29.7 C
Budapest
2022, június 24,

Utazz biztonságban! Szakértői tanácsok a biztonságos utazáshoz 

Magyarország első utazásbiztonsággal foglalkozó könyve ötvözi a magas szintű szakmai tartalmat és a szórakoztatást. Hasznos biztonsági tanácsok,...

Friss

Utazz biztonságban! Szakértői tanácsok a biztonságos utazáshoz 

Magyarország első utazásbiztonsággal foglalkozó könyve ötvözi a magas szintű szakmai tartalmat és a szórakoztatást. Hasznos biztonsági tanácsok,...

6 tanács a nőgyógyásztól: Így kerüld el strandszezonban a fertőzéseket!

Beköszöntött a nyár, megérkezett a strandszezon. A legtöbben ilyenkor csak arra vágyunk, hogy a forró mindennapokat egy medence partján pihenjük ki,...

Nyári munkahelyi viselet 40 felett

A korábbi bejegyzésben vásárlási szempontokat osztottam meg a nyári ruhák kiválasztásához, most arról írok, hogy mire érdemes odafigyelni a munkahelyi öltözetünk...

Rábaközi Andrea a szűrővizsgálatok elkötelezett híve – Interjú

Az 1980-1990-es évek népszerű modellje karrierje csúcsán volt kénytelen szembesülni a méhnyakrák diagnózisával. Bár korábban is igyekezett...

A Fennkölt idő nyomában – Interjú Soós Nóra festőművésszel

Soós Nórát szülővárosunkból, Vépről ismerem. Gyermekoromban gyakran láttam őt az Erdődy kastély gyönyörű parkja környékén, ahogy itt-ott elmélyül a természet vagy az épület szépségében és megörökíti a látottakat.

Míg én kislányként az élet profán oldalán a kutyáimat sétáltattam, addig Nóra leginkább óriási rajzmappájának társaságában tűnt fel, az alkotás, a rajzolás iránti rajongás fiatal lányként is sugárzott róla.

Soós Nóra: Az óra körbejár. 2020 (Fotó: Virág Judit Galéria)

Az idő kereke forog velünk párat, legutóbb a Fennkölt idő című kiállítása kapcsán a Virág Judit Galériában tartott tárlatvezetésén látom Nórát, sikeres, elismert művészként, aki óriási szenvedéllyel mesél képeiről, és azok mögöttes tartalmáról.

A kérdések kifogyhatatlanok, hiszen transzparens képein folyamatos a reflektálás a múlt-jelen-jövő hármasára, de ezen idősíkokat meghaladva kortalan társadalmi, etikai, erkölcsi kérdések is megjelennek festményein, különösen érzékeny alkotói attitűdöt feltételezve.

Soós Nóra a mai középgeneráció egyik legmeghatározóbb festőművésze. Jellegzetes, színes alkotásai első ránézésre a vidámságot, pop-art-os könnyedséget érzékeltetik a szemlélővel, elmerülve azonban a többrétegben festett képek különleges világában, Winkler Nóra szavaival élve „a transzparenciás tengeren túlra” érkezünk. A festmények esztétikuma csak a jéghegy csúcsa, a tartalomról magát, a festőművészt kérdeztem:

Nagyon szépen beszéltél a tárlatvezetéseden Alan Kurdi emlékére készített képed előtt az elmúlásról. A mai társadalom tabuként kezeli a halált, miközben jelen van a hétköznapjainkban. Számodra mi az a kapaszkodó, ami azt tudja mondatni Veled, hogy ez is egy oldal az „élet könyvéből”?

A ma társadalma sajnos rengeteg témához viszonyul félelemmel, tartózkodással. Ez a hárító mechanizmus pedig az esetek többségében elhallgatásokhoz, frusztrációhoz és ebből lineárisan következően képmutatáshoz vezet. Itt Magyarországon a tabusítás mechanizmusa pedig talán még általánosabb. A történelmünk ismétlődő autoriter rendszerei alaposan, rendszerszinten és generációkon átívelően szoktatták hozzá az embereket, “a jobb, ha erről nem beszélünk” mondatához, a közös emlékezetkultúra gyakorlatilag romokban van. Így pedig magától értetődő, hogy a reflektív gondolkodás enyhén szólva is nem divatos errefelé.

Soós Nóra: Totale Verbloedung, Alan Kurdi emlékére, 2022 (fotó: Soós Nóra)

Az Alan Kurdi emlékére festett művem, a “Totale Verblödung” címet kapta, melyet Almási Miklós professzortól kölcsönöztem és totális elhülyülést jelent. Almási az esszéjében arról beszél, hogy manapság nem csak egy szellemi, de érzelmi sorvadás is tapasztalható, pedig a szenvedés átélése, akár mások kínjának befogadása hozzátartozik az emberi mivoltunkhoz. A tekintet elfordítása ennek hárítása, saját Énünk kiemelése abból a világból, amiben élünk.

