7.5 C
Budapest
2024, február 8,

Friss

Léptékváltás – Interjú Lajtai Györggyel

Lajtai György szinte soha nem ad interjút. Velünk a régi ismeretség okán kivételt tett, így egy exkluzív és egyedi portré elevenedik...

Hőhullám, avagy mi van a klimaxon innen és túl

A helloklimax program és a Liliom Produkció közös előadásokat tart.

3 self care mítosz, amit ideje átgondolni

Az öngondoskodás alapszükséglet, hiszen néha fel kell tölteni testi, szellemi, lelki akkumulátorainkat ahhoz, hogy újra képesek legyünk részt venni a hétköznapokban. 

Magunkkal törődni nem önzés!

„Magamat tenni az első helyre? Nem vagyok ennyire önző” – mondják sokan, amikor a magunkkal való törődés szóba kerül.

Gulácsy és az outsider art

Április 7-én nyílt meg Gulácsy Lajos, a 20. század talán legérdekesebb magyar alkotójának egész életművét bemutató kiállítása a Nemzeti Galériában.

Itáliai ábrándoktól az őrületig, kevesebb, mint két évtizednyi aktív festői ténykedés. Igaz lenne Vörösmarty verséből az idézet; ábrándozás az élet megrontója?

Gulácsy Lajos 1882. október 22-én született Budapesten. Édesapja id. Gulácsy Lajos, édesanyja Méray-Horváth Jolán. Id. Gulácsynak korábbi házasságából (első feleségét Radmatics Máriának hívták) két lánya született, Berta és Sarolta, akik édesanyjuk halála után Budapestre költöztek apjukkal. Hamarosan újra megnősült id. Gulácsy, de az új feleség, az arisztokrata körökből érkező Méray-Horváth Jolán nem ápolt jó viszonyt a két kislánnyal, így hamarosan a gyermekeknek id. Gulácsy Lajos testvéréhez, Dezsőhöz kellett költözniük.

A kislányok azonban diftériások lettek és ők ugyan kigyógyultak a betegségből, de megfertőzték Gulácsy Dezső két saját lányát, akik belehaltak a betegségbe. (Mindezt Gulácsy csupán 1904 nyarán tudta meg, amikor vidéki rokonainál vendégeskedett. Viszonya anyjával emiatt nagyon megromlott, sőt, saját magát is hibáztatta a történtek miatt.)[1] Az ifjú Gulácsy a Józsefvárosi Zerge utcai Főreáliskolában kezdte meg tanulmányait. Festészet iránti vonzalmában édesapja támogatta, sőt, tehetségét hamar el is ismerték, amikor 1899-ben a Szerénység laka című festményét kiállították[2] a Műcsarnokban. 1900-ban a Mintarajziskola tanulója lett, de nem látogatta az órákat rendszeresen, másfajta, színesebb tudást akart szerezni. 1902 januárjában utazott először Rómába. A város hangulata teljesen elvarázsolta, így az elkövetkező években többször, hosszabb időt tölt Olaszországban, javarészt az itt megszerzett élményekből inspirálódnak későbbi munkái. A kiállítást járva első gondolatom rögtön az volt, hogy Itália valamiért mindenkit (?) vonz.

Kultúrája, irodalma, művészete annyiféle felfedezni valót rejt, hogy beszippantja az odalátogatót, így Gulácsyt is. Az irodalomból is ismerünk egy tökéletes példát erre a jelenségre; Szerb Antal hősét, Mihályt, aki Olaszországban eszmél rá addigi életének hiábavalóságára és rúgja fel megszokott hétköznapjait és házasságát újdonsült feleségével. Talán az olasz miliő varázsa és titka pont ez, minden, csak nem hétköznapi. A kiállításon láthatjuk az 1902-es, A művész áhitata című festményét, melynek jelentősége, hogy Keleti Artúr, Gulácsy jó barátja szerint ekkor ébredt rá önmagára, hivatására, arra, hogy anch’io sono pittore…Én is piktor vagyok.

