Szűcs Vanda az ország talán legfiatalabb háromkötetes szerzője. Szülőtársaim figyelem, mindannyian büszkék lennénk rá.
Tizenhárom éves voltál, amikor az „Egy ikerpár titkos naplója” trilógia első kötetét írtad. Hogyan jött az ötlet a könyvíráshoz? Vezettél például naplót ebben az időben?
Kicsi koromtól kezdve szerettem történeteket írni, és sokszor álmodoztam egy teljes könyv megírásáról, de nem mertem hinni benne. Az első könyv sem úgy született, hogy leültem az íróasztalhoz azzal az elhatározással, hogy most írok egy könyvet. Egyszerűen csak megtörtént. Megíródott gyakorlatilag bármiféle kézzelfogható inspiráció (legyen az napló vagy ikertestvér) nélkül.
A könyv laza szerkezetű, tulajdonképpen egy ikerlány páros naplóját teszi közzé. Mi a te üzented ezzel a műfajjal a korosztályod számára?
Nem egy mély, korszakalkotó üzenetet próbáltam megfogalmazni. Akkoriban nekem bőven elég volt, ha az irományom mosolyt csal az emberek arcára vagy éppen önmagukra ismernek a sorok között. Amit viszont nagyon fontosnak tartok a regényben, az a hitelesség.
Az első kötet alcíme: „Kezdetek”. Ebből az jön le, hogy már akkor tervezted a folyatatást. Meddig láttad a szereplőid történetét előre?
Habár az alcímek a kiadómtól származnak, az első rész befejeztével számomra is egyértelmű volt, hogy mindenképp szeretnék folytatást. Mint már említettem, az első rész gyakorlatilag saját magát írta, nem igazán foglalkoztam azzal, mi lesz vége, csak írtam, írtam és írtam. A második részt már sokkal tudatosabban terveztem meg, a harmadikról nem is beszélve, hisz’ befejező részként, ott minden összegubancolódott szálat ki kellett bogoznom.
Az első kötet sikerét előre borítékolva láttad, hogy eleve egy sorozatot terveztél?
Az első kötet befejezését követően, éreztem, hogy szükség van egy másodikra. Nem azért, mert úgy gondoltam, nagy sikert arat majd, egyszerűen tovább szerettem volna vinni a szereplők történetét.
Az interjú előtt megnéztem a zömében a korosztályod által írt kritikákat, fórumbejegyzéseket. Igen megosztóak a vélemények, van, aki imádja a sorozatot, van, aki egyenesen utálja. Szerinted mitől ennyire megosztó a hangulat körülötted?
Sok embert már a személyiségem is megoszt, így nem csodálkozom, hogy az írásaim is. Nos, az egyik ok a kor lehet. A mi életünkben néhány év is óriási változásokkal és különbségekkel bír. Más, ha, egy – a könyv célközönségének megfelelő életkorú – tizenkét-tizennégy éves veszi kezébe a regényt, más, ha egy korombeli vagy húszas éveiben járó fiatal lapoz bele, más, ha egy szülő olvassa a sorokat, és megint más, ha egy nagyszülő nosztalgiázik a kötetek fölött. Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy ha valaki rosszkor rossz időben olvas bele a könyvbe, mondhatja, hogy micsoda badarság az egész, mivel nem tud azonosulni a karakterekkel, a nyelvezettel, vagy éppen egy szépirodalmi remekműhöz lenne kedve egy frappáns tiniregény helyett. Egy következő lehetséges ok a féltékenység lehet, ami az ember természetéből adódóan mindannyiunkban benne van, de egyesek már szinte sportot űznek a rosszmájú véleménynyilvánításból. Az utolsó magyarázat a legegyszerűbb: tetszik, vagy nem tetszik. Úgysem tudunk mindig mindenkinek megfelelni.
Mit szólsz ahhoz, hogy sokan a Szent Johanna Gimi sorozat kliséit vélik felfedezni a te könyveidben? Olvastad, mielőtt belefogtál a saját történetedbe?
A könyv megírása előtt nem olvastam, de később belenéztem, mert érdekelt a sztori, amely ekkora sikert aratott. Szerintem elkerülhetetlenek a hasonlóságok, hiszen két ugyanazokban az években játszódó tinik életét megörökítő naplóregényről beszélünk.
