Szilveszterkor megfogalmaztad az újévi céljaidat? Úgy érzed, eljött a te időd, hogy végre megvalósítsd egy régóta dédelgetett vágyadat? Új lehetőségek után kutakodsz? Eldöntötted, hogy az idén vállalkozni fogsz? Nincs késő még 40 felett sem új célokat kitűzni, hidd el, nem véletlen, hogy ezt írom, hiszen ezt éltem meg jómagam is.
41 évesen költöztem másik városba, ami magával hozta a munkahelyváltást is. Sőt, 52 évesen lettem vállalkozó. Nem volt könnyű döntés, de belevágtam és nem bántam meg, mert azzal foglalkozom, amit imádok, ráadásul ezzel még mások életét is szebbé teszem. Ezért biztatlak, hogy bátran valósítsd meg önmagad, hiszen még a 4. X után sem késő belevágni álmaid megvalósításába!
Minden új dolog változást hoz, ami az életed több területére is hatással lehet, így a megjelenésedre is. Mivel a szakterületem a szín-, stílus-és sminktanácsadás, így ebből a nézőpontból vizsgálom meg azt, hogy 40 felett a karrierváltáskor mire érdemes odafigyelned.
Természetesen nemcsak a vállalkozóvá válás teheti szükségessé a stílusváltásodat, hanem az is, ha a cégednél magasabb pozícióba kerülsz vagy álláskeresőként új munkahelyet szeretnél találni, de akkor is fontos lehet, ha munkáltatót váltasz, vagy éppen networkerként, csapatépítésbe fogsz.
Persze, ez nem jelenti azt, hogy csak a fenti esetekben jöhet el a stílusváltás ideje (pl. nincs önbizalmad, nem ismered a számodra előnyös ruhafazonokat és színeket, eljött a te időd, mert a gyerekeid kirepültek, de az is előfordulhat, hogy most mész vissza dolgozni GYES után, vagy éppen párt keresel), ezeket a témákat is górcső alá veszem a későbbi írásaimban.
Az első benyomás rendkívül fontos, hiszen pár másodperc alatt kialakul, és még mielőtt megszólalnál, bekerülsz egy skatulyába, amit rendkívül nehéz megváltoztatni később.
Most arról írok, hogyan tudod a karrierépítésedet a megjelenéseddel segíteni. Mit tarts szem előtt az öltözködésednél, hogy még sikeresebb lehess?
Az önazonosság mellett az alábbiakra figyelj:
- Öltözz az életkorodnak megfelelően.
- A pozíciódhoz méltó ruhákat válassz.
- Az adott munkahely dress code-ját tartsd be.
- Ha vállalkozóként dolgozol, a megjelenésed legyen méltó a vállalkozásodhoz.
Mindig nézd meg, hogy a kinézeted hűen tükrözi-e azt, amit üzenni szeretnél a külvilág felé. Ha nem így teszel, előfordulhat, hogy nem éred el azt a sikert, amire vágysz.
Hogyan tudod ezt megvalósítani?
- Ha tisztában vagy a számodra előnyös színekkel, és azokat viseled közel az arcodhoz, akkor ragyogni fogsz, ellenkező esetben mogorvának, sápadtnak tűnhetsz az előnytelen árnyalatokban.
- Ha ismered a testalkatodhoz ideális fazonokat, akkor nem leszel slampos, jobban fogod magadat érezni a bőrödben, így nem vonja el a filgyelmedet az öltözködésed, hanem a feladatra tudsz koncentrálni.
- Figyelj az ékszerviselési szabályokra, tartsd szem előtt, hogy ebben az esetben is érvényes: a kevesebb sokszor több.
- Kerüld vállat, hasat megmutató öltözetet, a szoknya hossza ne legyen rövidebb combközépnél.
- A lyuggatott farmer szabadidős tevékenységhez tökéletes, de nem a munkahelyen, tárgyaláson.
- Nyitott orrú cipőhöz ne viselj harisnyát, sőt nyitott cipő bizonyos esetekben nem megengedett.
- Mindig az adott célhoz öltözz, egy fontos tárgyalás előtt tervezd meg, hogy miben jelenj meg, hogy biztosan a megfelelő szettre essen a választásod.
Tudom, hogy nem egyszerű feladat a fentieket figyelembe venni, de idővel szép lassan fel tudod építeni a számodra tökéletes ruhatárat.
Megálmodtam egy Stílusváltó programot (amire január 15-ig lehet jelentkezni), amiben a jelentkezők közül, a kiválasztott hölgyet tetőtől-talpig INGYEN átalakítunk a szolgáltató társaimmal együtt, és megmutatjuk hogyan is lehet a fentieket megvalósítani.