11.5 C
Budapest
szombat, augusztus 15, 2020

Ha a lelke épül, a teste is épül. Rehabilitáció koncerttel

Baleseti sérülteket, évente körülbelül hatezer, naponta több száz beteget kezelünk. Megfordulnak itt felső- és alsó végtag sérültek, kéz-, gerinc- illetve idegsérültek.

Friss

Életközepi válság – Téged mennyire érint?

„Én elől szamár”. Tudod, hányszor mondta ezt nekem a nagymamám, amikor arra tanított, hogy a jó emberek mindig magukat említik utoljára?

A szabadságnak ára van

Ez az év már önmagában is annyi extrém helyzetet produkált, hogy felfogni sem egyszerű, nem, hogy jól reagálni a szituációkra. Ugyanakkor talán éppen most...

3+1 dolog, amit tudnod kell, mielőtt szemöldöktetoválást csináltatsz!

A szemöldöktetoválás hatalmas találmány, hiszen széppé teszi az arcot és sok időt spórolhatunk meg vele reggelenként. De, mivel akár életünk végéig...

Jó lenne jól lenni. Már csak az a kérdés, hogyan?

Amikor az ember elér egy bizonyos kort, azt hiszi, megpihenhet. Na, ez most nem az a világ, főleg, ha magunkra, 40 pluszosokra...

Ne engedd el az igazit!

Sok ismerkedési történetet hallottam a társkereső irodámban és arra jöttem rá, hogy sokszor kapunk esélyt az igazi társ megtalálására és megtartására, ám ha ezt a lehetőséget nem ismerjük fel és nem élünk vele, akkor az élet nagyon keményen tanít bennünket azzal, hogy sokkal nehezebben kapunk újra esélyt a boldogságra. Ilyen esetekről fogok írni most.

 

Van, aki a múltját nem tudja elengedni, van, aki a boldogságot nem tudja megbecsülni. Ilyen esetem volt Clive, a skót származású mérnök, aki több éve élt és dolgozott Chicagóban, és ott ismerkedett meg a magyar származású Melindával. A hölgy vendégségbe jött az egyik barátnőjéhez. Nagy szerelem szövődött köztük, annyira, hogy amikor Melinda hazajött, Clive minden hétvégen Magyarországra repült csak azért, hogy legalább pár órát együtt tudjanak tölteni. Így folytatódott két évig, utána Melinda kiköltözött Clive-hoz és további három évig boldog és harmonikus kapcsolatban éltek.

 

Nagy kérdés – rossz válasz

 

Az idill közepette egy nap Melinda rákérdezett, hogy elveszi-e feleségül. Clive nem válaszolt semmit, a lány megsértődött, és ettől kezdve a kapcsolatuk már nem volt olyan, mint előtte. Clive három hónapos gondolkodás után rájött, hogy tulajdonképpen nagyon szeretné feleségül venni Melindát. Megvette az eljegyzési gyűrűt és megkérte Melinda kezét, csakhogy Melinda visszautasította, mert nem tudta túltenni magát a sértettségen.  Rövidesen vége lett a kapcsolatunknak: Melinda visszaköltözött Magyarországra, Clive még öt évig maradt Bostonban. 

Amikor Clive úgy döntött, hogy Magyarországon telepedik le, eljött az irodámba, hogy segítesek társat találni neki. Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy döntésében elsődlegesen az motiválta, hogy nem lépett túl a Melindával történteken öt év elteltével sem. Ráadásul pontosan olyan nőt keresett, amilyen Melinda volt. Hosszú folyamat vette kezdetét: négy éven keresztül 340 nőt mutattam be Clive-nak és 85 nővel randevúzott, sikertelenül. Egyszer megkérdeztem, hogy miért nem próbálja meg újra Melindával és ekkor elárulta, hogy megkereste őt, de visszautasítást kapott. Melinda férjhez ment, van két gyereke, és annak ellenére, hogy boldogtalan, nem adja fel a jelenlegi életét.

 

Amikor megszűnik az esély a boldogságra

 

Gondolom, az olvasó is rájött, hogy nekik megadatott a nagy esély az élettől, hogy boldog és harmonikus házasságban éljenek, de nem ismerték fel időben: Clive nem tudta jól lereagálni Melinda házassággal kapcsolatos kérdését, pedig öt év után tudnia kellett volna, hogy mit szeretne kezdeni ezzel a kapcsolattal. Melinda viszont nem tudta túltenni magát a büszkeségén és nem fogadta el a gyűrűt.

Ráadásul képtelenek voltak őszintén megbeszélni az érzéseiket a házasság kérdésével kapcsolatban. Sajnos, azóta is mindketten boldogtalanok: Melinda rossz házasságban él, Clive még mindig nem találta meg a párját, és elköltözött Magyarországról.

