Vannak olyan dolgok, amik egy könyvvásárlás esetén azonnal felkeltik az érdeklődésemet az adott könyv iránt – Mozart neve ilyen. Gyerekkorom óta szeretem a klasszikus zenét, és úgy alakult, hogy gimnazista koromban Mozarthoz erősebb szálak is fűztek: többször is elénekeltük Mozart Requiemjét az iskolai énekkarral.
Azért is emlékszem erre annyira, mert amellett, hogy gyönyörű műről van szó, a Lacrimosa tételt egy igen szomorú eseményen is elő kellett adnunk, amikor az egyik énekkari társunk meghalt.
A mű keletkezésének története is tragikus
Azt, hogy a mű keletkezésének története is hasonlóan tragikus, csak akkor tudtam meg, amikor megnéztem Milos Forman Peter Shaffer színdarabja alapján készített Amadeus-át. Ettől fogva kezdett el érdekelni Mozart nemcsak, mint zeneszerző, hanem mint ember: milyen volt, hogyan élt?
Amikor pedig tavaly megláttam Eva Baronsky: Mozart felébred című könyvét, és lehetőségem volt beleolvasni, rögtön meg is rendeltem.
Nem csalódtam, mert a mű a tavalyi év legkedvesebb olvasmánya lett számomra.
A második esély dilemma
1791. december 5. Mozart haldoklik, miközben a Requiemet írja, amit nem tud befejezni. Másnap egy számára ismeretlen helyen ébred, ismeretlen emberek veszik körül. Amikor magához tér az első csodálkozásból, rájön, hogy kapott egy második esélyt, hogy megírja a halotti mise hiányzó részeit.
A könyv a küzdelmekről szól, a zseni magányáról, a meg nem értettségről, ami szól annak, hogy Mozartnak egy számára teljesen idegen korban kell alkalmazkodni a kihívásokhoz, s szól magának a zsenialitásnak is.
Mozart erején felül igyekszik beilleszkedni, tartani a tempót, s közben csak komponál és komponál. Az tény, hogy a zeneszerző figuráját annyira szerethetővé tette a könyvben Eva Baronsky, hogy könnyű a történet végéig együttérezni vele. S hogy sikerül-e befejezni a nagy művet végül? Ez maradjon titok.
A második esély az irodalomterápia szemszögéből
Ha a mű irodalomterápiás vonatkozásait nézzük, akkor a könyv kapcsán beszélhetünk arról, hogy volt-e az életünkben olyan alkalom, amikor kaptunk valamire egy második esélyt, és amennyiben igen, úgy éltünk-e vele?
Mi adtunk-e valaha második esélyt valakinek vagy valaminek, és ha igen, akkor miért? Mennyire vagyunk szociálisan érzékenyek, vannak-e előítéleteink?
Ha kaphatnánk második esélyt, akkor az mi lenne, mit csinálnánk másképp és miért?
Másrészt beszélhetünk arról, hogy éreztük-e már valamikor nagyon magányosnak és kívülállónak magunkat, kellett-e küzdenünk az igazunkért és miért? Szóba kerülhet az is, hogy ha lenne lehetőségünk utazni az időben, akkor melyik korba mennénk és miért?
Végül hadd javasoljak egy kis olvasni-, nézni-, és hallgatnivalót, amelyek mindegyike kapcsolódik a fenti kérdések által felvetett témák valamelyikéhez. Adja magát, hogy a könyv utalásai alapján hallgassuk meg Mozart Requeimjét (és/vagy bármelyik más művét), nézzük meg Milos Forman Amadeusát. A második esély, avagy mi lett volna, ha másképp alakul témájához ajánlom Peter Howitt A nő kétszer című filmjét, a korunkba csöppent különleges emberekkel kapcsolatban pedig Szakonyi Károly Adáshiba című színművét javaslom. #mertkapcsolódnijó