Június 8-tól 11-ig volt szerencsém két barátommal Párizsba utazni, hogy a tervek szerint interjút készítsünk a Roland Garros férfi egyes döntőseivel.
Ez a tervünk közvetlenül az akkreditáció kézhezvételénél vallott kudarcot. Ugyanis, amikor a szervezők médiás szekciójához értünk, közölték, hogy a nagy sajtóérdeklődésre való tekintettel, sajnos csak olyan újságírók adhatják le interjúkérelmüket, akik a sportolókkal azonos nemzetiségűek. Hát, gondoltuk, akkor ennyi volt a Roland Garros számunkra 2018-ban.
Azonban egy dolog nagyon felkeltette a figyelmemet:
Az egész francia fővárosban gyakorlatilag a csapból is az apák napja folyt. Már korábban is tettem célzásokat a közösségi médiában arról, hogy na, ha apák napja, akkor lássuk a brutális “boldog apák napja” hírfolyamot, ahogy Nők napja és Anyák napja alkalmából gyakorlatilag elárasztják az internetet különböző üdvözlő formulák.
Nyilván csak azóta zavar nagyon ez a negligálás, mióta magam is apa vagyok. Addig bevallom férfiasan, fel sem tűnt, hogy igaz, van hivatalos apák napja, de igazából mindenki tesz rá nagy ívben. TIsztelet a kivételnek.
A franciákat lehet szeretni és lehet nem szeretni, de egy dolgot nem lehet elvitatni tőlük. Sok előremutató szociális és társadalmi folyamatot indítottak el. Lehet, hogy ez az Apák napi cucc nekik nagyon természetes, de nekem egyáltalán nem az. Nem természetes, hogy a buszmegállóktól kezdve az ajándékboltokon át, minden utcasarkon az Apák napjára hívják fel a figyelmet.
Tudjátok mit? Fura, hogy fura
Nem is értem magam, miért az, hisz a világtörténelem során egy Szűz Mária létezett. Ha. A gyerekek bölcsitől, ovin át egészen az iskoláig szinte kizárólag nagyrészt csak nőkkel találkoznak. Nők a dadusok, az óvónők és mindenki körülöttük. Mama, vagy nagymama megy értük az oviba, suliba.
Hol maradnak a fickók? Ja, dolgoznak és egszisztenciát teremtenek, mert a férfiak többet keresnek ugyanazért a munkáért. OK. Vagyis ez a része nem OK. Az azonos munkáért azonos bért, nem értem mitől nem evidens. Na mindegy. Már megint csapongok.
A lényeg a lényeg, hogy a férfiak majdnem, hogy teljesen kiszorulnak a gyerekek mindennapjaiból. Közben meg a rendszer meg is erősíti a gyerekeket abban, amit maguk sem tudnak még értelmezni.
Az, hogy Magyarországon nincs akkora felhajtás az Apák napja körül, mint minden más gender-nap alkalmával, kissé fura.
Gondoljunk csak bele abba, hogy mit lát a gyerek? Mármint az apjából. Ezek alapján semmit. OK. van egy csomó tróger fater, aki inkább csak kicsengeti a gyerektartást, csak ne kelljen foglalkozni a gyerekkel, és vica-verza.
Ellenben nagyon komoly túlsúlyt kap az anya, holott egy gyermek életében mindkét szülő ugyanolyan fontos, függetlenül a társadalmi konvencióktól.
Nem lehet aránytalanul reprezentálni valakit egy gyerek életében csak azért, mert ő szülte. OK. nem vitatom. Az apja meg csinálta. Nehéz férfiként szülni, hacsak nem a reggeli anyagcserét nevezzük annak. Egy férfi biológiailag alkalmatlan a szülésre, és egy gyermek kihordására, ezért nem szül. Azonban egy dolog tény. Egy férfiben is elindulnak hormonális változások akkor, mikor a menyecske megmutatja azt a terhességi tesztet, amit a pasik legnagyobb része először hőmérőnek hisz.
Igenis hormonálisan éljük meg az apaságot, ez tény. Bizonyított.
Ha meg így van, akkor tényleg szeretném látni a közösségi médiában június 17-én azt a rengeteg “Boldog Apák Napja” üzenetet, amit fordított esetben rengeteg ember-hozzáteszem, nagyon helyesen üzen az édesanyáknak.
Nagyon megörültem, amikor az Unicef Magyarország komoly energiákat fordított arra, hogy az Apák napja Magyarországon is megvesse a lábát. Méltó módon. Azt hiszem tökéletesen illik ide egy Gárdonyi Géza idézet: „A gyermeknek az Isten két kicsi kezet adott. Egyik keze az apja kezét fogja, a másik az anyjáét. Nem lehet ezt a láncot büntetlenül elszakítani…”.
Hölgyek! Édesanyák! Gyerekek! Ünnepeljétek az édesapákat június 17-én!
Mondom ezt azért is, mert a párizsi út alkalmával egyik régen látott unokabátyám esküvőjére is hivatalosak voltunk barátaimmal, akik velem egyetemben először jártak afrikai esküvőn.
Túl azon, hogy rengeteget csúszott a kezdés, nagyon tanulságos volt az egész. Nem csak azért, mert a barátaim gyakorlatilag világítottak a vendégseregben, olyannyira elütött a bőrszínük a két család rokonságától.
Egy közel 100 fős afrikai lagzi tartogat meglepetéseket. Egy tradícionális afrikai lagzi meg pláne.
Olyan örök igazságokat hallottam ott, amik egész életemben bennem maradnak. A ceremónia előzménye az, hogy a lányos család egy listát ad át a fiús családnak, amin azok a használati cikkek vannak, amit a lányos család szeretne a lánykérésért cserébe.
A dolog innen lesz érdekes, hisz az eseményen mindkét család részéről részt vesz egy hivatalos tárgyaló. A fiús család embere próbálja lenyomni az árat, a lányos család embere meg fel. A végén valahogy megállapodnak, de ennek az a lényege, hogy a két fél miként üzletel.
Ha valaki inkorrekt, az nem feltétlenül a megfelelő partner. Rövidre fogom, mert a vége az érdekes. Amikor megvan a deal, akkor a lány tölt egy pohár italt az apjának, elé térdel és áldását kéri a frigyre. Az apa ekkor azt mondja: “Ez az ital XY (a vőlegény) itala. Remélem, hogy holnap nem egy másik keresztnevű férfi italával térdelsz előttem. Meg tudod ezt nekem ígérni lányom?” Erre a lány megígéri.
Mi is ennek a lényege? A holtomiglan-holtodiglan, de nem valami transzcendetális erőnek tett ígéret ez. A saját édesapjának teszi meg ezt a lány. Ugye mennyivel más az ügy egyből?
Aztán az apa a vőlegényhez fordul. “Fiam! Egy házasság olyan, mint az óceánok. Néha nyugodt, de van mikor durva hullámokat produkál. aztán a végén mindig lenyugszik ismét. Meg tudod ígérni, hogy soha nem bántod a lányomat? Erre a pasas megígéri.
Mi is ennek a lényege? Minden családban vannak nehéz napok. Durva napok, de tettleges napok nincsenek. Az apa természetesen ezt a kérdést azután teszi fel, miután bemutatta a családja durva fizikumú fiataljait, akik első ránézésre szerintem a derekamat törnék ketté, ha nagyon szeretnék. Ez a tradíció már az 1400-as évek óta él Kongóban, miközben Napóleon az 1800-as évek eleje óta vezette be a házassági anyakönyvet. Szóval ennyit az apákról. Ennyit az afrikai apákról.
