Mindegy, hogy milyen munkát végzünk, vannak bizonyos gyakran elhangzó mondatok, amelyek csak a bajt hozzák az emberre.
„Ez nem az én hibám volt, XY követte el.”
Néha talán nem tűnik fel, de egy munkahelyen mindannyian egy csapatban dolgozunk a közös célért. Ilyen környezetben sosem veszi jól ki magát, ha valaki ki akarja húzni magát a felelősség alól, még akkor sem, ha tényleg nem ő rontott el valamit.
Első körben sosem az a fontos, hogy ki hibázott, hanem az, hogy hogyan lehet megoldani az ebből adódó problémát, amiben a csapat tagjaként nekünk is érdemes részt vennünk. Ha tehát kollektív számonkérés van, ne mentsük magunkat a fenti mondattal, hiszen erre nincs szükség: mindenki tudja, hogy „kinek az ingéről van szó”, de ezt nem kell szóvá tenni. Másfelől gondoljunk arra, hogy ha majd mi hibázunk egy napon, akkor hogyan esne nekünk, ha így kipécéznének és ujjal mutogatnának ránk a kollégák!
„Az előzős munkahelyemen másképpen csináltuk.”
Az előző munkahellyel való összehasonlítgatás pont olyan veszélyes terep, mintha valaki a kedvesének példálózik, hogy a korábbi barátnője/barátja ezt vagy azt mennyivel jobban csinálta. Sok jó nem sül ki belőle… Ahogyan minden kapcsolat, úgy minden cég másként működik, megvannak a bevett munkafolyamatok és szokások. Ha ennek ellenére mégis az előző munkahelyünkön látott módszert erőltetjük, azt kockáztatjuk, hogy a munkatársaink okoskodónak gondolnak majd minket.
Másfelől ha egyfolytában azt hajtogatjuk, hogy az előző munkahelyünkön miként mentek a dolgot, az azt jelenti, hogy visszavágyunk oda, nem? Ha ezeket végiggondolva is úgy érezzük, hogy bizonyos folyamatokat lehetne hatékonyabban csinálni, tegyünk javaslatot rá, de hagyjuk ki az egyenletből az összehasonlítást és az előző munkahely felemlegetését.
„Ez nem az én feladatom.”
Egy munkahelyen jobb esetben tisztázottak a feladatkörök, hogy mi kihez tartozik. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a kollégák segítséget kérnek egymástól, vagy a főnök utasítja erre őket. Bár jogos lehet az ellenállásunk, hogy amivel megbíznak minket, nem a mi feladatunk, mégsem célszerű ezt az elutasítást gyakran alkalmaznunk. Mint minden kapcsolatban, a munkakapcsolatban is oda-vissza alapon működnek a szívességek,
így ha egyfolytában lerázzuk magunkról az effajta segítségnyújtást, mi sem számíthatunk több empátiára fordított esetben. Mindig gondoljuk ezt át, mielőtt nemet mondunk, és ha éppen van szabad kapacitásunk, segítsük a munkatársakat. Persze ha valaki visszaél ezzel, annak fel lehet hívni erre a figyelmét, kihasználni ne hagyjuk magunkat!
„Ne viccelj, szívesen megcsinálom!”
A ló túloldalára sem szabad átesni a segítségnyújtással: az sem jó, ha mindig minden kérésre igent mondunk. Fontos, hogy lelkesnek és motiváltnak tűnjünk, de mindig a saját feladatunk álljon az első helyen. Ha azzal végeztünk, után lehet helye a kollégáknak való besegítésnek, de más munkáját ne csináljuk meg, amíg a sajátunk sincsen kész. Kivéve, ha ez a főnök utasítására történik egy nagyobb cél érdekében.
