16.1 C
Budapest
2023, szeptember 24,

A menopauza leggyakoribb tünetei

Mostanában egyre többször van meleged és még a szobahőmérsékletet is másképpen viseled el? Vajon mi történik veled? Nem...
Két fiú gyermek édesanyja, lakberendező, közgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakértője, feleség, és belül egy örök gyerek vagyok, aki hiszi a jót és megingathatalanul optimista. Harmincas éveim közepén úgy döntöttem, hogy belevágok valami egészen másba, mint amit előtte csináltam. Egy igazán kreatív, széles ismereteket, jó emberismeretet és sok-sok empátiát igénylő szakmába, a lakberendezésbe. Azóta folyamatosan tanulok, képzem magam, így mára a lakberendezés mellett a belsőépítészet is közel áll hozzám. Immár három éve dolgozom ezen a területen. A cikkeimmel, írásaimmal szeretném segíteni a hozzám hasonló középkorú hölgyeket és urakat, akik belevágnak a felújításba vagy építkezésbe.

A sikeres ismerkedés titka 40 felett – első rész

Sajnos nagyon kevés ember gondolja végig ezt a folyamatot és ennek a hiánya azt eredményezi, hogy folyamatosan csalódnak, de főképp az illúziókban csalódnak, ezért nem mernek következő kapcsolatot vállalni, legrosszabb esetben örökre egyedül maradnak élet

A verbális zaklatás súlyos következményekkel jár

Tehát egyáltalán nem szimpátia kérdése, hogy kinek sietünk a segítségére egy ilyen helyzetben, hanem egyenesen kötelesség.

A légiutas-kísérők titkos élete. Álom és valóság. 

Éltem át olyan szituációt, aminek hatására azt hittem, hogy soha többé nem szállok vissza a repülőre. Mégis, öt évvel később is itt vagyok.  

Pajzsmirigy alulműködés lelki okai – mit üzen a testünk?

A pajzsmirigy szervezetünk fontos része, s mint azt a „név kötelez” alapon alakjáról kapott neve is mutatja egyfajta védőfunkciót lát el:...
A szerző cikkei:

Szalontai Kata lakberendező

4 tavaszváró lakberendezési tipp – Készüljünk a tavaszra a lakásunkban is!

Nyakunkon a tavasz. Ahogy hosszabbodnak a nappalok, és egyre több fény áramlik be az ablakainkon sokan érezzük azt, hogy túllépnénk a...

5 lakberendezési tipp, amivel átalakítás nélkül feldobhatod az otthonod

Összegyűjtöttem Neked 5 olyan lehetőséget, amelyek segítségével bármilyen poros felújítás és nagyobb felfordulás nélkül stílusosabbá, különlegesebbé tudod tenni otthonod hangulatát.

Mennyibe kerül egy felújítás 2022-ben? Hogyan tervezzünk költségvetést?

A téma meglehetősen összetett. Nyilvánvalóan nagyban függ attól, hogy mit is szeretnénk, helyileg hol van a felújítandó ingatlan, és a szakemberek...

Fogadalmak, tervek, otthonok – 2022

Szoktatok fogadalmat tenni év elején? Én soha. Azt hiszem, úgyis elfelejteném. Illetve úgy gondolom, sosem tudhatom, mit hoz az élet.

Harmónia a lakásban 40 felett

A színekről, színmélységekről, tónusokról, telítettségről, a színek hangulatunkra és egészségünkre gyakorolt hatásáról rengeteget olvashatunk. Nálam is találsz néhány...

Mennyire passzolnak a férfi és női igények a lakberendezésben 40 felett

Ahogy az előző cikkemben ígértem, most a női és férfi felújítási, lakberendezési igények különbségeiről és lehetséges összeegyeztetésükről írok Nektek. Mivel az ügyfeleim...

Latest Posts

A menopauza leggyakoribb tünetei

Mostanában egyre többször van meleged és még a szobahőmérsékletet is másképpen viseled el? Vajon mi történik veled? Nem...

A boldogság Kék madara mindenkinek elérhető

Joshi Bharat azt mondja, neki magyar lelke van. Nem is csoda, hiszen 43 éve él Magyarországon, amit választott...

A végtelen combok és bomba testek margójára

"XY 60 éves létére bomba testet villantott bikiniben..." Hűű faktor kimaxolva, nem is tudom, hogy milyen dőlésszögben cumizzam...

A szeretetben csak szeretet van

Becses Arámmal nemrég gondoltunk egy bátrat és megint másik városba költöztünk, a korábbi lakóhelyünktől jóval távolabb, így elég sok minden átalakult...