Arra próbáltam a festészet eszközével reagálni, hogy elképesztő az a szellemtelenség, az a lelki és intellektuális nyomor, hogy amikor egy hároméves szír menekült kisfiú megfulladhat a török partoknál és a fényképe ezután bejárja a világsajtót, egyszerűen valójában nem változik semmi, mondhatnám döbbenet, hogy nem áll meg a világ tengelyének a forgása, legalább egy másodpercre valahogy. Az üres lapos könyv, a sorstalanság könyve. A lapokon csak a némaság, az elbeszélhetetlen fájdalom üressége. De úgy látszik az emberiség újra és újra képtelen túllépni önmaga kisszerűségén, nem kell messze menni, elég, ha a mostani orosz agresszió borzalmaira gondolunk!

Úgy érzem nekem festőként muszáj szólnom ezekről a kérdésekről is, még ha ez manapság kevésbé trendi vagy tetszetős is. Az igazán jó festmény, soha nem tűri a hazugságot!

Számos képeden megjeleníted korunk másik nagy problémáját: a közönyt. A Kierkegaard bohóca egy különösen fontos alkotása a kiállításnak, szerinted miként lehetne érthetően jelezni a nagyközönségnek, hogy baj van?

A közöny ennek a korszaknak igazi betegsége. Erről eszembe jut Konrád György egy régi gondolata, aki valahogy így fogalmazott erről:

“A tudás: védőoltás. A gyűlölet és a ”közöny”:  betegség. A szeretet és az empátia: egészség. Mindannyian választunk.”

Soós Nóra: Patyomkin, 2022 (fotó: Soós Nóra)

Tehát a szenvtelenség, a félrenézés, az empátia hiánya, szerintem leginkább mindig valamiféle zsigeri félelemből fakad. Az ismeretlentől való rettegésből. Miközben az emberek egymáshoz való viszonyulásaikat indíthatnák úgy is, hogy szeretnélek megismerni, hogy az “idegen szép”, hogy bizalmat szavazok neked, hogy jó esetben Martin Buber szavával élve, talán épp “Te általad válhatok majd énné, ehelyett bezárkóznak a saját látszólagosan biztonságosnak tűnő safe pace -be, egyfajta virtuális kommunikációs térbe, ahol a fake news, az igaz és hamis, valós és irreális jelenségek olyan gyorsan pörögnek, hogy gyakorlatilag a teljes súlytalanság állapotában lebegnek. Ebből sajnos az következik, hogy általában minden reális, valós, ha tetszik égetően fájdalmas probléma elől inkább elmenekülünk.

Soós Nóra: Kierkegaard bohóca, 2022 (fotó: Soós Nóra)

A Kierkegaard bohóca című képem, valóban egyfajta keserű korkép, ha tetszik egy fájdalmas kiáltás, amely kiszakadt belőlem. 

Kierkegaard a Vagy-vagy című zseniális művében így fogalmaz:

“Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester [a bohóc], hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották, és tapsolni kezdtek: a mókamester [a bohóc] megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc.”

És tényleg ebben élünk, a festő, ha tetszik az értelmiségi létforma bohócsággá degradálódott mára és ahogy Rilke fogalmazott, “szörnyű, hogy a tényektől soha nem ismerhetjük meg a valóságot. Ugyanakkor Pilinszkyhez hasonlóan úgy érzem én is, hogy mi más lehetne nemesebb feladata, célja a művészetnek, mint közelebb hozni az embereket és eljuttatni őket a tényektől a valósághoz. Azt remélem, hogy a festményeim ilyen kapuk lehetnek és akik szeretnének beléphetnek rajtuk.

2008-ban jelent meg képeiden a buborékfújás, mint gondtalannak tűnő cselekvés, játék. Zavar, ha egy szemlélő (csak) a könnyed oldalát látja meg a festményeidnek?

Nem zavar, ha a néző csak a kép egy bizonyos értelmezési szintjéig jut el, végül is minden festmény legelsőként is kép, szín, folt, árnyalat, vonal, és persze fény. Nem szeretem, ha mindent szájba akarnak rágni, a festészetet élvezni kell, máshogy sosem kerülsz hozzá közel. Ez nem matematika, nem szeretem a kötelező szabályokat és a rutinszerűséget. Ha valaki megkérdez szívesen elmondom, hogy én mire gondoltam, mi volt a motivációm, de mélyen hiszek a néző, a befogadó szabadságában. Amúgy sem szeretem a fekete-fehér pragmatizmust, a dolgok sokszínűek, érdemes a nézőpontokat áthelyezni olykor. 