 

Adjunk_eselyt_a_parkapcsolatnak

 

Nem éltem eleget

 

A másik történet egy magyar férfiről szól, aki 37 éves korában szakított akkori párjával, négy éves kapcsolat után, mert úgy érezte, hogy szeretne még élni és nem tudott elköteleződni. Sokként élte meg a hírt a gyönyörű, akkor 33 éves Eszter, aki bizonyára számított a kapcsolat további folytatására és elmélyülésére. A férfi fantasztikus karriert futott be a szakítás után, de nem nősült meg.

Tíz év elteltével megkereste Esztert, aki akkorra már nyolc éve boldog házasságban élt, két gyermeke volt. A férfi elmondta neki, hogy mennyire sajnálja az akkori hibás döntését, és azt is őszintén bevallotta, hogy mennyire boldogtalan annak ellenére, hogy nagyon sikeres a szakmájában.  A hölgy már nem tudott semmit sem kezdeni ezzel a késői vallomással.

 

Akinek még Angelina Jolie sem kellene

 

Ez a férfi lett az ügyfelem, és nincs könnyű dolgom, mert neki még a „Claudia Schifferek”, „Naomi Campbellek” vagy „Jennifer Anistonok”sem tetszenek, neki még mindig Eszter kell, aki már soha nem lesz az övé.

Tehát, ha véletlenül elbizonytalanodunk egy stabil kapcsolatban, hogy ő az igazi, őt szeretném e látni feleségként, vagy hozzá szeretnék e férjhez menni, mindenkinek azt javaslom, hogy tartsanak szünetet pár hónapig – sem telefonhívás, sem üzenet, sem személyes találkozás, mert egy ilyen szünet segít rendbe hozni az érzelmeket és eligazodni abban, hogy mit érzünk a másik iránt.

Inkább érdemes küzdeni a kapcsolatért, mint örökre elveszíteni az esélyt a boldogságra, a harmóniára azzal az emberrel, akit nekünk teremtettek. Ahogy az esetek is mutatják, a hibás döntések után érzelmileg kilátástalan helyzetbe kerülhetünk, s ebből az érzelmi gödörből nagyon nehezen lehet kikerülni.

Latest Posts

Életközepi válság – Téged mennyire érint?

„Én elől szamár”. Tudod, hányszor mondta ezt nekem a nagymamám, amikor arra tanított, hogy a jó emberek mindig magukat említik utoljára?

A szabadságnak ára van

Ez az év már önmagában is annyi extrém helyzetet produkált, hogy felfogni sem egyszerű, nem, hogy jól reagálni a szituációkra. Ugyanakkor talán éppen most...

3+1 dolog, amit tudnod kell, mielőtt szemöldöktetoválást csináltatsz!

A szemöldöktetoválás hatalmas találmány, hiszen széppé teszi az arcot és sok időt spórolhatunk meg vele reggelenként. De, mivel akár életünk végéig...

Jó lenne jól lenni. Már csak az a kérdés, hogyan?

Amikor az ember elér egy bizonyos kort, azt hiszi, megpihenhet. Na, ez most nem az a világ, főleg, ha magunkra, 40 pluszosokra...

#elmúltálnegyven

várunk a közösségünkben

Ne hagyd ki

Munka nyugdíj mellett, működőképesnek tűnnek a nyugdíjas-szövetkezetek

Érdemes belegondolni, mekkora tudás és tapasztalat halmozódik fel egy munkavállalóban, mire nyugdíjas korba kerül.

Vannak munkakerülő kollégái? Akkor ez Önnek szól!

Van olyan munkatársa, aki csak úgy tesz, mintha keményen dolgozna, de közben csak lopja az időt? Úgy érzi, hogy helyette is Ön dolgozik? Bemutatjuk a munkakerülő kollégák típusait!

Évforduló!? – nemcsak házassági van, hanem biztosítási is…

Az a tapasztalatom, hogy ha az ügyfél jól érzi magát egy biztosítónál, kiszolgálva érzi magát, problémái esetén megoldásokat kap, akkor hajlamos minden más biztosítását is áthozni az adott biztosítóhoz, még akkor is ha kicsit drágább lesz a díj.

Egyedül élet-építők és kötelékben repülések margójára…

Mit nyer, és mit veszít egy egyedül építő? Mi az előnye, és mi a kockázata a közös élet- építkezésnek?

Nyugdíjasokat várnak vissza a munkaerőpiacra

2017 és 2018-ban 4 százalék felett lehet a GDP-növekedés.

Hírek a postafiókodban

Csak egy kattintás és hetente küldjük a legújabb híreket. Rólad. Neked.