Arra gondoltam, hogy kicsit kiereszthetnénk a gőzt így az ünnepek közeledtével, és egy lazább témával folytatnám az agymenéseket. Elég volt a tróger szülőkből 🙂
Talán nem sokan tudják, hogy 2OO3-ban a dél-franciaországi Nizzában folytattam a tanulmányaimat, miután valahogy letoltam a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező szakát a saját torkomon.
Szép volt jó volt, de miután mindig is szerettem volna a Cote d’Azure-ön élni, így gyorsan beadtam egy ösztöndíj-pályázatot a Francia Intézetbe és egy többfordulós folyamat végén „Örömmel értesítettek, hogy elnyertem a francia állam ösztöndíját”, így a nizzai Sophia Antipolis Egyetemre járhatok posztgraduális képzésre, kulturális menedzser szakon.
Azért vannak rosszabb helyek is a világon nem? Nem véletlen, hogy nem Bagdad vagy Kabul volt a célpont. Biztos ott is kimagasló színvonalú képzések zajlanak, de hát na… meg még nább…
Szóval Nizza király hely, akárhonnan is nézzük. Egy olyan olvasztótégely, amit sok nagyvárosban tapasztal az ember, mégis kicsit más. Iszonyat luxus mindenhol a tengerparton, közben meg brutál panel-gettók kicsit feljebb, ahol már turista nem nagyon jár. A helyi milliomosok is csak a gyorsforgalmiról látják ezeket a negyedeket, amikor a Lamborghinikkel elsuhannak fölöttük.
Rengeteget gyalogoltam, gyakorlatilag ott szerettem meg sétálgatni órákig, figyelve az embereket.
Az egyik ilyen sétám során betértem egy helyre a szomjamat oltani. Már tombolt a buli az 0r kocsmában. Leültem a pulthoz és rendeltem. Közben arra lettem figyelmes, hogy egy testesebb pasas a bárpulton pörög. Be volt állva, mint a gerely a földbe. Csak később lettem figyelmes arra a nagy hangzavarban, hogy amit a pasi mond, nagyon ismerősen cseng.
Szerintem sokan voltunk úgy már valahol külföldön, hogy ezerből is kiszúrjuk a magyar szót. Nem azért, mert tökéletesen halljuk, hanem mert a hangzás olyan magyaros. Nos, ez a pasas magyar volt történetesen, és iszonyatos káromkodások közepette savazta a vendégeket, de mivel mosolygott közben mindenkire, ezek azt hitték, hogy jópofa. Hát nem volt az, de én meg már majd’ leestem a székről, annyira röhögtem.
Egyszer csak a fickó elém kerül és nekem is dob egy olyat: „Mi van hülye, te is mit nézel? Tanulj már meg egy rendes nyelvet egyszer életedben”! Majdnem el kellett kapnom, amikor azt válaszoltam neki, hogy „most rúgjalak fel a Holdra, vagy miután kijózanodtál”? Na ő lett az egyik legjobb barátom a nizzai tartózkodásom alatt. Nevezzük egyszerűen K-nak. Nyilván szeretném megőrizni az anonimitását. K-val folytattuk az estét, de már kulturáltabb mederbe terelve a beszélgetést. Számcsere, stb. aztán mindenki ment haza.
Mikor felhívtam pár nap múlva, azonnal meghívott magához, mert egy -mondjuk úgy- kulturális intézményt üzemeltetett Nizza külvárosában. Ez volt a La Syréne Bleu, avagy a Kék Szirén nevű Peep-show. K-zsidó. Nekem igazából tök mindegy, hogy ki milyen származású, csak mivel a blog címében benne van ez, gondoltam érdemes megmagyarázni, hogy miért fontos ebben a sztoriban az emberek származása, illetve kulturális és vallási különbsége.
Mert mit hallunk a nagyvilágban, sőt a közvetlen közelünkben? Így zsidó úgy zsidó. Leszarom ki milyen. Nekem van normális és suttyó. Ez lehet Marslakó vagy épp a szomszédom. Ha faszkalap, akkor az. Függetlenül attól, hogy milyen származása van.
Na szóval, K. már nagyon várt, így a Kék Szirén bárpultjánál át is estünk a bemutatkozáson a többiekkel. Mert ugye volt személyzet is. Három, Szolnok melletti magyar cigánylány szolgáltatta a kulturális tartalmat a helyen, a nevükre már nem emlékszem. Gyors körpuszi után Jött Valid, a hely biztonsági őre, aki történetesen palesztin volt. Így állt össze a vállalkozás humán állománya, ami nem csak első hallásra és látásra volt elképesztően Guy Ritchie-filmbe illő, hanem még most is, 14 évvel a történtek után.
Esküszöm, be kellene adni a Filmalaphoz forgatókönyv-fejlesztésre, hátha adnak rá valami zsetont, ha már úgyis filmezéssel foglalkozunk.
