Április elején is egyre többször gondolok a nyaralásra. Mindegy, hogy magyar tenger, vagy külföldi, tó, vagy kisebb víztükör, csak természetes legyen. Vészesen közeledik a nyár és minden évben ötletelünk. Tavaly Horvátországban jártunk, felidéztem az emlékeinket, hátha kedvet kaptok hozzá.
Tenger – Karlobag
2015-ben is készültünk a nagy utazásra: a szokásos felszerelés és öltözékek beszerzésén túl rengeteget böngésztem a neten, kutakodtam a könyvtárban – kerestem a legjobb megoldást. Hála az égieknek és kedves ismerőseimnek, megtaláltam a legjobb lehetőséget: Karlobagot, ahová viszonylag rövid idő alatt el elhet jutni személygépkocsival.
Az útvonaltervezésnél azt is kiötlöttük, hogy útba ejtjük Horvátország legszebb nemzeti parkját, még csak kerülnünk se kell, és így rövidebb távot kell megtenni, délután pedig irány a tenger! Hajnalban indultunk és reggel már le is parkoltunk a Péitvicei Nemzeti Park 2-es bejárata előtt. Érdemes korán ideérni – reggel fél kilenckor már sor kígyózott nemsokkal a nyitás után. Szerencsére találkoztunk egy magyar családdal, és megtudtuk, hogy a “H” útvonal a legideálisabb számunkra, ha mindkét tórendszert szeretnénk felfedezni. Bár borús időben caplattunk, mégis jókedvünk kerekedett, főleg, hogy a gyerekek rögtön összebarátkoztak és lelkesen magyarázták egymásnak. Kristálytiszta levegő, víz, pára vett körül minket, miközben a pallókon egyensúlyoztunk. Felmerült bennem a gondolat, hogy talán képesek vagyunk megőrizni ezt a szépséget, hiszen fantasztikus lehetőség belemeríteni a kezünket az élet vízébe, ami iható, és látni a halak minden mozdulatát.
Plitvicei tavak
Hajón és buszon is az éden tárult a szemünk elé Európa egyik legszebb természeti látványossága, mely 1979-től, nem véletlenül az UNESCO Világörökségi listáján is megtalálható.
A szállodáig vezető út egyre kanyargósabbá vált, így szlalomoztam a felhők közül előmerészkedő nap és Santana társaságában, miközben a társaság nagy része elszunnyadt –ezért nem láthatták, mikor először tárult elénk a végtelen tenger. A szememet elfutotta a könny, de nem a fáradtságtól, hanem mert úgy éreztem visszatértem oda, ahonnan érkeztem.
A szerpentinen kanyarogva végre felbukkant Karlobag. A település Gospictól nyugatra a Pag-szigettel szemben a Velebit csatorna partján fekszik. A római korban egy “Vegium” nevű település állt itt, egy fontos katonai, közlekedési és kereskedelmi csomópontként.
Érkezésünkkor feltámadt a szél és bolondos táncba kezdett, így csak a szálloda belső medencéjében úsztunk nagyot, mert víz nélkül nem telhet el nap a tengerparton. A part felfedezése napokba telt, mert a látszólag élettelen kövek között óriási mozgás-pakolás-sürgés forgás zajlott. Elsőként léptem partra és ugrottam a vízbe és utolsóként úsztam egy nagyot a strand természetes-köves részén. Ugyanis a szálloda körüli részen lebetonoztak mindent, nehogy véletlenül a kavicsokon érinthessük meg a természetet. Sebaj! Pár méterrel arrébb elfogyott az alapozó, így minden nap élvezhettem az ingyenes talpmasszázst. és órákig üldögéltem a sziklákon és bámultam a Vizek Birodalmát…
Hamar kiderült, hogy a tengerben se áll meg az élet: búvárszemüvegben folyamatosan kutattam, nézegettem a tengerfenék világát: a halak odaúsztak és kíváncsian tűnődtek, hogy vajon látogatóba jöttem, vagy örökre visszatérek közéjük. Uszonyt nem kértem kölcsön, mert a sajátom azonnal kinőtt, ha vízhez értem
Miután degeszre tömtük magunkat mindenféle földi jóval, és “lesétáltuk” – a felesleges kalóriákat a település hangulatos szűk sikátoraiban, esténként olvastunk és társasoztunk, sőt néha egy-egy jó filmet is elkaptunk a tévében.
