Ki ne szeretné megállítani az időt akkor, amikor éppen a legjobb formában van?

Csakhogy az idősödés annak összes lelki és fizikai terhével szerencsés esetben mindannyiunkkal megtörténik. Az öregedéshez gyakran szorosan társulnak veszteségélmények. A kortársi csoportokból elkezdenek elfogyni a barátok, micsoda kegyetlen szembesítés az élettől, hogy inkább előbb, mint utóbb, de ez vár ránk is. Az öregedés, ha nem vigyázunk jól, húz bennünket le a mélybe s a negatív spirált megállítani, visszafordulni a folyó legaljáról jóval nehezebb, mint hasunkat süttetve lubickolni a víz felszínén. Tendencia, hogy minél idősebbek vagyunk valószínűleg annál több veszteségről tudunk beszámolni, sok számunkra fontos embert veszíthetünk el, csökkenhetnek szociális kapcsolataink, elfoglalt a család és nem ér ránk, a társadalom számára nem termelünk hasznot, egyensúlyunk felborul, ránk telepedhet a magány.

Az idősödés nem életünk legkönnyebb időszaka, és rossz hír, hogy az öregedés és hozadékai nem biztos, hogy csak 80 után köszönt ránk.

40 pluszos nőként magam is tapasztaltam, hogy a munkaerőpiacon például öregnek számítottam. Szóval kedves Olvasó visszább az agarakkal, az öregedés áldásai alól kimaradni senki sem fog!

A társadalom megítélését simán kicselezhetjük

Minél többen teszünk egyénként önmagunkért, együtt felülírhatjuk az öregedéshez kapcsolódó negatív társadalmi sztereotípiát. Nem csak jogunk, de kötelességünk is az egyéni felelősségvállalás, tudatos döntéseket hozni és mindennap tenni azért, ahogyan megöregedni szeretnénk.

Nekem például nagyon pontos elképzelésem van arról, hogyan szeretnék 80 évesen élni.

Ráadásul megátalkodottan hiszem, hogy amit kérsz megadatik, azzal az erőlködés nélküli könnyedséggel, mint amikor valaminek tétje nincs. Nincs minden a kezünkben, jah, van, ami sorskérdés. De hogy hogyan jutunk el ide, az rajtunk múlik.

Persze, aggaszt az öregedés engem is

Vannak félelmeim és számolhatatlan kérdésem is. Mégis, ha önmagam 80 éves változatára gondolok, mosolyra szalad a szám és elönt a boldogság.

Pontosan tudom, hogyan akarok megöregedni.

A simogató szél lágyan kavarja a szalmakalapom alól kikandikáló hosszú, ősz hajamat majd. A végtelenbe futó hullámzó tenger partján állok s barnára cserzett szikár ráncos bőrömet csak egy vakító fehér lenge ing fedi. Egyedül vagyok, mégsem magányos, szemem csillog, arcomra huncut, boldog mosoly költözik.

A kutya csak néhány vakkantásnyira távolodik, aztán rohan vissza hozzám, a lábamhoz közel telepszik. A forró homokon piros-fehér csíkos nyugágy, előtte kisasztal, rajta írógép, mellette pezsgőspohár. Alkotói szabadságra vonultam, csak néhány külön töltött óra aztán hamarosan megyek vissza, hiszen a többiek a közelben lévő tengerparti kis házban várnak rám.

Nem öregasszony vagyok, idős nő lettem, aki az életét élvezi

Elfogadtam az öregedéssel járó változás testemen hagyott nyomait, szeretem a ráncos, barna bőröm. Szeretem lenge ingem, ami testemet körbe öleli. Nem fogytak ki belőlem a szavak, írok, elmondom a világ számára mondataim, maradt belőlem, akitől idősen is lehetek az, aki. Megbékéltem, és már rég nem mások elvárásait akarom megvalósítani.

Aztán nem tudom mit hoz a sors, de élek döntés adta lehetőségemmel és szenvedéllyel töltöm fel elképzelt vágyaim. Megválogatom, mit engedek be a gondolataim közé, nem adok energiát a félelmeimnek.

Felkészülésünk az öregedésre már fiatal korunkban elkezdődik. Azzal, ahogyan az idős emberekhez, az öregedéshez viszonyulunk, ahogyan magunkkal és másokkal bánunk. Azzal, amilyen érzéseket és gondolatokat közel engedünk magunkhoz. Azzal, hogy milyen aktivitásokat végzünk.

Ki ne szeretne szépen megöregedni?! Nem lehetetlen! Tedd meg, ami rajtad múlik!

The post Pontosan tudom, hogyan akarok megöregedni appeared first on 40plusz.

