Távol a családtól és barátoktól elkerülhetetlen, hogy megtapasztaljuk a magány valamilyen formáját. Fantasztikus módon aktiválódik ilyenkor legtöbbünkben az emberi kapcsolatok iránti ösztön és elkezdjük szorgosan kiépíteni a szociális hálónkat.
Emlékszem, amikor az érettségi vizsgámra való felkészülés alatt az izgalomba szomorúság is vegyült, ugyanis újra és újra belém mart a tudat, hogy az imádott barátnőkkel elválnak majd útjaink.
Más városokba, más egyetemekre készültünk, ami véget vetett az addig megszokott közös programoknak. Bár a viszontlátások alkalmával beszélgeteseinket sikerült mindig ott folytatnunk, ahol legutóbb abbahagytuk, egy idő után új barátságok születtek az egyetemi évfolyamtársakkal.
Ezek a barátságok már kicsit másról szóltak, hisz a közös tanulmányok, a vizsgaidőszakok kihívásai, valamint a hasonló jövőképek összekovácsoltak minket. Olyannyira, hogy ezek a barátságok a mai napig tiszták és stabilak.
Amikor külföldre költöztünk, megcsapott a magány szele.
Távol a családtól és a barátoktól sokszor eszembe jutottak a nagy nevetések és felhőtlen beszélgetések. Biztattam magam, hogy idővel biztosan sikerül majd itt is új barátokra szert tenni, hisz valamennyien hasonló élethelyzetben vagyunk.
Bárhol jártunk, ha magyar szót hallottam, rögtön késztetést éreztem, hogy szinte rég nem látott ismerősként üdvözöljem a másikat. Ez az esetek többségében kellemesen végződött, ugyanis mások is vágytak a kapcsolódásra.
Az elmúlt években kedves emberekkel ismerkedtem meg. Nagyszerű érzés volt megtapasztalni az egymás iránti segítőkészséget és a rendelkezésre állást. Természetesen nem lehet mindig minden tökéletes, így voltak kellemetlen tapasztalataim is.
Viszont, amit megtanultam, hogy a tiszta és őszinte emberi kapcsolatokat bizony értékelni kell!
Jól esik néha kiszakadni a hátköznapokból, nagyokat nevetni és újult erővel belevágni a másnapba.
Hogy mire jöttem rá az elmúlt években?
Arra, hogy az integrációnak szerves részét képezi egy stabil szociális háló kiépítése, és ahhoz, hogy ez magvalósulhasson, barátokra van szükség. Ha külföldön él az ember, megadatik a lehetőség, hogy más nemzetek kultúráját, szokásait és tulajdonságait is megismerd.
Sokszor maga a különbözőség és az eltérő gondolkodásmód az, ami leegyszerűsíti a dolgokat és hozzásegít egy igazán jó kapcsolat kialakulásához. Lenyűgöző számomra például a portugálok lazasága, az olaszok pozitív energiája vagy épp a svájciak vitalitása.
Ami igazán fontos, hogy pozitív gondolkodású emberekkel vedd magad körül, akiknek a tamogató jelenlétére bármikor számíthatsz.