Pár perccel a megbeszélt időpont előtt üzeni, hogy késni fog, így a Godot Galéria hátsó terében parkoló Trabiban várakozom és a tavasszal átadott Katalizátor-díjról készült felvételt nézem. Személyesen még nem találkoztam Fajgernéval, így kíváncsian várom az interjút.
Szinte a képernyőn keresztül szemlélve is érzékelhető Fajgerné különleges lénye, illetve saját szabályai szerint értelmezett feminizmusa, amibe belefér, hogy férje vezetéknevét viseli, hogy két kislányt nevel, háztartást vezet, de felmosni vagy vasalni otthon nem, csak performanszok alkalmával szokott.
A kiállítótérben, ahol várakozom, konyharuha minták hada vesz körül. Nem túl szofisztikált téma, bár nekem mégis sokat mond. Anyukaként, háztartást vezető nőként tetszik, amit látok. Mindennapjaink munkaeszköze a konyharuha, magától értetődő, hogy van. Ha épp nincs kéznél, akkor viszont hiányzik.
Pont, mint azok a házimunkák, amiket a felmérések szerint még mindig a nők végeznek legnagyobb arányban az otthonokban, nap mint nap, teljesen észrevétlenül… de Fajgerné kék festékkel történő felmosása végre nem marad láthatatlan!
Fajgerné Dudás Andrea Júlia feminista festőnő, performansz művész. Műveinek témája és stílusa egybeolvad személyiségével, női létezéséből fakadó élethelyzeteket jelenít meg munkáin, bátran, őszintén, önazonosan. Performanszaiban olyan elődök szellemiségét idézi meg, mint Valie Export vagy Marina Abramović. Ahogy fogalmaz: „Én vagyok a kert forrása. Zöld paradicsom, mely éretlen, nyersen nem esszük, hisz nagy mennyiségben, nyersen mérgező. A nőművészet is mérgező, megfertőz, és nem tudod elfelejteni. A nőművészetet kevesen emésztik meg, és hárítják, savanyúnak találják. Miért? Pedig maga a Paradicsom.”
16 évesen döntötted el, hogy festőművész leszel, Frida Kahlo és festményei hatására. Sőt, Frida összenőtt szemöldöke és bajusza az önelfogadás útján is elindított.
Ebben az időben jött velem szembe Frida bajuszos önarcképe, nekem akkor nem nagyon volt még bajuszom, de az ő festménye miatt leszedettem, ami addig nem volt jellegzetes, de most már kezd emiatt a gyantázás miatt egyre erősebben nőni. Ez egyfajta önbizalmat adott, hogy a festészetben ábrázolva van mindez. Ez inspirált, pozitív visszajelzést adott ahhoz, hogy vállaljam önmagam, ez vitt a testszeretet, az önelfogadás felé.
Egy korábbi interjúban is említetted, hogy önbizalmad kiépítése évek alatt forrott ki. Rengetegen küzdenek ezzel a problémával, mi lehet támpont?
Talán az első, hogy tükörbe kell nézni, nézzük magunkat sokáig és kezdjük el magunkat szeretni! Legfontosabb gondolat számomra az, hogy magunknak feleljünk meg és ne mások elvárásainak!
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
Visszatérve a 16 éves korodra, előtte nem is foglalkoztál rajzolással, festéssel?
Nem, nem nagyon. Amikor találkoztam Fridával, akkor kezdtem komolyan foglalkozni a festészettel. Ekkor el is döntöttem, hogy festőművész leszek. Innentől kezdve úgy éreztem, hogy be kell pótolnom sok mindent. Középiskolában mást sem csináltam, mint suli után hazamentem, majd felültem a buszra Budapestre, rajzoltam este 6-ig vagy 7-ig, majd jöttem haza busszal és még másnapra tanultam.
A Képzőművészeti Egyetemen Drozdik Orsolya volt a mestered. Vele kapcsolatban lehetetlen elkerülni a feminizmus témakörét. Készült Rólad egy akt fotósorozat, mely több aspektust tekintve is megfelel a feminista nézőpontnak. Mesélnél erről?
