Addig sosem néztem így a fényre, csak egy szép légköri jelenséget láttam. Azóta viszont így nézem már én is – jelentéssel töltöm meg, mert így még szebbnek látom.

Az irodalomterápia is így működik.

A csoport résztvevőinek más és más a megküzdési technikája, más megoldást találhat egy olyan helyzetre, amilyenben mi is vagyunk. Vagy azért, mert már volt ilyen helyzetben, de más ember lévén másképp oldotta meg, vagy azért, mert kívülállóként jobban átlátja, és lehet, hogy észrevesz olyasmit is, amit mi nem, amivel segíteni tud az elakadásunk megoldásában.

Mivel a saját elakadásaimat nem vihetem be a csoportba, mert az ottani folyamatok nem rólam szólnak, hanem a csoporttagokról, így én itthon próbálom azokat megoldani (vagy terápiára járok, vagy, ha szerencsénk van és össze tudunk hozni egy találkozót, ami nagyon nehéz, akkor a saját volt csoporttársnőimmel csoportozunk).

Általában az otthoni megoldás van kéznél, így vagy előveszek egy könyvet, vagy, ha nagyon fáradt vagyok, akkor belekezdek valamilyen új filmbe – nekem ilyen volt egy streaming szolgáltató sorozata múlt héten. 

Igen, egy sorozat, hisz ebben is van szöveg; jelen esetben az adott sorozat pár kivételtől eltekintve igen jó szövegre és egy nagyon ismerős karakterre épít. Ismerősre, mert sokszor, sok helyzetben magam is ugyanúgy viselkedtem, mint a főszereplő.

Érdekes volt kívülről rálátni adott helyzetekre, az azokra adott reakciókra. Jó volt kisírni magamból a fájdalmat, majd nevetni a saját hibáimon. Sokat tudtam meg magamról, miközben a sorozatot néztem, nagyon jó önismereti folyamat volt.

Jómagam nagyon szövegcentrikus vagyok. Számomra a szavaknak súlya van, egy adott mondaton napokig vagy akár hetekig tudok rágódni. Ki mondta? Mit mondott? Miért mondta? Hogyan mondta? Filológusként minden szöveget így nézek, akár irodalmi szövegről, dalszövegről, blogbejegyzésről vagy filmről legyen szó.

Ezért volt, hogy nem csak írott szöveget vittem a csoportfolyamatba, hanem egy filmet, amelyről, mielőtt még bemutattam volna az általam kivágott részleteket, azt gondolták a csoporttagok, hogy egy laza vígjáték.

És valóban az, de a vígjátéki szál mellett fut egy drámai szál is: egy párkapcsolat evolúciója, amelyben fontos szerepet játszanak a párbeszédek. Miután ezeket együtt megnéztük, egy teljesen más filmet láttunk, amelyhez nagyon könnyen lehetett kapcsolódni.

Anno, bölcsészhallgatóként, két dolgot nagyon belénk sulykoltak. Azt, hogy az első olvasat nem olvasat, és hogy olyan figyelmesen kell elsőre is bánni egy szöveggel, hogy akár idézni is tudjunk belőle egy olvasat után (ez utóbbi számomra nyilván egy álom maradt)

A lényeg, hogy azért érdemes egy szöveget többször elolvasni, meghallgatni, mert elsőre lehet, hogy csak a tartalmát értjük meg, a mélyebb jelentés csak második, harmadik vagy akár sokadik olvasatra kerül elő.

Ráadásul minden olvasat mást mond, az adott élethelyzetünktől, korunktól, szociális helyzetünktől, tapasztalatainktól függően. Van, hogy egy verset vagy prózát gyerekként nem értünk, felnőttként meg igen fontos lesz számunkra, mert addigra átéljük már az adott szövegben leírt helyzetet.

Van, hogy egy szöveget régebben szerettünk, most pedig már nem, mert számunkra aktualitását vesztette. Van, hogy többször elolvasunk egy szöveget, s minden alkalommal mást olvasunk ki belőle.