Második túránkat hétfőre terveztem, elindultunk délre, hogy több kisebb- nagyobb települést szemügyre vételezhessünk. Három helyszínt néztem ki előzetesen, és az első Nin eredetii nevén “Aenóna”, mely homokos strandjairól és gyógyiszapjáról is híres.
Az észak-dalmát kisváros magja egy alig fél kilométer széles szigeten terül el Zadartól 15 km-re északnyugatra, amely nem más mint egy homokzátony a Miljašić Jaruga- (Ričina) patak egykori tengeri torkolatában.
NIn -római nevén” Enona” Capitoliumának romjai
Nin látnivalói közül -többek közt a római város maradványait szerettem volna látni. Miközben átsétáltunk a kőhídon, máris otthon éreztük magunkat, mintha egy kosztümös filmben találtam volna magunkat, “láttam” az embereket, középkori ruhában, ahogy piacra igyekeznek, vagy a frissen sült cipó illatára összegyűlnek a gyerekek a pékség előtt.
Mágnesként vonzott, a Szent Kereszt templom, horvátul “Crkva Sv. Križa” mely állítólag a világ legkisebb katedrálisa. A kora keresztény időkben, a IX. század közepén épült, erősen érződik rajta a bizánci hatás. Ez az egyetlen olyan vallási épület, mely érintetlen állapotban maradt fent napjainkig. Mikor beléptünk a fehér foltos falak néhol szinte világítottak, ahogy beragyogott a napfény. A mindössze 36 lépés hosszú templomot úgy építették meg, hogy elhelyezését az év közben megtett nap mozgásához igazították, ezért a naptár és az óra szerepét is betölti.
Az óvárosban tett hangulatos séta után fürödtünk egy nagyot a homokos strandon- kicsit csalódást éreztem, mert gyalogolhattam kilométereket, (mint Siófokon) hogy egyáltalán úszni tudjak.A lányok élvezték és homokvárat is építettek.. Kisgyerekes családoknak ideális nyaralóhely.
Innen továbbindultunk és Virben hatalmasat vacsoráztunk. Hamburgert és sült krumplit rendeltek a hölgyek,(én görög salátát) mire helyben sütött ízletes lepénybe burkolt húst hoztak ki. Kicsit aggódtam, hogy ekkora adagokat képtelenek leszünk eltüntetni, de hősiesen megküzdöttünk ezzel a nehézséggel. Visszafelé összetalálkoztunk egy kisméretű teknősbékával, végtelen nyugalommal mendegélt a cikázó autók között, de gyorsan “kimentettek” a főútról a helyi lakosok.
Lassan sötétedni kezdett és elbizonytalanodtam, hogy a csapat bírja-e még cérnával, de kifejezetten kérték, hogy menjünk tovább Zadarba, aminek őszintén megörültem. Zára (horvátul Zadar, olaszul: Zara,latinul Iader) város, Dalmácia fővárosa.
Egyenesen az óvárosba tartottunk és egy focimeccs (sportcentrum) mellett leparkoltunk. A Kalelarga vagyis Široka ulica Zadar sétálóutcájára kanyarodtunk, amely a Népek terétől indul és a Fórumig tart. A II. Világháborúban szinte teljesen megsemmisült a főutca és az épületei, de szerencsére mára már helyreállították a sérült házakat.
