A régi ember egységben élt a világgal, a természettel, legalábbis szívesen gondoljuk így. Az biztos, hogy az otthon, ahol élünk, a legősibb szemlélet szerint a világ leképezése. A hagyományos kínai ház középpontjában egy láthatatlan oszlop van, ami összeköti a világokat a földtől az égig. Az arab ház közepén az édent felidéző kertet találjuk, és a jurta központi tartórúdja, vagy csak a felfelé kígyózó füstcsík pedig a világ tengelyével esik egybe.
Nekem mindig hátborzongató, amikor egy mai ház vagy lakás alaprajzán ezen a központi, fontos helyen a fürdőszobát, vagy rosszabb esetben a mellékhelyiséget találom.
Valamikor jó két évtizeddel ezelőtt hallottam először Molnár V. Józsefet a gyermekrajzokban rejlő szakralitásról beszélni, olyan csillogó szemmel, hittel és küldetéstudattal, ami nem mindennapi.
A magyar ház szentségéről való egyik előadása is ilyen gondolatébresztő volt, különösen azoknak, akik szeretnék a régi világok, ősök felbomlott rendjét valamilyen modern módon újjáépíteni. Például egy ház képében. Mert ház kell, ház nélkül nincs az embernek gazdaérzete, anélkül pedig az ember szolga vagy rabszolga.
Vendégek a jóisten házában
– A ház maga az ember, és mindannyian a teremtő istennek a házai vagyunk. Őseink így hitték, ezért is van Székelyföldön sok házon a felirat: „Ez a ház a jóistené, mi csak vendégek vagyunk benne”. Aki lelke közepén ott van a Teremtő, annak a lelke házában sokan elférnek, a társa, a gyerekei, a szülei, a sógor, koma, szomszéd, aki a nemzetségben él és aki a nemzetnek a lakója. Ezekből a házakból tevődik össze a haza –
mondja Molnár V. József.
Ahol a macska hever
A házat a „régiségben” úgy építették, hogy megkeresték a telken a legalkalmasabb részt. Ahol a macska szívesen hever, oda nem alapoztak, mivel ott ártó vízerek vannak. Oda sem, ahová villám gyakran becsapott, vagy mennykő, vagyis meteorit hullott. Leégett ház helyén sem emeltek újat. Minden házat kelet-nyugat irányba tájoltak, így a Nap reggeltől késő délutánig áldotta a fényével. A házak nem adtak egymásra árnyékot, hiszen mi jogon venné el a Nap világát egyik a másiktól?
A földet, fát, követ nem a szomszéd faluból hozták, hanem onnan vették, ahol éltek, ott ismeri őket a Földanya. Hitték, hogy így maradnak vele élő kapcsolatban. A téglát is helyben vetették a vályogból. Ma ezer kilométereket utazik csempe, építőanyag, fölösleges szállítással. Ez megdrágít mindent, és minden szereplő, közvetítő leveszi a maga sápját, olyannyira, hogy támogatások, hitelek ellenére sem könnyű egy otthont tető alá hozni.
Folytatni a felmenők feladatát
– A régi módú építkezés nem lehetetlen most sem, csak azon múlik, ki hogyan dönt. Valamikor a ház nem került semmibe, csak a kalákaépítők ellátásába. Pedig három hét alatt manapság is fel lehet húzni.
A régiségben az is fontos volt, hogy úgy tűnjék, a ház nincs befejezve, többnyire az északi vagy nyugati falat nem vakolták be, nehogy valaki irigykedjen a gyarapodásra. De a házat azért sem fejezték be, mert az ember élete is csak egy szakasz, az ősök kezdte feladatokat folytatjuk, és majd azokat adjuk át. Kell is, mert néhányan úgy vélik, elkerülhetetlen katasztrófa jön, és a saját lelke házát ismét fel kell majd fedeznie az emberiségnek.
A ház életadó szíve
Amikor a kemencét tapasztották, az utolsó adagot a fiatalasszony csapta oda, akinek épült a ház. Ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy maga is kemence akar lenni, anyaméh. A kemencében égő tűz az ősi hit szerint a teremtő istent idézte meg, ezért egész évben, a legforróbb nyárban is parázsként jelen kellett lennie.
- {JQYQ7S}
Áldások és áldomások
Áldomást az építkezés közben többször is ittak, így kérve folyamatosan az isten segítségét. Beköltözés előtt a házat tűzzel-vízzel felszentelték. A maradék faforgácsból a házépítő kalákavezető tüzet csinált, azzal ment körbe a házban, az asszony pedig kútvízzel a ház minden szegletét felszentelte. Később a családfő és a felesége ezt a szertartást évente megismételte.
Elvarázsolt homlokzatok
A ház oromzatát, homlokzatát „megvarázsolták”, hogy a gonosz oda be ne költözzön. Sokszor egy „napjelet” tettek fel, egyenlő szárú keresztet. Vagy később a szintén napot, a férfierőt jelentő rozettát, mellé a női erőt szimbolizáló holdat, fölülre a szívből kinövő kettős keresztet vagy életfát, amely a mindenség rendjét jelzi. De Jézus és Szűz Mária neve vagy szobra is nagyon gyakran felkerült a homlokzatra.
Újra megtalált régi zöld erők
A fa, fém, agyag, kő, nád, szalma, pala vagy cserép maradéktalanul lebomlanak, vagy sok közülük bontás után újrahasznosítható. Nem létezett a szemét fogalma, mindent felhasználtak, sokat a kemence, a kályha „etetéséhez”, alaposan csökkentve az „ökológiai lábnyomot”.
Aki valaha járt öreg, vastag falú vályogházban, tapasztalhatta, hogy a legnagyobb hőségben is kifejezetten hűvösek a szobák, úgyhogy nem kellett energiazabáló klímakészülék a nyarat átvészelni.
