Egy hónapja levelet kaptam a kórházból. Szégyen, nem szégyen, két napig ki sem mertem bontani.
Arra gondoltam, lehet, hogy mégiscsak van valami extra gond a január végén megműtött gerincem körül, vagy elcserélték a leletemet és közben kiderült, hogy a cisztáim rosszindulatúak voltak. Mert hiába a pozitív gondolkodás, ha az még mindig nem jön zsigerből… Aztán két nap múlva csak feltéptem a borítékot.
Hál’ Istennek csak egy behívó volt, mégpedig mammográfiára. Először megkönnyebbültem, aztán valami furcsa belső remegés vett erőt rajtam. Hiszen a Nagy Testvér erre is figyel, és tudja, itt az ideje az első mell-lapításnak, no meg azért is, mert a mi családunkban őshonos a rák. Amiről pedig nem tudunk, az ugye, nincs…
De szerencsére ebben az egy dologban helyén van az eszem, és pont a mi generációinkban megjelenő megbetegedések miatt nem volt kérdés, hogy ezúttal is meglátogatom a kórházat.
Tényleg olyan fájdalmas a mammográfiai vizsgálat?
Furcsa érzés volt visszatérni, főleg, mert rájöttem, itt nem is az első gerinckezelésem miatt voltam, hanem vastagbéltükrözésen a Hashimoto-SIBO-IBS trióm végett. De legalább végre tudatosult bennem, hogy a Flór az extra harci kiképzéseim helyszíne, ahová testet-lelket megerősítő vizsgálatokra és nem wellnessezni járok.
Mert hogy a mammográfiáról is csak ijesztő dolgokat hallottam eddig:
- összelapítják a melledet;
- nagyon fog fájni, ha van benned egy kis gyulladás;
- semmi empátia nincs a vizsgáló orvosokban stb.
Éppen ezért anyut is felhívtam, aki profi mellrákban. Azt ugyanis tudni kell rólam, hogy a fájdalomküszöböm nincs éppen a magasban, kivéve, ha sportsérülésről van szó. Érdekes módon ex kézi- és focikapusként mindig is bírtam a fiúk dobásait, rúgásait, de pl. a terhességi rosszulléteket vagy a kislábujjam találkozását a küszöbbel már nagyon nem. Éppen ezért anyu annyit mondott, hogy ha nagyon tartanék a fájdalomtól, képzeljem magam a focipályára. Így is tettem volna, ha a vizsgálóban nem lett volna zöld helyett minden fehér és rózsaszín.
Laza mell, könnyű vizsgálat
Egy hatalmas fehér gép, egy óriási rózsaszín szalag a falon és két hölgy fogadott. Kapásból elkezdtek beszéltetni, kérdezgetni és el is magyarázták, mi vár rám. Ezek után a géphez úgy sétáltam oda, mint valami különleges extra csodához, amely ráadásul tök vagányul nézett ki.
Amúgy is vonzódom a nagy gépekhez (traktor, daru, MRI stb.), így most is szerelem volt első látásra a találkozásunk. És nem, a vizsgálat egy pillanatig sem fájt! Nem azért, mert olyan fasza csaj vagyok, hanem mert TÉNYLEG NEM fáj. A plexilapok ugyan összepréselik a mellett, de ha
- van némi zsír bennük,
- nem állsz épp menstruáció előtt, vagy
- olyan könnyen pakolászhatók a cicijeid, mint az enyémek,
semmitől sem kell tartanod. Hiába, a nem tökéletesnek is megvannak a maga előnyei.
Eszembe is jutottak az implantátumos nők, hogy vajon náluk hogyan oldják meg ezt a fajta a vizsgálatot. Rá is akartam kérdezni, de arra már nem volt idő, olyan gyorsan zajlott le az egész. Mire belemelegedtem volna a forgolódásba, a karmozgatásba, már ki is kellett jönnöm. Pedig nagyon ügyesen imitáltam az ókori egyiptomi falfestmények szereplőit is, amikor oldalról kellett bedőlnöm…
A mammográfia a szükséges jó
Szóval összességében a mammográfia egy élmény, és kérlek, hogy te se félj tőle! Még csak kellemetlen sem volt. A plexilapok nem hidegek, a fogókar sem az, a Flórban a Huniko munkatársai pedig különösen kedvesen bánnak az emberrel.
Ha 1 hónapig nem kapsz levelet a vizsgálat után, megnyugodhatsz, nincs a melleidben rák. Most járt le az én 1 hónapom és a postaládám üres. Megyek ünnepelni.
Vizsgáltasd ki magad te is! 40 pluszosan meg pláne.
