Hogy lehet az, hogy egyik nap alkalmas vagyok a szülői szerepre, míg másnaptól vizsgálják az alkalmasságomat?
Ehhez képest a kedves édesanyák-édesapák új társaik-akiket senki sem ismer-, korlátozás nélkül részt vehetnek a gyermek mindennapjaiban és nevelésében?
Mi volt a jogalkotó célja!?
Súlyos pszichés zavarokkal küzdő gyermekeket teremteni? Torz, hatalommániás gondozó szülőket teremteni? Lelkileg megtört, különélő szülőket teremteni? Ha ez volt a cél, akkor sikerült.
Nekem azonban az a célom, hogy a családbomlás utáni váltott gondoskodás Alaptörvénybe legyen iktatva, a gyermek azon jogához mérten, hogy családban nevelkedhessen.
Ahhoz is ketten kellettek, hogy megszülessen. A neveléséhez is ugyanarra a két emberre van szükség, mindegy, hogy miért távolodtak el egymástól. Teljesen mindegy.
Mindent elkövetek annak érdekében, hogy ezek a gondolatok eljussanak a megfelelő fülekbe.
Kedves nőszervezetek, anyuka-egyesületek és feministák! Kedves férfiszervezetek, apuka-egyesületek és hímsoviniszták! Utáljátok egymást nyugodtan továbbra is, de ne az állami támogatás határozza már meg, hogy kinek nagyobb a vélt igazsága!!! Ne a szervezet lobbierejének fenntartása, vagy épp növelése legyen már fontosabb egy gyermek érdekeinél!!! Leszarom ki mit gondol a vélt vagy valós sérelmeiről, míg ennél sokkal fontosabb, hogy ne neveljünk jellemgyenge, rossz szülői mintákat követő generációt csak azért, mert a gyermek ideje nagy részét az apjától távol kénytelen tölteni.
Ezzel az utolsó mondatommal állást is foglaltam, mert állást kell foglalni.
Nem vezet normális jellemfejlődéshez, ha a gyermek az egész iskolarendszer folyamán ideje túlnyomó részét csak az egyik nem képviselőivel tölti. Jellemzően nőkkel, hisz a bölcsiben, óvodában és az iskolarendszerben nagy arányban nők dolgoznak. Ha ehhez még hozzájön az édesanyák azon igénye, hogy a gyermek életében kell egy rendszer, ezért a kéthetente hétvége bőven elég arra, hogy az édesapjával tartsa a kapcsolatot, akkor attól kezdve a szándékos gyermekbántalmazás esete forog fent, amit ügyvédi, bírói és családi segítséggel valósít meg a „gyermek érdekében”.
Mindannyian bűnösök, mert csak egy beszűkült fantáziájú ember tud a bántalmazás szó kapcsán kizárólag egy összevert nőre gondolni. Bántalmazni lehet pszichésen is, fizikai kontaktus nélkül, gyermeket is és férfiakat is, meg kutyákat is. Ezt teszi az a gyerekével, aki egy igencsak lejtős pályán áll bele egy gyermekelhelyezési ügybe úgy, hogy a vége előre borítékolható. Feltéve, ha a másik fél-aki első blikkre széllel szemben pisál- elég kitartó, mert akkor gátat tud szabni a gyermeke további bántalmazásának, és nem lesz hirtelen egy új fickó vagy egy új nő nála alkalmasabb a gyereknevelésre.
Ezt tényleg nem értem.
Édesanya küzd mondván, hogy édesapa nem alkalmas a gyermeknevelésre. Persze a kisminkelt robot ügyvéd néni segít neki ebben. Ehhez képest meg egy tényleg mindenki számára vadidegen fickó egyszer csak hipp-hopp, alkalmasabb a gyereknevelésre, mint a gyermek saját édesapja? Mindez csak azért, mert anyuka így gondolja? Ez fordítva is felháborító, csak az első verzió a jellemző az esetek 90 százalékában.
Akkor fel sem tűnt, amikor én voltam az új tigris és édesanya magasról tett arra, hogy a fia apja esetleg megismerne. Gond nélkül integrált a gyermeke életébe, én meg széles vigyorral vártam, hogy mikor nincs az anyjánál, mert akkor jött el a jó világ. Szóval, ha úgy vesszük, a saját vágyaim felülírták a rációt, amikor ebbe belementem anno. Most már tudok egy édesapa szemével nézni. 6 éve máshogy sem tudok nézni.
Félelmetes és egyben undorító, hogy az emberek mennyire félre tudnak söpörni mindent, ha a saját vágyaikról vagy a boldogság hisztérikus kereséséről van szó. Nem eszik olyan forrón. Van az úgy, hogy néha meg kell ülnünk a narancsbőrös seggünkön, míg csillapodnak a kedélyek. Ismerek olyan kétgyermekes anyukát, aki előtt le a kalappal. Élte az életét, hisz nem lehet egy vibrátorral nyugdíjba vonulni, ahogy egy flakon babaolajjal sem férfi részről. Azonban a gyermekeit mindig kihagyta ezekből. Nem nézte hülyének őket azzal, hogy „a bácsi, aki a kiránduláson ott volt, anya kollégája”.
Az érdi gyámhivatal nem túl gyors, de annál kedvesebb ügyintézője mondta vala: „a gyerek nem hülye!”
