Miért jó könyvtárosnak lenni? Könyveket minden mennyiségben! Gyerekkorom óta könyvek bűvöletében élek. Imádok olvasni, történeteket gyűjteni. A családban mindenki olvasott, testvéreimmel együtt különböző sorozatokat gyűjtöttünk: én csíkos-pöttyös történeteket, ő az új képes történelmi sorozatot, a kisebbik pedig inkább a képes albumokat szerette.
Ezek után vaslogikával kikövetkeztethető, hogy számomra főnyeremény könyvtárban, könyvek közt mozogni, velük együtt lélegezni. Az se utolsó előny, hogy ha rendet rakunk, szinte észrevétlenül visszatáncolnak a polcokra a dokumentumok, és alig várják, hogy értük jöjjenek az olvasók. Az egyik legizgalmasabb kaland: könyvek felfedezése akár a strandon, egy pokrócon, egy antikvárium kirakatában, parkban, az étterem teraszán, vagy a balett-öltözőben.
A hétfői kezdés megítélése egyénenként változó: én ezt a napot is imádom
Igaz kicsit rohanós, mert egyszerre kell szervezni ezer dolgot, de pont ezért kalandok tárházába való betekintést jelent. Ilyenkor rendelem meg, választom ki a jobbnál jobb könyveket. Beleszerethetek a hangulatába, az illusztrációkba, a borítójába, de mindig a tartalom a döntő: képeskönyveknél az illusztrációval együtt. És az illatuk! Na, igen – a parfümboltok elbújhatnak amellett, mikor befészkelem magamat egy történet világába. Ha magával ragad: hangosan felolvasok belőle a lányaimnak, kollégáknak, vagy ismerősöknek akár a telefonban is, széles gesztikuláció kíséretében.
És tessék, mi történt egyik hétfőn reggel? Az újdonság erejével besétál az életembe egy óriás! Bocsánat, pontosítok: először Dániel András legújabb könyvébe sétált be a féllábú, hallgatag égimeszelő, de végül a szívemben landolt, és azóta se engedem, hogy eltűnjön Kuszakeszi és az én életemből. A szerző folyamatos „párbeszédet” folytat olvasóival, kiszól a szövegből:
„Aki szerint ez az egész színtiszta őrültség, annak tökéletesen igaza van. De nincs mit tenni, ezt találtam ki, és kész.”
A humoros és eseménydús történetből többek között kiderült, hogy mit és mennyit reggeliznek az óriások, mit kell tudni a favalán költészetről, fekvőtámaszoznak-e a libák, valóban léteznek-e emlékrablók, mire jó egy tyúksámán, valamint, hogy mi különböztet meg egymástól tizenkét tökéletesen egyforma Piroska nénit.
Olvasóként részesei leszünk egy humorral és izgalmakkal teli képeskönyv születésének
Ezzel együtt minden mondat túlmutat önmagán, többletjelentéssel bír, akár szociológiai tanulmánynak is betudható, jó erős szeretetbe burkolva. Barátságról, elfogadásról, találékonyságról olvashatunk és a nagyszívű, mindent legyőző óriás meg a gyerekek kalandjairól. Az Év Gyerekkönyve díjjal jutalmazott szerző kötetének főhőse sokban hasonlít egy valós személyre.
A neten kutakodva rátaláltam Szabó Ozor János, Ozi, többszörös fekvenyomó- és Szkander világbajnokra, aki már kétszer elnyerte a Világ Legerősebb Fogyatékkal Élő Embere címet. Budakeszin él, egy kisfiú édesapja. Sorstársait edzi, versenyeket rendez nekik, hogy elhiggyék: mindenkiben ott lakozik egy legyőzhetetlen óriás, még a legkisebbekben is. Azonnal felmerült bennem a találkozás lehetősége a Sárkányos Mese(b)irodalom égisze alatt. Mindenképpen meg fogom hívni a szerzővel együtt a könyvtárba!
Forró csoki, habos kávé titkos királylánnyal a Dunánál
Közben szorgalmasan korcsolyázunk hétvégénként. Előttünk a fehér pálya, mellettünk a Duna, felettünk szikrázik-zik-zik a nap és vagy úszunk a boldogságban a multifunkcióknak köszönhetően, vagy egy forró csoki kíséretében gyönyörködhetünk a vízen táncoló hajókban.
Másik nagy élmény, hogy régi vágyam teljesült: az újévi cikkemben említés tettem Csontváry Kosztka Tivadar festményeiről, és örömmel jelenthetem, hogy bejutottunk a kiállításra! Cselesen a kedd koradélutánt néztem ki, és röpke 15-20 perc után már a képeket néztünk. Nehéz a festőről, és műveiről röviden szólni. Gyógyszerész diplomával, patikusként kezdett bele a rajzolásba, egy különleges „hangnak” köszönhetően, mely azt sugallta neki, hogy ő lesz a napút festője.
Ez a pillanat megváltoztatta az életét.
„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ, és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki, s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.”
41 évesen kezdett el rendszeresen festeni, különböző iskolákban tanult, de végül autodidakta módon képezte magát. A gyerekeknek meséltem, hogy nem lehet besorolni egyetlen művészeti irányzatba sem a munkásságát, és hogy micsoda fantasztikus színekkel dolgozott. Törekedett rá, hogy a levegőt minden képén megjelenítse. A Csontváry kiállítást nem lehet egy óra alatt megnézni. Ráadásul egy-egy képet több szemszögből, távolságból tanulmányoztunk, mindig mást fedeztünk fel a képeken.
A fény festője monumentális képeket alkotott, a leges-leg kedvencem, a Magányos cédrus az utolsó teremben várt. Lenyűgözött most is, de gyerekkori emlékem, a Római Mostar híd szintén megszólított. A nagyszobában függött a reprodukciója, órákig nézegettem otthon. Az almát hámozó öregasszony képével kezdődött az 1994-ben megrendezett kiállítása a Nemzeti Galériában, anno. Elzarándokoltam oda és megcsodáltam, ahogy Pécsett is: de itt újabb és újabb különlegességekre leltem.
Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget. 1903 körül olaj, vászon 33.5x 48 cm jelzés nélkül magántulajdon
A Titokzatos szigettel most találkoztam először, és nem tudok szabadulni tőle, akkora hatást tett rám. Egy kép, aminek nem tudjuk a nevét, egy sziget, ami első látásra kicsinek tűnik, mégis egy város rejtőzik a falakon túl: egy gazdag, élettel, fákkal teli kertváros. Száz percbe sűrítve, lányaimmal végigjártuk a „különc” zseni életútját, keresve a nagy motívumot. Azt hiszem megtaláltuk.