Azért készült, mert volt egy fotógyűjtemény a Képzőművészetin, amit a festők használtak ahhoz, hogy aktot fessenek. Rengeteg kép nőkről, férfiakról… Azért is lett fekete-fehér a sorozat, mert úgy próbáltuk elkészíteni a fotókat, mintha ez annak az archívumnak a része lenne. Született egy öntudatos női testet ábrázoló anyag, hogy ne csak azok a férfi tekintetet kiszolgáló, megszokott női pózok legyenek, hanem valami más. Nagyon nehéz volt, mert a tudatunkba – amit Drozdik Orsolya is tanított (kép bank elmélet) – nagyon sok kép már beivódott. Fontos volt, hogy ne egy férfi álljon velem szemben, mint fotós, hogy még véletlenül se akarjak neki tetszelegni. Egy nő volt velem szemben, Molnár Ágnes Éva, aki megint máshogy nézett rám és a meztelen testemre. Próbáltunk keresni pózokat, ami nehéz volt, erősen Marina Abramović reflexiók vannak benne.
Drozdik Orsolyát az egyetemen ismertem meg, nem tudtam ki ő, de nagyon örültem, hogy ő lett a Mesterem. Egy folyamatos feminista képzést kaptam tőle, ráadásul művészeti menedzsment részt is, vagy, hogy miként legyünk tudatos művészek, tudjunk beszélni a munkánkról. Mindemellett kaptunk egy teljesen festészeti hagyományokon alapuló képzést is, ami nyilván az elején nem nagyon tetszett nekem, de aztán megtört.
Szerinted nem találkozik a női test feminista szempontoknak megfelelő ábrázolása is szexuális tartalommal?
Tud, de nálam nem találkozik. Ezt tapasztalom és ez lehet, hogy az én kövér testem miatt van, mert könnyen hússá válok, mint szexuálissá. Manapság nagyon zavarba ejtő a meztelen test. Pont most egy hete (július 2-án) ültem Bécsben a Michaela Stock Galériában, kivágott gatyában, kint volt a nemi szervem és a mellem. Performanszként ültem ott csokifegyverrel (Candy Vénusz), cukros melldísz, cukros bugyi… Pont most reformálták meg a cukros melldíszt és nem tapad a mellemre (-nevet). Szinte a kirakatban ültem. Fesztivál volt, férfiak söröztek, végig, szemben velem. És néztek… persze, hogy néztek. Én meg ott ültem a fegyverrel, mint Valie Export és ez egy kemény szituáció volt. Várták, hogy mi lesz, de nem nézték végig a performanszt. Néztek sörrel és ittak. Akkor azt gondoltam, hogy ez ilyen kiszolgáltatott szexista helyzet volt. Ők azt látták, hogy ott egy meztelen női nemi szerv. De nagyon sokszor ez nem így van, ezt csak most éreztem először.
Lehetséges, hogy a befogadón múlik?
Lehet, hogy a befogadón múlik. Pedig én már a Sziget Fesztiválon is adtam ezt elő, sok ember társaságában. És ott sem éreztem ezt, itt viszont most először igen. Máskor észre sem veszem, hogy meztelen vagyok, vagy meztelen leszek a végén. Be sem azonosítom, csinálom végig az egészet. Lehet, hogy a tekinteten is múlik, hogy hogy néz (a közönség). Nemzetközi kurátoroknak is adtam már elő az Easttopics-nál, nagyon megdöbbentő pillanat volt, megfagyott a levegő. Ráadásul elfelejtettem a nadrágomat elvinni, ezért egy kicsi gatya volt csak rajtam, mástól kölcsönkérve, ami alig jött fel rám, így még meztelenebb voltam. Sokkot kaptak. Egy kövér nagy test ott van testközelben, és azt, ha tetszik, ha nem, muszáj nézni. Nem egy jó érzés, főleg, ha valaki nem akarja.
Mi játszódik le benned egy ilyen performansz alatt?
Ilyenkor én csak Valie Exportra vagy Marina Abramović-ra gondolok (aki megismételte Valie Export performanszát – Genitalpanik). Nekem az az üzenet jött át, ahogy 68-ban fogja a fegyvert – akkor ugye voltak lázadások, háborúk – hogy nők vagyunk és művészek. Próbálok átszellemülni, hogy azonosuljak vele, hogy mi is képesek vagyunk mindenre. Szabadságot akarunk és fegyver van a kezünkben. A szegedi feminista konferencián fantasztikus rétegeket fejtettek le az elméleti előadók a performanszom előadása után és a visszajelzés is az volt, hogy hatalmas aurát tudok teremteni.
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
Megsemmisül benne a fegyver. Maga a fegyver, amivel életeket oltunk ki, másrészt a csokoládé, mint luxus édesség megsemmisül.
