Sokszor megbotránkoznak, amikor azt mondom, jobban szeretem az állatokat, mint az embereket.
Először is miért kéne szeretnem minden embert?
Attól, hogy nem rajongok értük, még együtt tudok velük élni, igaz időnként egy másik naprendszerbe vágyom miattuk, de azért az elmúlt több mint negyven évem alatt valahogy csak kijöttem velük. Másrészt meg kinek mi köze hozzá ugyebár? Nos, azt látom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy bármihez, sőt mindenhez közük van.
Például itt a karácsony. Csak pár nap választ el minket tőle és mi zajlik a hétköznapoktól kezdve a közösségi médián át? Meccs. Na, nem a focira gondolok, pedig azt még szeretem is. Arról a fajta észosztásról beszélek, ami a karácsonyhoz kapcsolódik, miszerint hogyan KELL ünnepelni.
A mindenkori hatalom a kezdetek óta jól tudja, hogy mi a hatalmon maradás kulcsa- oszd meg és uralkodj.
Mármint a népet. És a népet meg lehet. Nem elég, hogy politikai nézetek alapján, de napi szinten tapasztalom, hogy még férfi-nő kapcsán is. Mondjuk már nem érdekel, úgy vagyok vele, hogy akit meg lehet vezetni, annak hajrá, de sajnos a naivitásom még mindig necces pontom.
Csak hallgatom, olvasom az észosztókat és nem hiszem el, hogy ezek az emberek valóban felnőttek. Ráadásul, hogy a szavazati joguk ugyanannyit ér, mint bárkié és simán vállalhatnak gyereket és állatot is.
Megy a verseny ezerrel arról, hogy milyen a Zigazi karácsony és miközben ezek a figurák kiemelik, hogy a karácsony lényege a szeretet, simán kurvaanyázásba torkollik az egész „beszélgetés”.
Ez van, a Zigazi nők és férfiak korában vééégre megérkezett a Zigazi karácsony receptje is.
S az milyen? Természetesen ezek a „felnőttek” meg vannak arról győződve, hogy csak az az egyetlen és járható út, ahogy ők ünneplik. Amivel semmi baj, de azt nem értem, hogy milyen alapon pofáznak bele abba, hogy az egyik mondjuk még az anyós fogsorát is körbetekeri izzósorral, a másik meg karácsonyfát se állít? Arról nem is beszélve, hogy halvány lövésük sincs, hogy ki mögött milyen sztori áll és miért úgy ünnepel, ahogy.
Én például évtizedekig utáltam a karácsonyt, nem is tartottam, mert nálunk gyerekként arról szólt az egész, hogy faterom részegre vedelte magát, majd véresre verte a családot, de egy alkalommal nem volt rest az imádott, akkor már beteg nagyapámnak is nekimenni.Ezek az emlékek jó ideig megmaradtak bennem és minek is használok múlt időt?
De! Amikor belépett az életembe A Nő, akkor a sok rossz emléket elkezdte felülírni valami egészen más.
Megtanultam, hogy az ünnep szép is lehet és ezt csak tetézte a gyermekem megszületése. Ma már nagyon szeretem a karácsonyt, a közös készülődést és imádom a szeretteimmel együtt díszíteni a fát, még akkor is, ha a kislányom rendszerint egy oldalra teszi az összes kedvenc díszt, amitől nem egyszer eldőlt már a fa. De kit érdekel?
Fateromat például nagyon is és szentestén ugyanezért engem kikergetett az utcára, ahol az öklével vert össze, és nem, nem horror sztorikat akarok hozni, csak jelezni, hogy soha nem ismerhetjük egymás hátterét, ezért ha egyesek már abba (is) beleugatnak, hogy miképp kell szeretni, ismerkedni, elengedni, megbocsátani, újrakezdeni, kapcsolatot fenntartani, nőnek/férfinak lenni, gyereket nevelni, gondolkodni, élni, stb., akkor legalább egy retkes napot engedjenek meg a másiknak, hogy úgy élje meg, ahogy neki jólesik.
Ha pedig valaki ennek ellenére mégis viszket attól, hogy a másikon gúnyolódjon, amiért teszem azt már novemberben karácsonyi pulóverben flangál, akkor inkább azon gondolkozzon el, hogy ez miért is zavarja és készteti állandóan arra, hogy meggyőzze a maga igazáról.
Szóval én csak annyit mondok, mindenkinek olyan legyen az ünnep, amilyennek szeretné! Az állatoknak is.
