Mint minden szülőt, engem is elért, hogy a gyermekem az egyetlen lányom, nagykorú lett.
Ami önmagában egy örömteli esemény, hiszen felnőtt lett, és most fogom meglátni, hogy mindazt, amit belefektettem, időt, energiát, türelmet, szeretetet, tudást, hogyan fogja tudni kamatoztatni az életében.
Hogy sikerült-e az a tervem, hogy ne olyan szülő legyek amilyenek az én szüleim voltak? Hogy mikor a gyermekem eléri a felnőttkor küszöbét elém áll-e egy nagy bőrönddel, hogy akkor én most új életet kezdek Anya…
Nem történt meg.
A lányom nem költözött el, de életét úgy élte, mintha egy szálloda recepciósa lettem volna, és csak ki – és bejelentkezéskor találkoztam a szálloda lakójával. Vártam, elképzeltem, amit annyi újságban olvastam, az egyetemen tanultam és számtalan szülőnek elmondtam terápiák során, mi várható majd, amikor a gyerekek felnőttek lesznek: – És jönni fog az életközépi válság, hogy a felszabadult idővel nem fogunk tudni mit kezdeni.
A férjemmel egymásnak maradtunk, először hosszú idő óta. Lenne időnk egymásra. Csak ketten vagyunk és az eddig ricsajos lakásban most nagy a csend. Persze mondhatnám, hogy minden igaz, amiket a szaklapok, a szakkönyvek írnak, de mint mindig most is vannak kivételek. Úgy tűnik az én életem is az.
A lányom születésnapja után 4 hónappal jogosítványt szerzett és a tőlünk kapott autóval rendezi a kis életét, mondhatni zökkenőmentesen. Állást keres, bár még rövid idő telt el, úgy tűnik, hogy a tanítások a sok lelki beszéd megtette hatását.
Elérkezettnek láttam az én időm, amelyre régóta vágytam, hogy minden meg nem valósult álmom listára vetve indulok neki a nagybetűs ÉLETNEK.
A listámmal a kezemben ültem a nappali kanapéján és néztem, hogy a sok-sok álom közül melyiket is valósítsam meg. Fessek, elkezdjem végre a könyvem írni, jelentkezzem motoros vizsgára? Ezer és ezer videót megnéztem. Tudatosan készültem arra, hogy az én időmben hogyan és milyen technikával fogok festeni, és hol fogom megvenni a fekete bőr motoros cica testre illő ruhámat. Hosszú éveken át ábrándoztam, de minden tervet úgy tűnik, hogy felülírta az anyai szívem.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a telefonomat nézem, hogy mikor és merre jár a lányom a locator nevezetű app segítségével, és mint amikor azt lehet olvasni, hogy egy szikra pattant ki valaki agyából, a gondolataim egyszer csak tisztulni kezdtek, hogy engedd el őt, hagyd élni. Nem lehetsz olyan, mint a szüleid, bízz benne, mert mindent megtanítottál neki és rászolgált a bizalomra.
Mára már kezdek rendszert vinni az életembe, igyekszem megtervezni mindazt, amit szeretnék és olyasmit készítek, mint annak idején az órarend. Szépen lassan kezdek újra élni az anyaság után, egy felnőtt gyermek mellett.
