes számításoknak megfelelő mértékben emelkednek a nyugdíjak a jövő évben. December 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben a 2021. évi...

Szokásos ünnep, varázslatos biztonság

Örök téma, hogy mégis kinek mi a kedvenc ünnepe és akárhányszor felvetődik a kérdés, kikerülhetetlen választóvonallá válik a Karácsony. Az ünnep, amit...

Boomerek, Doomerek, Zoomerek – Kik ők?

Írták már önnek a Facebookon, hogy OK Boomer? Tudta, hogy sosem érthet meg egy zoomert? Mit tud a doomerek önkéntelen cölibátusáról? Na...

Húszévesen, két gyerekkel

Balival tavaly együtt kezdtük a gimnázium utolsó évét, amikor kiderült, hogy márciusban, még az érettségi előtt édesapja lesz két kislánynak. A felesége Bori, húszévesen...

#elmúltálnegyven

várunk a közösségünkben

Ne hagyd ki

Tengernyi ötlet

Április elején is egyre többször gondolok a nyaralásra. Mindegy, hogy magyar tenger, vagy külföldi, tó, vagy kisebb víztükör, csak természetes legyen. Vészesen közeledik a nyár...

Íme a leggyakoribb állásinterjús kérdések!

Nehéz előre belőni a várható állásinterjús kérdéseket, hiszen ezek nagyrészt szakterülethez és pozícióhoz kapcsolódnak. Ugyanakkor van néhány olyan általánosságban előforduló nagy klasszikus, amely a legtöbb állásinterjún olyan, mint a popcorn a moziban,

Az 1-es típusú diabétesz kialakulásának okai és kezelési lehetőségei

Amennyiben ezek a szervezetben kimutathatóak és a szervezet saját inzulin termelése alacsony mindez autoimmun diabétesz fennállására utal.

Apák napja egy afrikai esküvő szemszögéből

Minden családban vannak nehéz napok. Durva napok, de tettleges napok nincsenek.

Mitől családbarát a munkahely

Magyarországon jelenleg a családbarát munkahely cím elnyerése az egyik legtrendibb irányvonal. Azonban ez a meghatározás legalább annyira szabadon értelmezhető, mint amennyire barátságosnak hangzik.

Hírek a postafiókodban

Csak egy kattintás és hetente küldjük a legújabb híreket. Rólad. Neked.