Minden évben elhatározom, hogy időben elkezdem szervezni a nyaralást, oszt mindig az utolsó utáni pillanatban sikerül valamit intézni.
Nem mintha olyan bonyolult lenne egy utat befizetni egy utazási irodában. Inkább az van, hogy bárhova nézek, a nyári időszakban nagyjából mindegyik iroda ugyanazokat a desztinációkat ajánlja.
Mintha egyszer csak beszűkülne a világ. Mintha nyáron kevesebb ország lenne a Földön.
Jó, nyilván értem én a tömegturizmus periodicitását. Télen meg majd jön Thaiföld meg Kambodzsa és Vietnam.
Hozzá kell tennem, egyszer majd Ázsiába mindenképp el szeretnék menni. Sosem voltam.
Ami azonban feltűnk -valaki cáfoljon meg, ha valótlant állítanék-, hogy afrikai turisztikai célpontok terén nincs olyan nagy mozgás a téli és a nyári turisztikai kínálat között. Kenya, Tanzánia, Dél-Afrika, Zanzibár. A teljesség igénye nélkül. Magyarázható ez talán azzal is, hogy nincs sok országban kiépítve az az infrastruktúra, ami a turisták tömeges fogadásához szükséges lenne. Ok.
De mi van azokkal az egyéni utasokkal, akik pont az olyan desztinációkra kíváncsiak, mint Algéria, Ghána vagy Szenegál. Algériába nem is olyan régen még valami elképesztő olcsón el lehetett jutni Bécsből vagy Budapestről, nem is emlékszem.
Tényleg egy algíri repjegy nem volt több, mint ötvenezer forint és lehet, hogy sokat mondtam. Kell egy kis kalandvágy egy algériai hosszú hétvégéhez igaz, de megéri. Nem nagyon látom a kínálatokban Szenegált sem, pedig zseniális hely.
Ha jól emlékszem 3 éve, május környékén jártam Szenegál fővárosában, Dakarban. A sztori nem mindennapi. Egy nagyon régi ismerősöm (kollégám) egyszer csak fél évvel korábban belém botlott karácsonyi ajándék vásárlás közben. Vagy én botlottam belé. Fogalmam sincs már. Fodor Zoli a srác neve és egy nagyon profi tánctársulatot hozott össze az évek alatt, amíg nem találkoztunk.
Szóval mondja, hogy kicsit izgul, mert a társulata kapott egy meghívást egy szenegáli táncművészeti fesztiválra. Ha jól emlékszem ez volt a Kaay Fecc (ejtsd: káj feccs). Kérdem tőle, mitől félsz. Mondja, hogy fekete Afrikában még nem járt a társulat, így de jó lenne, ha lenne kint velük egy olyan ember, aki beszél franciául. Az ott a hivatalos nyelv. Már éreztem is az afrikai forróságot az arcomon, amikor kinyílik a repülőgép ajtaja. Széles vigyorral közöltem, hogy beszélek franciául.
Májusban együtt érkeztünk meg a Léopold Sédar Senghor nemzetközi repülőtérre Dakarba. Azt vettem észre a csapaton, amit magamon, amikor felnőtt fejjel először utaztam Kongóba a szüleimmel. A balettancos menyecskék kerek, csodálkozó tekintettel fogadtak be minden byte-nyi adatot. Először jártak Afrikában. Előttem van a lányok arca akkor is, amikor utaztunk haza Dakarból. Tudjátok, mint mikor egy balatoni nyaraláson szerelmes lesz az emberfia vagy lánya, és másnap haza kell menni. Na ilyen tekintetük volt az Inversedance társulat táncosainak.
Nekem meg akkor kerekedett el a szemem, amikor egyszer csak szembe jött velem a fesztiválon egy másik régi ismerősöm Szilasi ldikó. Még a Magyar-Afrika társaság kapcsán ismerkedtünk meg, kb. 1687-ben.
Ildikó férje egy nagyon komoly hagyományokkal rendelkező szenegáli táncegyüttes, a Ballet Camara vezetője. Boldogan élik kétlaki életüket Budapest és Dakar között. Szóval Ildikó meg egy, a fesztivált reklámozó plakáton szúrta ki, hogy lesz egy magyar fellépője is a fesztiválnak. Milyen fless lehetett mi? Sétálgat a csaj Dakar utcáin, egyszer csak meglát egy plakátot. Majd meglát engem és azt mondja, hogy nem hiszem el, hogy afrikai fesztivál plakátján ki van írva, hogy Magyarország, erre egyszer csak szembe megyek vele Zoliékkal és a táncos lányokkal.
Az előadás hatalmas siker volt. Állva tapsolták meg a társulatot. Aztán a nyakunkba vettük Dakart és környékét. Ildikó elvitt minket sok olyan helyre, ahova magunktól nyilván nem mentünk volna el.
A Giré szigeten gyűjtötték össze anno azokat a rabszolgákat, akiket később (mikor már biztos volt, hogy kemény csávók) innen hajóztak be az ültetvények felé.
Elmentünk a Bandia nemzeti parkba, ahol életemben először voltam szafarin. Forró levegő fújt, de tapintani lehetett az állatok energiáját. Ilyenkor az ember óhatatlanul csöndben van, szinte suttogva beszél, nehogy megzavarja a hiénák sziesztáját, vagy a varacskos disznók dagonyázását.
Elképesztő nyugalmat árasztanak például a zsiráfok, ahogy a fákról legelésznek. Jó, a hiéna azért nem olyan megnyugtató látvány, de a kerítés azért visszavette a pulzusomat.
Amikor azt mondom, hogy öles fa, na azt is ott láttam először életemben. Akkora volt, hogy Döbrögi uraság kábé egy hétig ölelgethette volna, míg Matyi elporolja a gatyáját.
Sok-sok élmény, sok-sok emlék. Amikor egy kávét úgy ihat meg az ember, hogy a mögötte lévő tóban vagy harminc krokodil figyel a vízben. Volt olyan is, hogy hiába figyelmeztettek a helyiek valakit, hogy ne tegye ki az értékes dolgait az asztalra, mert a kis majmok lopósak. A csaj csak kitette a csúcsmobilt, hopp, egy majom már fent is volt vele a fán. Miután nem tudta megenni a telcsit, már dobta is be a krokók közé. Megvan a tulaj
arca
