„Az vagy, amit megeszel“ – tartja a mondás.
Hogyan hat a le nem vezetett feszültség az étkezésre? Milyen összefüggés van az élet okozta nehézségek, kihívások, amelyek egy-egy pillanatban túlmutatnak rajtunk és az étkezés között?
Egyik ilyen harc a lelki evés, mely a lelkünk falai között megbújva táplálkozik érzéseinkből és vágyainkból. Olykor olyan mély sebeket hagyva hátra, amelyek nem a testünket, hanem a lelkünket martalékká teszik.
Voltál már úgy az életedben, hogy folyamatosan a hűtőt nyitogattad? Hogy állandóan rágnod kellett, mert a rágás valamilyen szinten megnyugtatott? Szerintem bátran mondhatom, hogy szinte mindenki életében előfordult már, csak nem figyeltünk fel rá, mert sikerült megoldani a problémákat anélkül, hogy a mérleg több kilóval többet mutatott volna.
És többségében elmondható, hogy nem az éhség az, ami kinyittatja velünk a hűtő ajtaját, hanem az érzelmi szükséglet. Amikor stresszelünk vagy lehangoltak vagyunk, könnyen ragadjuk meg a hűtő ajtaját, hogy ételt vegyünk magunkhoz, hogy átmenetileg enyhítsük a negatív érzéseinket.
Azonban az érzelmi evés hosszú távon nem oldja meg a problémáinkat, hanem csak tovább mélyíti azokat, és persze a nagy mumus a mérleg sem fogja könnyíteni lelki feszültségünket. Ezért fontos megértenünk a lelki evés okait és megtanulnunk kezelni az érzelmeinket.
És ismét beszélhetek magamról – hiszen, mint ahogyan sokan mások – én is végig jártam a lelki evés útvesztőjét. Egy újabb nehéz nap volt mögöttem, és a lelkem ételért kiáltott. Emlékszem, amikor egy alkalommal ültem az asztalnál, előttem pedig egy hatalmas adag sültkrumpli terült el, amit vastag réteg ketchup borított. Éreztem, hogy a szám elkezd nyáladzani, alig vártam, hogy végre egyfalásra bekebelezzem az egészet.
Az előtte lévő időszakban hatalmas nyomás nehezedett rám. Folyamatosan túlóráztam, és a feladatok száma egyre csak halmozódott. Az estéket magányosan töltöttem és az ételek voltak az egyetlen társaim, a menedék a stressztől és az elszigeteltségtől.
Amikor számba vette az első harapást a sültkrumpliból, azonnal átjártak az érzelmek. Az ízek kitöltötték az egész számat és ez egy pillanatra elfeledtette velem a világot. Úgy éreztem, hogy minden gondom elfújta a szél, és csak a kielégülés marad. De persze amint lenyeltem az első falatot, a valóság azonnal belém hasított.
Lassan rájöttem, hogy ez az érzelmi evésnek hívott cselekedet csak rövid távú megkönnyebbülést nyújt számomra. Az evés pillanataiban ugyan elmerülhettem az ízekben, de utána csak bűntudat és csalódottság fogott el.
Nap napot követett, míg egyszer – amikor a szokásos sültkrumpli mellett ültem – kezembe vettem egy füzetet. Kinyitottam és elkezdtem írni. Papírra vetettem a frusztrációimat, a stresszt, az elkeseredettséget, mindazt, ami idáig vezetett. A szavak a papíron segítettek kiengedni a felgyülemlett érzéseket, és felszabadították a lelkemet.
Betűvetés közben egyre jobban megértettem a saját érzéseimet és ráébredtem, hogy az evés nem oldja meg a problémáimat és valójában a tollforgatás, a kommunikáció az, ami segítséget nyújthat nekem. Így elkezdtem úgymond saját magam terápiájára járni, amely során megbeszéltem magammal a nehézségeket, problémákat és lassacskán megtanultam, hogy hogyan kezeljem a mindennapi stresszt más módon.
Az evés íze még később is vonzott, de már másképp tekintetettem rá. Nem az érzelmeim próbáltam elnyomni vele. Hamarosan felfedeztem a relaxációt és a meditáció erejét, továbbá a mély lélegzetvétel és a tudatos jelenlét segített abban, hogy ne az érzelmek uralkodjanak felettem.
Természetesen vannak még napok, amikor a lelki terheket nehéz kezelni és kísértenek az ízek, de ilyenkor mindig igyekszem feltenni magamnak a következő kérdéseket: Miért akarod ismét kinyitni a hűtő ajtaját? Valóban éhes vagy? Vagy csak feszült? Bár elsőre talán bagatellnek tűnnek, de eddig mindig lelassították a hűtő felé vezető utat.
Sikerült elérnem, hogy amikor leültem az asztalhoz, már nem csak az ételt láttam magam előtt, hanem az önmagam iránti törődést, az önfegyelmet és a szabadság ízét. Az ételek többet már nem a hatlom, hanem a szabadság szimbólumai a számomra.
Az élet sokféle ízét megtapasztalva megtanultam, hogy a valódi boldogság és kiegyensúlyozottság nem az ételben rejlik, hanem a lelkemben és a körülöttem lévő emberekkel való kapcsolataimban. Az új életemnek az ízek és az étel továbbra is részei, de az étkezés egy új dimenziót nyert számomra – az élvezet, az egészség és a táplálás egyensúlyát.
Új hobbikat fedeztem fel, amelyek segítettek abban, hogy kifejezzem önmagam és élvezzem az életet. Elkezdtem festeni, táncolni és írni. Ezek az alkotó tevékenységek pedig nemcsak az érzelmi stressztől szabadítottak meg, hanem örömöt és értelmet is adtak az életemnek.
Rátaláltam önmagamra, valamint a belső béke és a boldogság útjára. Ma már tudom, hogy az életben léteznek más lehetőségek és módok, amelyeken keresztül a valódi boldogságot és kiegyensúlyozottságot megtalálhatom.
A történet talán példa lehet arra, hogy mindannyiunknak van képessége és erőforrása a változáshoz és bár az érzelmi evés leküzdése nem könnyű, de ha elkötelezzük magunkat a személyes fejlődés mellett, akkor képesek vagyunk megtalálni azt az ízt, ami igazán táplál bennünket – az életünk értelmét, a boldogságot és a szabadságot.
