Imádom a sárkányokat, mindig érdekeltek ezek a legendás lények! Számomra az életenergia kirobbanó erői ők, különleges alakba sűrítve. Fantasztikus környezetben nap mint nap találkozom velük: a sárkányok a munkahelyem névadói is egyben. Érdekel minden történet, film, alkotás és tanulmány, ami ezekről a szárnyaló, szabad lényekről szól.Sárkányok mindig lesznek, ahogy sárkányos programok is!
Most, hogy végre megérkezett hivatalosan is a tavasz, keresem a szabadtéri lehetőségeket, hogy odakint csatangolhassunk, mint a kedvenceim. A megfelelő mennyiségű levegő- és fényfürdőket parkokban vesszük magunkhoz. Az idei év bővelkedik hosszú hétvégékben: a mesélés és olvasás mellett, a rendrakáson túl, meglátogattuk a Sárkányokat egy különleges helyszínen.
„Sárkányok mindig lesznek” a Petőfi Irodalmi Múzeumban például. Ezzel a Szerb Antal-féle idézetre emlékeztető címmel nyitották meg legújabb kiállításukat, mely november 6-ig lesz megtekinthető. A kezdeményezés Emőd Teréznek köszönhetően valósult meg. A kiállítás kurátoraként elmesélte, hogy a sárkány, mint fogalom egyre több helyen bukkan fel manapság is, de folyamatosan változik, újabb és újabb jelentésrétegekkel gazdagodik. Őt és két kollégáját az érdekelte, hogyan lehetne ezt az egészet egy kiállítás keretében megragadni.
A márciusi 15-i hosszú hétvégén igazi múzeumlátogatós időben fedeztük fel a Károlyi-palotában található kiállításokat. Zuhogó esőben érkeztünk a patinás épület bejáratához, csak úgy hömpölygött a tömeg. A földszinten korabeli nyomdagéppel a nemzeti dalt lehetett kinyomtatni. A folyosón gyönyörű fonott frizurákat készítettek nemzeti színű szalaggal díszítve, és korabeli képeslapok közül válogathattak a gyerekek.
Már messziről zöldellt felénk a Sárkányos kiállítás. A tárlat a budapesti köztereken fellelhető sárkány-ábrázolásokkal kezdődik, nagy örömmel és hangos felkiáltással fedeztük fel a fotók között a Sárkányos udvart. A másik oldalon a magyar irodalomban rendre felbukkanó sárkánymotívumok idézeteit olvashatjuk, ahol Petőfitől Kassákig rengeteg vonatkozásban kerülnek elő a legendás szörnyek, akár mitológiai lényként, népmesei szereplőként, vagy belső problémáink, tulajdonságaink megtestesítőiként.
A sárkányok bemutatása többféle megközelítést tesz lehetővé. A kiállítás szervezői arra vállalkoztak, hogy felvázolják a különböző kultúrkörök sárkányértelmezéseit, bemutassák a „tudományos” leírásukra tett kísérleteket, érzékeltessék rendkívül termékeny jelenlétüket a képzőművészetben, mitológiában, vallásban, de mindenekelőtt – a múzeum jellegéhez hűen – az irodalom sárkányait emelik ki.
A kiállítás különlegessége a játék, az interaktivitás. Eredeti műtárgyak mellett kipróbálható másolatok, kreatív játékok is gazdagítják a kiállítási teret. Minden helységben lehet kézműveskedni: rajzolni, nyomdázni, színezni, satírozni. Az utolsó teremben kiszínezésre váró hatalmas sárkányoktól hemzsegő óriás falfelület várja az alkotóvágytól buzgó embereket. Szülők nyakukba vett csemetéikkel együtt többszintes alkotásokat is létre hívhatnak. Mondanom sem kell, hogy nem hagyhattam ki a lehetőséget, én is színes ceruzát ragadtam.
Csodás illusztrációs gyűjteményt és könyvek garmadáját találhattunk meg itt, mialatt bejártuk a mitológia és vallás sárkányait a sumér káoszsárkánytól az északi Fafnirig és Szigurdig. A sárkányok szinte mindenhol jelen vannak, és még nem feltétlenül kapnak erkölcsi színezetet. Különleges értékei a kiállításnak a középkori kódexekben fellelhető sárkányrajzok. Ha erre jársz, feltétlenül nézd meg a „kukucskálót”!
A kiszélesedő teremben a középkor sárkány-ideája kerül terítékre, azaz a keresztény egyház által egyértelműen gonosznak kikiáltott sárkány és különböző legyőzői: Szent Margit és Szent György. Ezzel szemben találhatóak a kínaiak pozitív sárkányfigurái, akik a császárhoz köthető motívumként szintén vallásos jelentőséggel bírnak, ám éppen a másik oldalról. Keleten a boldogság, egészség, szerencse, gazdagság, hatalom, bölcsesség jelképei, sokszor az életet jelentő víz igazságos őrei.
A népmesékben szereplő királykisasszony-rabló lények – a közhiedelemmel ellentétben – eredendően egyáltalán nem voltak rosszak, sokkal inkább méltó ellenfelek, akik próbák elé állítják a hősöket. A sárkány-attribútumok azonban folyamatosan változtak az évszázadok során, mígnem az irodalomba is visszatért az eredeti, „jó sárkány” formula, többek közt Süsü alakjában. A Fantasy szekcióban a többek között a Gyűrűk ura illusztrációit csodáltuk meg és Smaug fenséges-félelmetes alakját leshettük meg a Hobbit film részleteiben.
A kiállításra szánjunk több időt, mi is többször körbejártuk, visszatérve egy-egy érdekesebb témához, játékhoz. A lányok nagy kedvence lett a kirakós: a képernyőn különböző illusztrációkat rakhattak ki, de szívesen belehallgattak Petőfi Sándor János vitéz történetének sárkányos vonatkozású részleteibe.
Bogi sárkánya.
Több órán keresztül bebarangoltuk az összes kiállítással együtt, és felnéztünk a palota impozáns emeleti termeibe.Már kétszer jártam a kiállításon, és az első csapatból Bogi készített egy hiper-szuper rajzot, melyet most megosztok veletek. Gyertek, nézzük meg újra!