Zadar történelmi óvárosa kis szigeten helyezkedik el. A Szárazföldi kapu és annak közvetlen környéke jól mutatja, hogy nézett ki Zára egykoron, itt is elfogott az “otthoni biztonság”érzése mintha ismerős helyeken sétálgatnánk. A Népek terén egy férfikórus koncertezett, szebbnél szebb (számunkra ismeretlen) horvát dalt énekeltek- és a gyerekeken kívül egy középkorú házaspár is táncba kezdett. Olyan eleganciával, szépen mozogtak, hogy a fiatalabbak ámulva figyelték. A azokásos látnivalókat bejárva eljutottunk a nevezetes sétálóutca végéhez. Megállíthatatlanul vonzott az itt látható római oszlop, és a mögötte kialakított Garden park.
Öt kút tere- városi park előtt – Zadar
Újabb tengerparti szemlélődések, úszások, séták tarkították a pihenésünket, közben kiolvastunk néhány könyvet. Nagy izgalmak közepette befejeztem Nyulász Péter:Helka című ifjúsági regényének második kötetét: a Cipriánt, mely szintén kapcsolódik a vízhez, forráshoz, és persze a”magyar tengerhez”.
Harmadik és egyben utolsó kirándulásunk Senjbe vezetett (németül Zengg, horvátulSenj,latinul Senia), Karlobagtol 64 kmre. A városka a Kvarner-öböl keleti partján, Rijekától 65 kilométerre délre, egy fontos közlekedési csomópontban fekszik.Itt ettük a legfinomabb fagyit, és a nagyobbik leányzó a jégkása üdítőjéhez eszméletlenül hosszú szívószálat kapott, amivel jókat lehet szörcsögni a boltok kirakatüvege előtt.
Itt született az a Jurisics Miklós aki Senj vára után a Kőszegi várat is sikeresen védte. Tiszteletére egy mellszobor található a város főterén. Ma Kőszeg és Senj testvérvárosok. A XV. században Mátyás király megerősítette a várost és felépítette a Nehaj várat, mivel a törökök és a velenceiek ezen a partvidéken csatároztak egymással. Az erődítményszerű vár 120 éven keresztül ellenállt a törökön ostromlásának, mely 18 méter magas és 23 méter széles. A falvastagság sok helyen eléri a 3,5 métert.
Nem telt el nap, hogy ne merüljünk el édes vagy sós vízben, így az utolsó kiruccanásunk után vacsora helyett én a tengert választottam- egyszerűen nem mardosott az éhség. Így találkozhattam egy igazi integető rákkal. Az élmény minden este megismétlődött, csak különböző méretű rokonai bukkantak elém, miközben másztam ki a kedvenc sziklámra. A látszólag csendes néptelen tengeri sziklák árnyékában élénk mászkálás- kutatómunka zajlott a fellelhető élelemért. Sajnos ettől az élménytől lassan el kellett válnom, közeledett a búcsú ideje…
Utolsó nap nem álltunk be a kocsisorba, hanem egész vasárnap strandoltunk, úsztunk, társasoztunk, búvárkodtunk és élveztünk minden pillanatot – ez volt nyaralásunk legmelegebb napja. Hirtelen ellepték a partot a kisgyerekes családok, úgy tűnt, mintha a szezon kellős közepébe csöppentünk volna. Csak este indultunk nagy nehezen haza.
Ahogy elhagytuk a tengerpartot és beértünk a hegyek közé: koromsötét lett minden szó szerint. Az óriási váltás és a szerpentin utak között nem volt könnyű a hazatérés. Visszafelé továbbtartott az út, kétszer is megálltunk- ilyenkor hamarabb elfárad az ember, felváltva érdemes vezetni vagy több pihenőt tartani. De akár hajnalban útra kelnék, hogy újra kiülhessek a partra egy sziklára és megcsodálhassam a Vizek Birodalmát és megmártózzak benne! Mindig hiányzik…
Ti hova mennétek/mentek nyaralni?
