Múzeumlátogatás

Hatodik éve élek Londonban. Tanulni érkeztem a városba, majd itt kaptam munkát, azóta itt ragadtam. Még nem tudom, hol lesz a végső lakhelyem, meglátom, hova vet az élet. Egyelőre szeretem az itteni életem, és egyre több minden köt ide.

A hétköznapok itt is ugyanolyanok, mint bárhol a világon. Reggel rohanás, munka egész nap, este otthon, vagy csavargás a barátaimmal. 

Nagyon élvezem, hogy a britek kedvesebbek, mint a magyarok. Akit nem érdekelsz, inkább udvariasan közömbös irányodban, de senki sem udvariatlan és nem bántanak meg. Londonban ez még inkább érvényes, mert a város egy multikulturális tégely, pont senkit nem érdekel, ki honnan jött és mit keres ott. Nem csoda, ennyi bőrszínt, változatos öltözetet és nyelvek kavalkádját még egyetlen európai nagyvárosban sem láttam-hallottam.

Blogomban megpróbálom bemutatni életem érdekesebb mozzanatait, de leginkább hangulatokat és hangulatképeket osztanék meg veletek.

augusztus 8.

Hétvége. Mai terv a London Transport Museum meglátogatása, mert még nem jutottam el ide, a barátaim szerint viszont kihagyhatatlan program, úgyhogy elindulok.

A lakásból kilépve megállapítom, ma sem számíthatunk nagy hőségre, ami itt nem szokatlan nyáron sem. Azért érezhető fokozatossággal kúszik be a forróság Londonba is, követve az éghajlatváltozás trendjét, de ma nincs szó erről. A Picadilly kijelzője 16 fokot mutat. Mintha valami kellemetlen szél is bekúszna a kardigánom alá, begombolkozom. A metrólejáróban ott ténfereg a hely állandó alakja, a toprongyos, hangosan éneklő kéregető. 

 

A múzeum a Covent Garden városrészben, a város kulturálisan igen aktív központjában található. Már a bejárat vidám és hívogató. Nincs nagy sor, hamar bejutok.

Az épület többszintes, mindenhol korrekten elhelyezett útbaigazító táblák fogadnak, ennek ellenére, hirtelen fogalmam sincs, merre induljak. Nézhetek filmet a közlekedés fejlődéséről, vagy bejárhatom az egyes szinteken lévő kiállítási csarnokokat.

A masinákban gyönyörködöm először –döntöm el gyorsan, a mindent a szemnek elv alapján.

A londoni közlekedés fejlődése a kiállított tárgyakon keresztül ad tág keresztmetszetet az érdeklődőknek. Mindenre fel lehet mászni, mindenbe be lehet kukucskálni, igazi empirikus élmény, amin még az sem ront, hogy rohangáló gyerekek és nyomukban loholó szülők töltik meg a tereket.

 

Kedvenceim itt is az emeletes buszok. A városban is, amikor csak tehetem, azzal közlekedek. Külön kihívás számomra, hogy az emeleti első sorban ülve nézelődhessek az utazás során. Éppen ezért teljesen egyértelmű, hogy a múzeumi buszok mindegyikére is szép sorban felmászom.

Legalább olyan diadalmas vigyor ül ki az arcomra, mint a körülöttem nyomuló gyerekeknek, ha megszerzem az első soros helyet.

A buszok elődje, az omnibusz –járat behálózta az egész várost:

A ló vontatta omnibuszon 28-an fértek el.

A világ első földalatti vasútja Londonban indult el, 1863-ban. A gőzmozdonyokat először koksszal, majd az 1890-es évekig olajjal fűtötték. Csodálom, hogy az utasok nem fulladtak meg a mozdonyból pöfögő füsttől, ami a szűk alagútban terjengett.

Több mint 4 órán keresztül kóboroltam a múzeumban. Alaposan belecsúsztam a délutánba, mikor elindultam hazafelé, de előtte bekaptam egy késői ebédet a Market Hall hangulatos csarnokában lévő kifőzdék egyikében. 

Amikor este találkozom a barátaimmal, büszkélkedni fogok; már én is többet tudok annak a városnak a közlekedéséről, mely állandó lakójaként befogadott.