Alig két évvel az első kötet után, megjelent a harmadik rész is, „Szakítópróba” alcímmel. Milyen eddigi tapasztalatokat tudtál jól hasznosítani az írás során? Milyen kritikai észrevételek hatottak rád a leginkább?
A hasznosított tapasztalatot élettapasztalatnak nevezném. Két év telt el, megváltoztam, megkomolyodtam, ha úgy tetszik, felnőttem. Éppen ezért a harmadik rész már komolyabb hangvételű és témájú, mint például az első.
Neked is van testvéred, igaz, nem iker, hanem a húgod. Hogyan viszonyul ahhoz, hogy a nővére híres lett?
Ő volt jelen az első kötet megszületésénél. Számtalanszor olvastam fel neki részleteket, és kértem ki a véleményét. A megjelenés után is mellettem állt. Örülök, hogy vagyunk egymásnak. A legtöbb testvérhez hasonlóan mi is összebalhézunk néha, de ez így normális szerintem.
A környezeted nyilván jobban megismer a könyveiden keresztül. Érezted e valaha, hogy kiszolgáltatottá váltál a számukra azáltal, hogy a szereplőid gondolatait, tetteit veled azonosíthatják?
Nem éreztem még ilyet, mivel a szereplők fiktív karakterek. Én teremtettem őket, én adtam minden mondatot a szájukba, de aki azt hiszi, a két főhős élete az enyémet testesíti meg, téved. Sokat gondolkodtam azon, tulajdonképpen a saját életemről kéne írnom, amennyi történetbe illő fordulat adódott már benne. De ha ezt tenném, pont a lényeg veszne el: a magánéletem. Na, akkor tényleg kiszolgáltatott helyzetben lennék.
Az olvasóink nagy része a szüleiddel azonos korosztályba tartozik. Mit mondtak neked a szüleid, amikor megtudtátok, hogy egy kiadó vállalta, hogy megjelenteti a könyved?
El se tudták hinni, hogy ez valóban megtörténik. Végig mellettem álltak, és ahol tudtak, segítettek. Hálás vagyok nekik, hogy annak idején bátorítottak a kiadás gondolatában, és ezúton is szeretnék nekik mindent megköszönni.
Változott e bármi is a környezetedben, amióta írsz? Mondjuk megengedőbbek a szüleid, vagy kivételeznek e veled a tanárok?
Nem az elfogultságot vettem észre a körülöttem lévő felnőtteken. Egy sokkal fontosabb dolgot: a tiszteletet.
A magánéletben milyen életet élsz? Visszahúzódó, vagy bulizós-barátkozós típus vagy?
Abszolút a második. Imádok emberek között lenni, beszélgetni, kapcsolatokat teremteni, világot látni. Ugyanakkor arra is van igényem, hogy kicsit egyedül legyek, és rendezzem a gondolataimat, ha már hetek óta csak egyik helyről a másikra rohanok.
A barátaid száma gyarapodott vagy megfogyatkozott, amióta híres lettél? Ki tudod szűrni, ki közelít feléd őszintén, és ki az, aki csak azért akar a közeledben lenni, mert „menőnek” számítasz?
A barátaim nem a könyvem miatt a barátaim. A az új ismerőseim zöme azután szerzett tudomást a regényekről, miután jóban lettünk. A kérdés sokszor inkább az, ki az, aki őszintén örül a sikereimnek. Vagyis kik az igazi barátok?
Mik a terveid az érettségi után? El tudod képzelni, hogy az írás lesz a hivatásod?
Örülnék, ha az írás és a kommunikáció megjelenne a hivatásomban, de elsősorban nem író szeretnék lenni. Az írás inkább egy szabadidős szerelem.
Munkával kapcsolatos legfőbb célom, hogy szeressem, amit csinálok, és abból a lehető legtöbbet hozzak ki.
Lesz folytatása az ikrek naplójának?
Nem lesz, lezárult a trilógia. Nem célom, hogy minél több bőrt lehúzzak az ikrek történetéről, úgy gondolom, minden e témával kapcsolatos gondolatomat kifejtettem a három részben. Egyszerre világos végkifejlettel és mégis kissé nyitott befejezéssel ér véget az Egy ikerpár titkos naplója 3. része.
Koch Mária
