„Magamat tenni az első helyre? Nem vagyok ennyire önző” – mondják sokan, amikor a magunkkal való törődés szóba kerül.
Pedig a kettő között óriási a különbség!
Olyan kultúrában élünk, amelyik évszázadok óta az önfeláldozást dicsőíti. A történelmi elbeszélések, a népmesék, de még az akciófilmek is tele vannak hősökkel, akik gondolkodás nélkül mondanak le saját érdekeikről, ha a „nagyobb jó” áldozatot kíván. A tudatalattinkban nagyon mélyen rögzült, hogy a mindennapokban is fel kell érnünk ehhez a fajta kiválósághoz.
Különösen a nők elé állítja a társadalom a napi 24 órás önzetlenség elvárását: mintha addig pihennünk sem lehetne, amíg nem teljesítettük az aznapi összes feladatunkat, nem ragyog a lakás, és nem teljesítettük mindenki összes kívánságát. A baj csak az, hogy akármilyen szépen is hangzik mindez, ha nem merünk magunkkal törődni egyszer csak lemerülnek a tartalékaink, és összeomlunk. Ez pedig senkinek sem érdeke.
Magunkkal törődni, hogy másokkal törődhessünk
Az átlagember ugyanis nem szuperhős, nem egy kiberkristályból nyeri az erejét, hanem a pihenésből. Ebben az értelemben a rendszeres fizikai, lelki és szellemi kikapcsolódás tehát ugyanolyan alapszükséglet, mint hogy néha együnk valamit. Aki nem eszik, az éhen hal – aki pedig sosem pihen, az kiég. De az sem jár sokkal jobban, aki ugyan hajlandó napi 8 órát aludni, de ezt csak azért teszi, hogy másnap is képes legyen teljesíteni. Egy idő után ugyanis még az önfeláldozás bajnokaiban is megfogalmazódik a kérdés: és az én életem hol marad?
A kiégés egyik fontos tünete, hogy az ember eltávolodik a körülötte élőktől, sőt, elszemélytelenedik. Emberi kapcsolatai megkopnak, feladatot, sőt, hibást lát azokban, akiket eddig magánál előrébb helyezett a fontossági sorrendben. Vagyis végső soron, ha kiégetjük magunkat, épp azoknak ártunk, akiket támogatni szerettünk volna. Ahogy mondani szokták: üres kancsóból nem lehet tölteni. Sokkal jobban jár mindenki, ha néha feltöltjük azt a bizonyos kancsót, és amit adunk, azt jó szívvel, kiegyensúlyozott anyaként, partnerként, munkatársként adjuk, nem pedig kötelességből.
De hogy is állunk az önzéssel?
Önzőnek lenni elítélendő. De ne keverjük a fogalmakat! Az önző ember ugyanis az, aki mindenkin áttaposva éri el a céljait, nem az, aki saját magát is figyelembe veszi és tiszteli. Aki rátolja a kollégájára a feladatait, arra mondhatjuk, hogy önző. Aki viszont kedvesen, de határozottan egyezteti, mennyit képes elvégezni anélkül, hogy fel kellene adnia a szabad idejét, az egyszerűen érvényesíti a saját szempontjait is – anélkül, hogy a másikat bántaná, vagy évekig tűrné, hogy kihasználják. Ahogy az az anya sem önző, aki nem éjjel kettőkor fejez be egy munkát, hanem kér a gyerekeitől egy csendes órát, hogy később aludni is jusson ideje.
Magunkkal törődni = self care
Épp erről szól az öngondoskodás, angol kifejezéssel élve a self care.
Bevallom, én jobban kedvelem ezt a kifejezést. Nem azért, mert nem tartom eléggé
becsben az anyanyelvemet, hanem azért, mert Magyarországon az öngondoskodás szót a legtöbbször pénzügyi értelemben használják, a nyugdíjbiztosítást értve alatta.
Pedig az öngondoskodás, vagyis a self care ennél sokkal többről szól, mint ahogyan annál is sokkal többet jelent, hogy néha időt szánunk egy arcpakolásra vagy egy edzésre. Magunkkal törődni nem kampányszerű cselekvést jelent, hanem szemléletet, amire néha célzottan át kell állítani a gondolkodásunkat. Jelentheti a határok felállítását, ha egy bizonyos feladatmennyiségnél egyszerűen nem vállalunk többet.
Jelentheti a testünkkel való törődést, például, hogy valóban értékes táplálékot adunk neki, jólesően megmozgatjuk, vagy nem hordjuk ki lábon az őszi náthát, hanem lefekszünk pihenni. Jelentheti azt is, hogy nem ragadunk bele egy olyan állásba, ami rosszat tesz nekünk, vagy egy olyan kapcsolatba, ami leszív, ahelyett, hogy feltöltene. Megnyilvánulhat abban is, hogy a legrohanósabb napon is ülve, kényelmesen isszuk meg a kávénkat, mert ez a minimum, amihez jogunk van. És abban is, hogy ha valaki ezért önzőnek bélyegezne, megértjük, és akár neki is elmagyarázzuk, hogy nincs igaza.