Gulácsy Lajos: A művész áhítata, 1902, fotó: Ramocsai Renáta

Signor Luigi Gulácsy feltűnő, bohókás személyisége még a sokat látott művészi körökben is különcnek minősült. Számos korabeli feljegyzésben olvashatunk korát megelőző hajmeresztő performanszairól, ábrándos tekintetéről, fantáziadús elméjéről. Barátja, Juhász Gyula írja róla hozzá írt versében 1922-ben:

A Köröst néztük és láttuk Velencét, A kávéházban Goethe ült velünk[3]. Kortársainak írásaiból, levelezésekből a játékosság, a szerepek könnyed váltakoztatása tűnik ki, figyelemre sem méltatva a kort, melyben létezett. Kosztolányi ragadja meg folyton merengő, ábrándozó személyiségének általa valósnak tartott lényegét, így emlékezik meg az akkor már elmegyógyintézetben fekvő Gulácsyról:

 „Általában nem hiszem, hogy azelőtt sokkal több kapocs fűzte volna a társadalomhoz, az úgynevezett „közélet”-hez, mint ma, mikor, végképp lángoló futurista egekben gázol, és a dadaisták nyelvét beszéli.” [4]

Művészetelméleti kérdés, vajon miként lehetséges Gulácsy képeit tragikus sorsa figyelembevétele nélkül szemlélni. A festészetét feldolgozó művészettörténészek munkáiban gyakran Gulácsy különc viselkedése, illetve az elmebaj került fókuszba, azonban több olyan példát is találunk (pl. Marosvölgyi Gábor), ahol Gulácsy képeinek motívumvilága személyiségétől teljesen leválasztva került bemutatásra.

Gulácsy ouvrejében a fenti kérdés azért is különösen érdekes, mivel az életmű valójában tele van önarcképekkel, melyekben Gulácsy sokszor bizarr szerepekben jelenik meg, láthatjuk zongoristaként, spiritualistaként, abbéként, koldusként, bohócként… Lehet ezekre a művekre is könnyedén az elmebaj árnyékából tekinteni, de fontos látni, hogy a kor, melyben alkotott maga is tele volt változással, sőt, ahogy Gulácsy írja regényében (Pauline Holseel), hogy a 20. századnak még nincs és nem is lehet saját művészete!

A na’conxypan-i mosoly

Na’conxypan egy Gulácsy által elképzelt világ, mely a festő fantáziája szerint Japán és a Hold között helyezkedett el.  Szótárt is készített hozzá, hogy a külső szemlélő is „értse” Na’conxypant, ahol az emberek, a tájak, az események mind-mind álomvilágszerűek, furcsák. Gulácsy számára ez egy félig játékos, de talán egy kicsit valóságos hely is volt, levelezéseit gyakran zárta úgy, mint Na’conxypan hercege. Rendkívül fantáziadús világot alkotott meg ebben Gulácsy, nemcsak a szereplők, helyszínek, hangulatok ábrázolása, de a mesélő cím választások és a jelmezek önmagukban is ritka művészi értéket képviselnek.

Gulácsy Lajos: Na’conxypan, 1902. Fotó: MNG

Keleti Artúr visszaemlékezésében[5] használja a na’conxypan-i mosoly kifejezést 1963-ban. Ebben olvasható, hogy 1922-ben az Ernst Múzeum kiállítást rendez Gulácsynak, melyre meghívják és el is jön az akkor már a Moravcsik Klinikán fekvő művész. Keleti hosszasan ír erről az eseményről az 1963-as Jelenkor hasábjain, megrendítő beszámoló, érdemes elolvasni. A kiállítás után nemsokkal látogatóba megy Gulácsyhoz Pásztor Árpád, aki gratulál a remek kiállításhoz, Gulácsy felismeri az írót, örül is neki és Keleti szerint azzal a bizonyos na’conxypan-i mosollyal fogadja a gratulációt.

Gerevich József cikkében[6] olvasható, hogy a kortársak, közöttük Juhász Gyula is Gulácsy betegségeként azonosították Na’conxypant, miközben ellentmondásos az a tény, hogy a festő idegösszeroppanása, 1914 után már nem találkozunk semmiféle utalással, mely a különleges világra utalna. Arról, hogy milyen is lehetett az a jellegzetes na’conxypani mosoly csak sejtéseink lehetnek. Talán a háborútól, a katonai behívótól rettegő Gulácsy lényének mélyére temette Na’conxypan gondtalan világát és a hosszú elmegyógyintézetben töltött évei alatt csupán néhány alkalommal tett látogatást benne.


Gulácsy Lajos: Vasárnap délután Comóban. 1911-1912 között. Fotó: Szépművészeti Múzeum/MNG
Gulácsy Lajos: Varázslat 1906-1907 között, fotó: MNG

Gulácsy művészetét gyakran rokonítják a preraffaeliták stílusához. A vágyott, idilli szépség és tökéletes szerelem eszménye Gulácsynál valóban megjelenik, melyhez egy fontos életrajzi vonatkozás fűzhető. Gulácsy még Budapesten, egy jelmezbálban ismert meg egy Anna nevű lányt, akit feleségül szeretett volna venni, de Gulácsy anyja nem támogatta a kapcsolatot. A lány nemsokára meghalt, Gulácsy Olaszországból jön vissza a temetésére. Ez a traumatikus élmény, vagyis a be nem teljesül szerelem és az elmúlás fájdalma számtalan képén visszaköszön.