Soós Nóra: Túl nagy, hogy veszni hagyjuk, 2020 (fotó: Virág Judit Galéria)

Visszatérő motívum festményeiden a zuhanás ábrázolása. Papírrepülőket, emberi alakokat, madarakat, különböző repülőszerkezetek láthatunk, melyek a mai világ bizonytalanságát, kiszámíthatatlanságát hivatottak érzékeltetni. Leonardo da Vinci is rajzolt repülő szerkezeteket, de ő még egészen más megközelítésből. Mi változott szerinted azóta? Trust (Bizalom) című képed nyugvópontra helyezi valamennyire ezt a kérdést?

A zuhanást, én, mint motívumot leginkább Hamvas Bélai értelemben használom, mintegy becsapódás nélküli, állandó szellemi hanyatlást, mintegy társadalmi létállapotot.

Soós Nóra: Mint papírrepülők a szélben, 2022 (fotó: Soós Nóra)

A szingularitás korszakának küszöbére érve, mintha egy folyamatos és végeláthatatlan zuhanásban léteznénk. Mint egy lezuhant repülőgép ezer felé szóródott roncsai, hétköznapi tárgyak és szituációk darabkái, a jelen és múlt egymásra hullott emlékképei. Áttűnnek egymáson, egymásba fordulnak, keresztezik egymást, és mégis magányosak, együtt vannak egyedül, létezésük értelmét keresve szüntelen naivitással.

Azt hiszem egyébként, hogy igen, a bizalom, a másik megértésére irányuló erőfeszítés, valami olyasmi, ami segíthet, amely hozhatna valamiféle megnyugvást a Zeitgeist számára.

Soós Nóra: Absturz (Zuhanás) 2020 (fotó: Soós Nóra)
Soós Nóra: Trust (Bizalom), 2022 (fotó: Soós Nóra)

Késve érkeztem és sietve távoztam a tárlatvezetésedről, mivel beteg lett a kislányom. Mondhatni, fennkölt időből fennkölt időbe távoztam; a művészet és a gyerekek egyaránt pótolhatatlan élményeket adnak, az egyensúly megtalálása nálam a tervezésen, az időbeosztáson, és talán egy kicsit a csodán múlik. Hogy vagy ezzel a kérdéssel?

Számomra a családom, a gyermekeim egyszerűen mindennél fontosabbak, ha tetszik még magánál a festészetnél is. A gyermekek világa még egy olyan érintetlen, őszintén tiszta lelkületű tere a létezésünknek, amelyből igazán csak tanulhatunk. Amikor a gyerekek játszanak valamit, azt olyan átlényegüléssel teszik, amely számomra rendkívül hasonlatos a festés, mint folyamat flowjához.

Soós Nóra: Personal protection III. 2020 (fotó: Soós Nóra)

Sokszor gondolok a festészetre valamiféle önterápiaként is, el lehet benne bújni, valahogy el lehet benne veszni és ez sokszor nagyon felemelő, tudod ahogy Heltai Jenő gyönyörűen fogalmazott anno:

“Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek.”

Szerencsésnek érzem magam, hogy anyuka lehetek és van két csodálatos gyermekem, és elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy valahol mégis csak sikerült megmaradnom gyermeknek legbelül és képeket festhetek az embereknek.

Kezdőkép: Műteremben (fotó: Soós Nóra)

Latest Posts

Utazz biztonságban! Szakértői tanácsok a biztonságos utazáshoz 

Magyarország első utazásbiztonsággal foglalkozó könyve ötvözi a magas szintű szakmai tartalmat és a szórakoztatást. Hasznos biztonsági tanácsok,...

6 tanács a nőgyógyásztól: Így kerüld el strandszezonban a fertőzéseket!

Beköszöntött a nyár, megérkezett a strandszezon. A legtöbben ilyenkor csak arra vágyunk, hogy a forró mindennapokat egy medence partján pihenjük ki,...

Nyári munkahelyi viselet 40 felett

A korábbi bejegyzésben vásárlási szempontokat osztottam meg a nyári ruhák kiválasztásához, most arról írok, hogy mire érdemes odafigyelni a munkahelyi öltözetünk...

Rábaközi Andrea a szűrővizsgálatok elkötelezett híve – Interjú

Az 1980-1990-es évek népszerű modellje karrierje csúcsán volt kénytelen szembesülni a méhnyakrák diagnózisával. Bár korábban is igyekezett...