Becses Arámmal nemrég gondoltunk egy bátrat és megint másik városba költöztünk, a korábbi lakóhelyünktől jóval távolabb, így elég sok minden átalakult az életünkben.
Többek közt iskolaváltásra került sor, ami Kicsilányom számára igen komoly változásokkal járt, bár szerintem a feleségemmel mi jobban izgultunk, hogy minden rendben fog-e menni a beilleszkedéssel, mint ő.
Szerencsénkre egy szuper, nagyon kevés tanulói létszámmal működő suliba vették fel. A tanárnője kedves, vigyorgós, egy kicsit nem „normááális”, ami nálam csak pozitívum, így már most azon szomorkodunk, milyen kár, hogy mindössze még egy év, aztán vége egy korszaknak…
De maradjunk a jelenben! Szóval minden rendben van, rendben zajlott. Kicsilányom persze nem hazudolta meg magát, pár nap alatt sikeresen összebarátkozott egy színes bőrű kislánnyal, aki egyáltalán nem beszél.
Meg se lepődtünk, a régi sulijában is mindig azoknak a gyerekeknek a társaságát kereste, akik úgymond „mások”. Talán azért, mert ott is ő volt az egyetlen magyar (külföldön élünk), vagy nem tudom miért, de a két legjobb barátnője közül az egyik autista, a másiknak pedig két anyukája van, tehát egyenes út vezetett ahhoz, hogy a csapat egy újabb, a szó legszebb értelmében, különleges kis emberrel bővüljön.
S persze az is kiderült, hogy kik az igazi barátok, ugyanis ahogy az a felnőtt létben is lenni szokott, egy-egy szituáció nagyszerűen meg tudja mutatni, hogy kivel érdemes, illetve véletlenül se folytatni ezt az életnek nevezett valamit.
Kicsilányom az új suliban dicséretet kapott. Persze nem matekból, mert azt utálja, sőt, a sulit „kínosan unalmasnak” tartja, ahova tulajdonképpen csak azért jár be, „mert bevisztek”. Azt hiszem érződik, mennyire nem hozza a tökéletes gyermek alakját – hála a jó égnek! Rajzolni szeret, festeni, mindenben az alkotás örömét keresi, továbbá a könyvek érdeklik, de csak azok, amiben állatok vannak, na meg persze sárkányok.
Tehát dicséretet kapott rajzból, illetve azért, hogy milyen lelkesen vetette bele magát az új iskola életébe. Ennél lelkesebben már csak egy régi osztálytársának mesélte el a dolgot chaten, de szembesült ő is azzal, hogy bizony az ember néha igen rosszul választja meg a barátait. A beszélgetés után egyből láttuk rajta, hogy valami nem oké, kérdeztük is mi a baj, de csak a fejét rázta, így megvártuk, hogy magától mesélje el. Nem sokkal rá ez meg is történt és nagyon vegyes érzelmekkel hallgattam, ahogy hangosan gondolkodik.
Mert egyrészt nem értette, hogy az adott lány, miért nem úgy reagált, ahogy fordított esetben ő tette volna. De lehet csak azért, mert „ő nem olyan, mint én és ez nem baj. De azért örülhetett volna egy kicsit. De ő nem örült. És nem mondta, hogy gratulál. Pedig én gratuláltam neki, amikor megdicsérte a torna tanár. És boldog volt. De ő miért nem mondta nekem? Ő miért nem örült, hogy én örülök?”
Mi pedig csak hallgattuk és ismét vártunk, hogy saját maga mondja ki: „mintha féltékeny lett volna.” S ekkor hirtelen elcsendesedett, szemét pedig úgy szegezte ránk, mint aki abban reménykedik, hogy majd megcáfoljuk a levont következtetést, miszerint „de a szeretetben nincs féltékenység és semmi más, csak szeretet…ugye?”
Én pedig ott ültem, mint egy díjnyertes barom, hogy a tíz éves Lánykám megint mennyire megállított. Eszembe jutott, hogy én is már hány embertől kaptam a „szeretet nevében” ütést. Mert a szeretet mindent felülír, a szeretet mindent megbocsát, a szeretet mindennél fontosabb stb. És ez igaz, de mindaddig, amíg ezzel vissza nem élnek.
A történtek ellenére boldogság fogott el, amiért Kicsilányom már tíz évesen rájött arra, hogy a szeretetben nincs helye semmi másnak, csak szeretetnek.
Továbbá hálás is vagyok neki, hiszen eszembe juttatta azt a rég megtanult leckét, hogy a szeretet legelőször is benned kezdődik. Mégpedig ott, hogy nem engeded meg senkinek, hogy bemocskoljanak ott, ahol a legpedánsabb tisztaságban fogadod a másikat. S azt sem, hogy a szeretet jogán olyat üssenek, amiről tudják jól, hogy fájdalmat okoz.
Ja, hogy ilyen kreatívan fejezzem ki magam. Én negyven pluszosan is túlbonyolítom azt, amit nem kellene.
Pedig mennyire egyszerű!
A szeretetben nincs féltékenység és semmi más…
ugye?
Több cikket itt találsz tőlem!
