Mosolygó-Marján Erzsébet, Böbe írása annyira tökéletes önvallomás, hogy szakítva a Rapid interjúk hagyományával, teljes terjedelmében olvashatjátok. Böbe útja jól példázza, hogy a betegség nem gátolhat abban, hogy megvalósítsd az álmaid, hogy addig érdemes menni előre, amíg azt érzed, a helyeden vagy és azt csinálod, ami valóban boldoggá tesz.
Az én történetem ott kezdődik, hogy kétoldali csípőficammal születtem, melyet hét műtéttel próbáltak helyrehozni – öt nem sikerült belőle. Már ekkor beszűkültek a lehetőségek, hogy milyen munkákat tudok végezni. A fizikai korlátok mellé csatlakozott a kisebbrendűségi érzés és társai. Ezen a csapáson elindulva tanultam titkárnőnek a középiskolában, majd a főiskolán ügyvitel szakos tanárnak és kommunikációs szakembernek. Itt azért már követtem az álmaimat is
-kezd bele történetébe Böbe.
A helyesírás és az olvasás már egészen kisdiák korom óta fontos volt számomra, ezért nagyon boldog voltam, amikor 11 évvel ezelőtt lehetőségem nyílt korrektorként kipróbálni magamat. Ezzel mondhatnám is, hogy megvalósult az álmom, de ne szaladjunk ennyire előre.
Néhány évig aktívan, de főállás mellett dolgoztam az álomszakmámban. Miután megszülettek a gyerekek, kevesebb időm jutott a korrektúrázásra, de nem vagyok az a típus, aki feladja az álmait, ezért a szerkesztésbe is beletanultam.
Amikor már a kisebbik fiam is bölcsődés lett, visszamentem a főállásomba dolgozni, adminisztrációs területre. Éreztem, hogy nem ez az én utam. Annyit tudtam, hogy mindenképpen segíteni szeretnék és emberekkel foglalkozni. Egy évig BIO termékekkel igyekeztem a „segítést” gyakorolni, amit nagyon szerettem, mert sok problémát tudtunk kezelni és ezzel boldogabbá, egészségesebbé tenni az embereket. Viszont éreztem, hogy még nem vagyok a helyemen.
2018 decemberében, 40 évesen hirtelen jött az az érzés, hogy csak a korrektúrázással és a szerkesztéssel szeretnék foglalkozni. Végiggondoltuk a férjemmel, majd főállás mellett elkezdtük megszerkeszteni a honlapot és a Facebook oldalt. Újra felkerestem a kiadókat, akikkel korábban dolgoztam, valamint elkezdtem beszélgetni ismerősökkel, különböző csoportokban felajánlottam a segítségemet. Egyre több munkám lett, majd áprilisban már olyan mennyiségű korrektúrázási és szerkesztési megbízásom érkezett, hogy nem tudtam a főállásom mellett mindent tisztességesen elvégezni. Ekkor vettem egy nagy levegőt, felmondtam a munkahelyemen és azóta önálló vállalkozásban folytatom az álommunkámat.
A korrektúrázás és szerkesztés mellett küldetésemnek érzem az emberek nyelvi nevelését is, ezért nyelvi játékokkal, fejtörőkkel, érdekességekkel, vicces elírásokkal szoktam őket „szórakozva tanítani”.
Most érzem, a helyemen vagyok, és szerencsésnek mondhatom magam, mert – igaz, hogy már 40 évesen, de – a hobbim a munkám.
Talán jó példa lehetek arra, hogy bármilyen nehézség vagy hátráltató tényező ellenére képesek vagyunk elérni az álmainkat, ráadásul vidáman, mosolyogva. Van, hogy tőlem is megkérdezik, szoktam-e komoly lenni. – Hát, ha nagyon muszáj… 😉