Az időskorral, idős emberekkel kapcsolatos 21. századi társadalmi attitűd szomorú képet fest. Nem csak a társadalmi közgondolkodás, de az egészségügy és szociális szféra szereplőinek hozzáállása is gyakran lemondó és arrogáns. A mai kor társadalmi üzenete többnyire mellőzi a megbecsülést. Az idős ember felesleges, nem termel hasznot, nem csak a világ számára teher, de a család számára is kihívás.

Na de hogyan jutottunk idáig? Mennyit ért régen egy idős ember?!

Amikor még nem volt tévé, generációk töltötték együtt az estét, és minden korosztálynak egyenlő létjogosultsága volt. Az idősek különleges tiszteletnek örvendtek, a kor érdemnek számított, a bölcsesség tudást hordozott. Életre tanították utódaikat, tovább adományozták hagyományaikat, a rituálék igazi támpontot jelentettek az élet nehéz helyzeteiben történő eligazodáshoz.

De vajon mennyit ér az idős ember most?

Mára kifogyni látszódnak a rituálék. A magas kor megéléséért nem jár tisztelet. Az idős ember bölcsességét avítt okoskodásként éljük meg, s kevésbé vagyunk kíváncsiak családi hagyományainkra, pedig önmagunk megismeréséhez az út családi hagyományainkon át vezet.

Az infotechnikai eszközök térnyerésével szinte minden információ elérhetővé vált, ezáltal felesleges lett sok más, ami anno érték volt. Meglazultak a valós személyes kapcsolatok, elkopott a generációkon átívelő tanulás, mellőzhetővé vált a munka világában az ember,é s egyszer csak elkezdtük nem tudni a valóságot, a virtuális tér púder rózsaszínje igazi értékválságot okozott.

Az élet természetes rendje, hogy a fejlődés hoz változást, és rohamos haladással is jár, és ezt a tempót mindannyiunk számára kihívás követni. Felgyorsult világunkban fogyni látszik a megértés, az egymás iránti finom elfogadás.

A fiatalabb generáció sürgetőn türelmetlen az idős emberrel szemben, a meglassult gondolkodás idegesítő, a megcsontosodott darabos mozgást kivárni nincs idő.
Van abban valami különös, ahogyan mások öregségét szemléljük. Többnyire felülről, távolról, kívülállóként mintha mi megúszhatnánk az élet e nehéz szakaszát.

Pedig az öregedés kétélű fegyver. Előbb-utóbb szembe kell néznünk önmagunk öregedésével, másrészről felelnünk kell azért, ahogyan bánunk az idős emberekkel. A kölcsönhatás törvénye ebben a viszonyrendszerben is érvényesül, vagyis az idős embernek is felelnie kell viselkedéséért.

Egyetemes és mindenkire vonatkozó igazság, hogy viselkedésünk, kommunikációnk többnyire hatással vannak a történések végkimenetelére s ezen megnyilvánulások az interakcióban részt vevők minőségi együttműködésének záloga. Amilyen az akció olyan lesz a reakció. Hogy megboldogult nagyanyámat idézzem, akitől sok egyéb más elhíresült okos mondást is megörököltem:

„Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten!”

Talán az hozhatna némi megoldást, ha önmagunkra nem öregként vagy fiatalként, nőként vagy férfiként tekintenénk, szerepeink amúgy is ennél jóval szélesebb skálán mozognak. A címke specifikál, szűkre szab, korlátok közé helyez, és csökkenti lehetőségeinket, elkezdünk magunkra egyféleképpen gondolni, pedig ami mindenkire igaz, hogy elsősorban emberek vagyunk, s mind szeretetre és megbecsülésre vágyunk.

A tényeket kár tagadni. Nem arról beszélek, hogy fordítsunk hátat az igazságnak. Jó színesnek lenni és tartozni sok csoportba. Sokkal inkább arról beszélek milyen csodásan tág a világ és benne mi. Milyen nagyszerű öregnek, és mellette nőnek és férfinak is lenni.

Milyen jó lenne, ha eljutnánk odáig, hogy az idős emberekre nem egyetlen címke tartalma alapján gondolunk. Nem főleg öregként, hanem emberként inkább, és nőként is akár, aki lehet anyja valakinek, másnak szomszédja, ugyanakkor jó barát. A sort a végtelenségig sorolhatnám.

Nézzünk egymásra globális értékként. Mindenkiben ott a tudás. A megtapasztalás. Vagyunk hagyományok ismerői. Családi titkok hordozói.

Nagyszüleink és szüleink, az idős emberek a híd önmagunkhoz. Ők a mi eredetünk, a tudás. Általuk vagyunk azok akik. Történeteik által, a mi életünk a ráadás.

The post Mennyit ér egy idős ember manapság? appeared first on 40plusz.