Az a fontos, hogy olvassunk, figyeljük a szavakra, mondatokra, próbáljunk meg hozzájuk kapcsolódni, és gondolkozzunk azon, hogy mit mondanak nekünk magunkról. #mertkapcsolódnijó

The post Egy irodalomterapeuta feljegyzései – Csodálatos szavak appeared first on 40plusz.

Azért is emlékszem erre annyira, mert amellett, hogy gyönyörű műről van szó, a Lacrimosa tételt egy igen szomorú eseményen is elő kellett adnunk, amikor az egyik énekkari társunk meghalt.

A mű keletkezésének története is tragikus

Azt, hogy a mű keletkezésének története is hasonlóan tragikus, csak akkor tudtam meg, amikor megnéztem Milos Forman Peter Shaffer színdarabja alapján készített Amadeus-át. Ettől fogva kezdett el érdekelni Mozart nemcsak, mint zeneszerző, hanem mint ember: milyen volt, hogyan élt?
Amikor pedig tavaly megláttam Eva Baronsky: Mozart felébred című könyvét, és lehetőségem volt beleolvasni, rögtön meg is rendeltem.
Nem csalódtam, mert a mű a tavalyi év legkedvesebb olvasmánya lett számomra.

A második esély dilemma

1791. december 5. Mozart haldoklik, miközben a Requiemet írja, amit nem tud befejezni. Másnap egy számára ismeretlen helyen ébred, ismeretlen emberek veszik körül. Amikor magához tér az első csodálkozásból, rájön, hogy kapott egy második esélyt, hogy megírja a halotti mise hiányzó részeit.

A könyv a küzdelmekről szól, a zseni magányáról, a meg nem értettségről, ami szól annak, hogy Mozartnak egy számára teljesen idegen korban kell alkalmazkodni a kihívásokhoz, s szól magának a zsenialitásnak is.

Mozart erején felül igyekszik beilleszkedni, tartani a tempót, s közben csak komponál és komponál. Az tény, hogy a zeneszerző figuráját annyira szerethetővé tette a könyvben Eva Baronsky, hogy könnyű a történet végéig együttérezni vele. S hogy sikerül-e befejezni a nagy művet végül? Ez maradjon titok.

A második esély az irodalomterápia szemszögéből

Ha a mű irodalomterápiás vonatkozásait nézzük, akkor a könyv kapcsán beszélhetünk arról, hogy volt-e az életünkben olyan alkalom, amikor kaptunk valamire egy második esélyt, és amennyiben igen, úgy éltünk-e vele?

Mi adtunk-e valaha második esélyt valakinek vagy valaminek, és ha igen, akkor miért? Mennyire vagyunk szociálisan érzékenyek, vannak-e előítéleteink?

Ha kaphatnánk második esélyt, akkor az mi lenne, mit csinálnánk másképp és miért?

Másrészt beszélhetünk arról, hogy éreztük-e már valamikor nagyon magányosnak és kívülállónak magunkat, kellett-e küzdenünk az igazunkért és miért? Szóba kerülhet az is, hogy ha lenne lehetőségünk utazni az időben, akkor melyik korba mennénk és miért?

Végül hadd javasoljak egy kis olvasni-, nézni-, és hallgatnivalót, amelyek mindegyike kapcsolódik a fenti kérdések által felvetett témák valamelyikéhez. Adja magát, hogy a könyv utalásai alapján hallgassuk meg Mozart Requeimjét (és/vagy bármelyik más művét), nézzük meg Milos Forman Amadeusát. A második esély, avagy mi lett volna, ha másképp alakul témájához ajánlom Peter Howitt A nő kétszer című filmjét, a korunkba csöppent különleges emberekkel kapcsolatban pedig Szakonyi Károly Adáshiba című színművét javaslom. #mertkapcsolódnijó

The post Egy irodalomterapeuta feljegyzései: Második esély appeared first on 40plusz.