Van egy bakancslistám. Nem azokról a helyekről, amelyekre el szeretnék egyszer jutni, hanem olyan dolgokról, amelyeket egyszer ki szeretnék próbálni vagy legalább még egyszer megtenni.
Ne gondolj bonyolult tevékenységekre, csak olyan egyszerűekre, mint gokartozás, lövészet, falmászás, ilyesmi. Ennyit a nemi sztereotípiákról. Amikor végignéztem a 36 pontos listámon, azért egy picit meglepődtem: ugyan vannak benne nyugis, csajos „kívánságok” (pl.piknik), de a többsége valami fiús. El is tűnődtem azon, honnan bennem ez a sok tesztoszteron.
Féfias nők, nőies férfiak
Az egy dolog, hogy már gyermekként is inkább a fáramászás érdekelt, mint a babázás, de egyre kevésbé tartottam normálisnak, hogy még 40pluszosan is hamarabb ráizgulok egy terepfelszerelésre, mint egy szexi fehérneműre. Hát nő az ilyen? Hosszú évekig meg is kérdőjeleztem magamban.
Tavaly a blogomon már összeszedtem, mitől lehetünk mi, nők nők; melyek a külső „ismertetőjegyeink”, milyen belső tulajdonságokat tulajdonít nekünk a társadalom, mit várnak el tőlünk a férfiak. De valahogyan nem elégedtem meg a saját magyarázataimmal. Csak mostanra fogtam el, hogy megint egy illúziót, egy egyetemes igazságot keresek és annak akarnék a magam férfias nőiességében megfelelni. Ez pedig úgy, ahogy van, butaság.
- Vannak férfias nők,
- vannak fiúsabb nők,
- vannak nőies férfiak,
- vannak romantikus férfiak,
azaz mindenkiben van valamennyi macsó, vagy domina kisebb-nagyobb mértékben. Ez pedig azt irányozza elő, hogy orbitális hülyeség megbélyegezni magunkat, ha nem felelünk meg a sztereotípiáknak. Hiszen ezek a kategóriajegyek időről-időre, korszakról-korszakra változnak attól függően, éppen mi a divat vagy mit követel meg a gazdaság. (Tudtad, hogy sokáig csak a férfiak hordhattak rózsaszínt?) Egy nem változik: emberekből vagyunk.
Lehet-e sztereotípiát húzni egy emberre?
Ha tehát ebből indulunk ki, akkor az elsődleges feladatunk eldönteni, hogy
- felvállaljuk-e magunkat olyannak, ahogyan az megadatott nekünk,
- tudjuk-e, milyen szerepet szánunk magunknak az életünkben, és
- látjuk-e, melyek azok a dolgok, amelyek ebben befolyásolnak vagy irányítanak.
Én ezért sem akarok már nagybetűs NŐ lenni, hanem az az ember, akiben sok minden „összerakódott”.
Figyelek a saját jelzéseimre, belső késztetéseimre, igényeimre és vágyaimra. Nem szégyellem, hogy beindulok egy betonfúró látványától, ahogyan azt sem, ha felcsillan a szemem egy klassz sminkpaletta megpillantásakor. Ha úgy akarom, fiúsan öltözöm, ha pedig úgy, piros körömcipőt veszek fel. Ha az esik jól, hogy pálinkával a kezemben énekeljek a szalonnasütésnél, azt fogom tenni, de ha inkább szerelmes filmet akarok nézni egy csomag zsebkendő társaságában, akkor azt. És nem fogom szégyellni.
Elengedtem, hogy lenni akarjak „valami”. Elengedtem, hogy megfeleljek a törvénybe sem iktatott előírásoknak. Elengedtem a kényszerképzeteimet arról, hogy lehetek még Audrey Hepburn, mert beláttam, hogy ha belefeszülök sem tudok filigrán titokzatossággá válni. Én vagyok én, és kezdem végre megszeretni ezt a vegyesvágottat: fegyverekkel és rózsákkal. Csak hogy stílusos legyek a zenei világom egyik oldalához is. (Mert persze abból is van több.)
És te? Te milyen vagy?