Validnak volt két brutál nagy rottweilere, akik nagyon aranyosak voltak, játszottak, simogattatták magukat. Ez mondjuk csak addig tartott, míg a gazdájuk be nem szívott és ki nem ütötte magát egy nagy adag marokkói hasissal vagy 3 órára. Akkor a kiskutyák több, mint testőr üzemmódba kapcsoltak, és minden szétrágtak, ami rágható volt. Mondjuk egy hatvan kilós ebnek mi nem az? Ja és, aki a szétcsapott Valid közelébe akart menni, azt gyakorlatilag majdnem megették.
Szóval így teltek a dolgos hétköznapok a Kék Szirén nevű kulturális intézményben. Nem vicc. Franciaországban a Peep show-t akkoriban el lehetett számolni repibe, mivel mindenért számlát adtak.
Történt egyszer, hogy K-nak elege lett abból, hogy a három lány egy árva kukkot sem beszélt franciául, ezért megkaptam életem egyik legkomolyabb kihívását tőle. Jobban mondva egy felkérést, mert K. nem akarta minden tampon vagy mogyoró miatt kikísérni a csajokat a boltba, hogy meg tudják venni. Ezért megkért, hogy annak rendje és módja szerint legyek a három cigánylány francia nyelvtanára.
Megvan a kép, amikor felmondják a leckét egy száll csöcsben ülve előttem, mert bármikor betérhet egy kultúrára szomjazó vendég? Utólag is behalok a röhögéstől.
Az emberi agy betegségét is akkoriban tapasztaltam meg.
Az egyik nyelvóra alkalmával csengettek. Csajok rögtön a back stage-be rohantak tangában, én meg Valid keresésére indultam, hogy engedje már be a jóembert. Ugye mondanom sem kell, hogy a csávó szét volt csapva és épp üvöltette a francia rap zenét, a két kutya meg vicsorgott mellette, amikor megláttak engem.
Na nem baj, talpraesett fickó vagyok -gondoltam- és kinyitottam az ajtót. Egy kis szemüveges emberke állt előtte, aki akkora volt, mint a rizsa hanyattlökve. Egy brutális, monacói rendszámú Mercedes kabrió állt a bejárat előtt. Mondja a fickó, hogy úgy szokták, hogy már a bejáratban elmondja az aznapi igényeket és bevonul a helyre, ahol lesz a szolgáltatás. Mondom neki, hogy én bizony nem dolgozom itt, csak a franciatanár vagyok. Nyilván szart rá és máris mondta, hogy azt szeretné, ha nőnek öltöztetnék a lányok, kisminkelnék és barinős programként kokettálnának egyet vele egy óra hosszban. Mondom oké öcsém, akkor csüccs, hívom a csajokat. A lányok nyilván már tudták kiről van szó, hisz törzsvendég volt. Kacarászva mentek be a vendéglátóhelyre szolgáltatni.
Alig telt el 1 perc kb., mire Valid észhez tért és rákérdezett, történt-e valami említésre méltó? Mondtam persze, jött egy kis törpe kabrióval. Valid már akkor röhögőgörcsben tört ki, de máris settenkedett egy olyan helyre, ahol volt egy lyuk a falon. Na mondom, kép a képben. Milyen már egy peep-showban kukkolni a vendéget? Odaintett, miközben fuldoklott a röhögéstől. Nem nagyon hittem a szememnek. Mintha csak a legmenőbb diszkó VIP-jében ücsörgött volna a fickó, nagyokat kacarászva kokettált a barinőkkel. Magassarkú, combfix, miniszoknya, topocska, brutál smink, paróka és kilakkozott körmök. Betojtam. Nem a nevetéstől. Csak akkor múlt el a hányingerem, amikor a gyomrom már vagy négyszer összerándult. Szóval vannak beteg emberek.
Az i-re a pontot kedves édesanyám tette fel, amikor egyszer csak váratlanul meglátogatott Nizzában. Ugye tudott a nyelvtanárságomról, így természetesen kíváncsi volt arra is, hogy hol és kiket oktatok az „én vagyok”, „te vagy” és a „mi vagyunk” tudományára. A mosoly nem volt túl őszinte az arcán, amikor beléptünk a vendéglátó egységbe, ahol egy szál mellben rohantak felénk a cigánylányok. Jaaaaaaj a Sorel anyukája, csóóóóókolooooooom!!!!! Megvan a kép?
Igazából ilyenkor a jótékonykodásra meg az adakozásra kellene felhívnom a figyelmeteket, de valahogy kb. ugyanolyan gyomorrángás jön rám, amikor csak Karácsony közeledtével szeretik egymást az emberek, az év 363 napján meg szarnak egymásra magasról.
Szóval ez a bejegyzés inkább szól a toleranciáról, annak ellenére, hogy betegnek tituláltam egy vadidegent. Ez a bejegyzés inkább szól az egymás tiszteletéről annak ellenére, hogy zsidóztam meg cigánylányoztam és az arab srác kábítószerezett. Mindenki szív, mindenki bódul valamitől. Van, aki a kábítószertől, van, aki a piától, van, aki a szerelem folytonos hajhászásától érzi jól magát. Mindannyian k….vára mások vagyunk.
Kellemes Ünnepeket!
