Úgy gondolom, a lezárás, mint egy folyamat záróakkordja, alapvető szükségletünk. Mégis azt vettem észre magamon, hogy igazából soha nem zárok le semmit. Mindenre úgy tekintek (a párkapcsolatok kivételével), hogy nincs szükség kimondott összegzésre, lezárásra, hiszen ameddig élünk, addig minden más is él, tart, folyamatban van. A lezárás tehát nekem egyenlő volt – egészen tegnapig – a halállal.
Igyekszem konkrét lenni. Kezdjük onnan, hogy mit értünk lezárás alatt és mikor van vagy lehet rá szükségünk.
Miért jó a lezárás?
Ha egy párkapcsolatnak vége van, csak akkor tudunk továbblépni, ha kölcsönösen lezártuk ezt a fejezetet az életünkben. Ha átbeszéltünk mindent, ha nem maradtak nyitott kérdések és ki nem mondott válaszok. Ez tiszta sor. De hasonló lezárásokra, sőt visszatekintéssel kiegészített összegzésre az élet rengeteg területén szükségünk lenne:
- a tanulmányainkban akár félévenként, de évente mindenképp;
- munkahelyváltáskor;
- költözéskor;
- nyaralások, kirándulások végén;
- minden naptári év végén,
- sőt minden nap végén.
Ahogy mondtam, én szinte soha nem vetettem magammal számot ilyen gyakran vagy ennyi területen. Ezzel pedig szépen vágtam is magam alatt a fát, hiszen megfosztottam magam attól, hogy tudatosítsam a sok jót, az elért sikereket, az A-ból B-be való eljutás eredményességét is. Mert a lezárás nem feltétlenül a rossz dolgokról szól.
Olyan ez, mint a hálaadás, mégis sokkal többrétűbb és talán kevésbé ezoterikus, így mindenkinek emészthető.
Zárd le a dolgokat, hogy meglásd a jót
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát, a saját konzultációimat a pszichológusommal.
Most tartunk egy néhány hetes szünetet, hogy januártól majd folytassuk a beszélgetéseket.
Én úgy gondoltam, egy csetváltással ez el is van intézve, de a pszichológusom ragaszkodott ahhoz, hogy legyen egy lezáró konzultációnk is. Nem értettem, miért olyan fontos ez, hiszen 2021-ben úgyis folytatjuk az egészet. Ő azonban feltétlenül szükségét érezte annak, hogy szembesítsen az elmúlt 6 hónap konzultációinak eredményeivel. Azt akarta, hogy kimondjam, megfogalmazzam, az első konzultáció óta mi minden változott bennem, körülöttem.
Így tudatosulhatott bennem, mekkora utat tettem meg az elmúlt félévben. Ekkor láttam csak, hogy a kétségbeesés szélére került negyvenpluszos, egyedülálló, háromgyerekes anyuka nemcsak az elmúlt időszak nehézségeit győzte le, hanem visszamenőleg a 30 éve a részévé vált fals gondolatoktól is elkezdett megszabadulni.
Így láthattam meg, hogy amit eddig mondtam magamról, de legbelül mégsem hittem, azt most már érzem és tényleg tudom is:
- hogy erős vagyok,
- hogy értelmes vagyok,
- hogy kedves vagyok,
- hogy tehetséges vagyok,
- hogy van helyem a világban,
- hogy van helyem az emberek között,
- hogy bízhatok a megérzéseimben és – nem utolsósorban –
- hogy én vagyok a legmegfelelőbb anyukája a gyermekeimnek és a legjobb középsője a szüleimnek.
Snassznak tűnik? Nekem ezek őszinte kétségeim voltak. Ha te magadba nézel, mit látsz? Neked is vannak bizonytalanságaid? Használd ki a decembert, és zárd le ezt az évet, az elmúlt időszakodat egy számvetéssel. Ha kell, szakmai segítséget is igénybe véve. A lehető legjobbat fogod tenni magaddal.