Gulácsy Lajos: Paolo és Francesca, 1903. Fotó: MNG

Gulácsy magát az egész Historia d’Arte örökösének tartotta, így nem lehet és nem is szabad igazán egy stílusirányzatba zárni, de érdekes áttekinteni azokat az irányokat, melyeket értékes művészeti produktumnak tartott. A fent említett preraffaelita stílusból leginkább az eszmeisége fogta meg, a szigorú formák és precíz vonalvezetés nem érdekelte. Elragadtatással szemlélte Leonardót, Raffellót, de képeinek egy-egy részlete (tájak, zsánerek) emlékeztetnek a 17. századi flamand festők (Brouwer, Teniers, Ostade)[7] munkáira is. Kedvelte továbbá a rokokó álarc és rizsporos paróka mögé bújt világát, a szecessziót és nem mellesleg késői munkái (Az ópiumszívó álma) a szürrealizmussal és a futurista művészettel is kapcsolatba hozhatóak. Számos kortárs festőben felfedezi az egyedi, mesteri művészi kifejezőerőt, így többek között Rippl-Rónai, Szinyei munkásságát is elismeri.

Gulácsy alkotásaiban (dacára a váltakozó stílusirányzatoknak) közös a sajátos, semmivel össze nem téveszthető egyediség. Bár említésre szorul, hogy Gulácsy képeit gyakran hamisították és komoly kutatómunka eredménye a mostani kiállítás anyaga, ahol mintegy 200 alkotás, 84 festmény ad átfogó képet erről a különleges művészről.  Érdekesség továbbá, hogy most láthatja a közönség első ízben egy műcsoportként a Na’conxypan képeket.

Gulácsy Lajos a magyar művészettörténet egyik legmegosztóbb figurája. Képei hagyományos kategóriákba nem igazán illeszthetőek, holott a művész világ hemzseg a különc alkotóktól, sőt, szinte nem is létezik alkotóművész némi sajátos, külső szemlélő számára olykor nehezen befogadható attitűd nélkül. Yayoi Kusama „pöttyös” világa évtizedek óta a kortárs képzőművészet meghatározója, míg maga az alkotó hosszú éveket töltött elmegyógyintézetben. Hol végződik az organikus teremtőerő, hol kezdődik az elboruló elme kötetlen sáfárkodása?[8]  Kérdezi Lyka Károly 1922-ben. A válasz pedig rendelkezésünkre áll, az art brut vagy az outsider art kategóriái tökéletesen lefedik ezt a hazánkban évtizedekig nehezen értelmezett művészetet.

[1] Marosvölgyi Gábor: Gulácsy Lajos emlékezete. Szekszárdi Festészeti Triennálé, 2002.

[2] Végvári Lajos: Gulácsy Lajos rajzai. Herman Otto Múzeum Képtára (Katalógus) Miskolc. 1979.

[3] Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak, 1922

[4] Pesti Hírlap, 1922. szeptember 24. (Ekkor Gulácsyt már elmegyógyintézetben kezelték.)

[5] Keleti Artúr: Emlékezés Gulácsy Lajosra. In: Jelenkor. 1963. 8. szám. 768. o.

[6] Gerevich József: Gulácsy Lajos festőművész akut pszichózisa. In: Orvosi Hetilap, 1981.május.1085.

[7] Marosvölgyi Gábor: Gulácsy Lajos emlékezete. Szekszárdi Festészeti Triennálé, 2002

[8] Lyka Károly: Gulácsy Lajos kiállítása az Ernst Múzeumban. In: Uj Idők. 1922. 204. o.

Latest Posts

Léptékváltás – Interjú Lajtai Györggyel

Lajtai György szinte soha nem ad interjút. Velünk a régi ismeretség okán kivételt tett, így egy exkluzív és egyedi portré elevenedik...

Hőhullám, avagy mi van a klimaxon innen és túl

A helloklimax program és a Liliom Produkció közös előadásokat tart.

3 self care mítosz, amit ideje átgondolni

Az öngondoskodás alapszükséglet, hiszen néha fel kell tölteni testi, szellemi, lelki akkumulátorainkat ahhoz, hogy újra képesek legyünk részt venni a hétköznapokban. 

Magunkkal törődni nem önzés!

„Magamat tenni az első helyre? Nem vagyok ennyire önző” – mondják sokan, amikor a magunkkal való törődés szóba kerül.