És ott vannak az erotikus tárgyak, amiket én szexshopból vásárolok, és közben véresre vágják a szájpadlásomat, mire felaprítom. Nagyon hangos is, nagyon nehéz rágni is a cukorkát. Még egy óráig fáj a szájpadlásom, fogsorom, ínyem is. Megsemmisül a fegyver, de be is mutatódig, hogy ezekben a cukros bugyikban semmilyen erotikus vágykeltő dolog nincs.
Szerinted a feminizmus lecsillapodik valaha?
Szerintem nem, nem fog lecsillapodni. Lehet, hogy nők itthon is uralomra kerülnek, vagy jó beosztásba kerülnek, de nem szolgálják azt, amit kellene tenniük. Még mindig nincs szerintem egyenlő fizetés, még mindig nagyon sok a családon belüli erőszak, és ezekről nem akarunk tudni, pedig kellene tudni. A covid kapcsán kijött, hogy 36 évet estünk vissza a láthatatlan munka terén. Ez elképesztően szörnyű.
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
De azért az jó, hogy van egyfajta fellendülés, olvastam, hogy van kb. 4. vagy 5. hullám, jól hangzik, legyen! Végre már magyarul is olvasható szakirodalom, ami máshol már 50 éve olvasható. Valami történik. A nők kicsit előtérbe kerülnek. Az anyaság téma is kezd a művészetben talán most már elfogadottabbá válni. Talán a nő nemű művészeinkkel is jobban elfogadóbbak. Nem lesz az sem akkora hátrány, hogy gyereked van, mert én még mindig úgy nevelődtem az egyetemen, hogy te nő vagy… (Nem a Drozdik nevelt így, mások. Ő tudta, hogy mindenki megtudja ezt oldani magának és embertípustól függ, hogy tud-e valaki gyerekkel, vagy gyerek nélkül sikeres lenni.) De a legtöbben azt gondolják, hogy ha gyereket szülsz, nem lesz belőled semmi és ezért a nőkben semmi reményük. Innentől kezdve egy férfi mindig fontosabb az egyetemen. Annyi időre volt képviselve a feminizmus az egyetemen, amíg Drozdik Orsi ott tanított. Ami engem a legjobban zavar, hogy a festőnők történetéről nem tanultunk/tanítanak semmit.
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
Nem igazán találok jobb kifejezést a kék festékkel történő felmosásodra (NO FOMO kiállítás megnyitója, 2021.) mint, hogy szenzációs. Nincs olyan háziasszony, aki ennek a jelentését nem érti…
Igen, és ez végül is csak egy gesztus. Pont olyan, mint a gesztusfestészet, amiről beszélnek a macsó férfiak. A festészet sokszor egyszerű dolgokból táplálkozik és sokszor nem kell túlgondolni, belemagyarázni mindent. Az jó, ha mindenki mást lát benne, de lehet, hogy egy egyszerű gesztus, ami hétköznapi dolgokból jövő történés a vásznakon.
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
Amúgy ezt Te terápiaként is használod?
Nem, amúgy otthon nem mosok fel, takarítónő takarít nálunk kéthetente, mert nem pocsékolom az időmet ezzel. Rengeteg időt elvesz a takarítás, inkább akkor játszok a gyerekeimmel. Ez a nem megfizetett, láthatatlan munka, mint ahogy a művészet is. Ez számomra egy fricska és mellette felszabadító élmény volt, mivel gesztusfestészetet nem nagyon csináltam még.
Olyan érzékeny, korunkra jellemző témákat, mint a mesterséges megtermékenyítés vajon miért nem ábrázolnak férfiak, miért csak a nők foglalkoznak ilyen kérdésekkel?
A nők sem mutatják be ezt a témát. Leszbikus queer vonalon találunk példát, mint Catharina Opie művészetében, akinek lombikprogrammal, donor spermiumtól lett gyereke és mindezt fotósorozatban mutatta be. Ez egy nagyon tabu téma, nőknél is. De a kiállítás vagy a művészetem kapcsán férfiak is jönnek ám úgy oda, hogy nekem is így van babám. Ez egy nagyon tabuérzékeny téma… Megfestettem a herebiopsziát, ami nem úgy történik, mint ahogy a képen van. De nem lehet azt a modern technikát ábrázolni, ahogy a valóságban történik, egy elavultabb technikát választottam, ami azért jelképesebb és látványosabb. Férfifestők nem fogják ezt így bemutatni, vagy ha be is mutatják, hogy történt ilyen velük, teljesen másként fogják ábrázolni, nem fogjuk felismerni…
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
Kezdőkép: Fajgerné Dudás Andrea Júlia: Konyharuha. I. 2021.
fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia
