Talán az élet legnagyobb kockázatvállalása, ha gyermeket vállalunk
Gyönyörű vállalás. De valljuk be, az emberek jelentős többsége egyáltalán nem képes felmérni, mit is vállal. Mit jelent szülőnek lenni? Halvány sejtések persze vannak, hiszen ő maga is felnőtt, tehát a saját bőréről „tudja”, milyen gyereknek lenni. Mi volt jó, vagy mi volt kellemetlen az őt nevelő családban. Szülővé váláskor sokszor fogadkozásba is kezd, hogy ő mit csinál majd másképpen? Aztán persze gyakorta a saját csapdájába is zutty, beleesik.
Sokak szerint mégis megéri bevállalni. Bátrabbak egy életkeretben több kockázatot is vállalva, 2-3-4, vagy több gyermeket is elvállalnak, felnevelnek.
De mégis mi ebben a kockázat?
Kérdi ártatlanul, s talán értetlenül az olvasó. Nos, a kockázatok kockázata, hogy egyáltalán nem olyan lesz a gyerek, amilyet a kedves szülő elképzelt. A leggondosabb törődés ellenére is lehet felnövekedve tökéletesen más irányultságú, mint a remélt. Nem, nem arra gondolok, hogy milyen neműnek születik… Szőke, barna, vagy vörös a haja? Milyen színű a szeme, és genetikai kódja szerint milyen magas lesz? Milyen testalkatot örököl a felmenőitől?
Hanem arra, hogy mennyire esik messze az alma a fájától? Milyen lesz belül? A személyisége hogyan formálódik? Milyen a habitusa? Milyen az értékrendje, ami gyakorta bizony a leggondosabb kezek közt is eltérhet a szülőkétől! Nem csak abban, hogy hajlandó-e tovább vinni a szülők vállalkozását. Érdekli-e a családi birtok? Meg akarja-e azt tanulni, amit a szülők helyesnek tartanak? Elfogadja-e egyáltalán a szülői álláspontot? Hallgat-e a „bölcs” elődökre? Vagy egyszerűen elstartol, és a maga útját kezdi járni, miközben a szülők a hajukat tépik, és tövig rágják közben a körmüket? Vagy még egyszerűbben, egyszer csak szedi a sátorfáját, búcsút int, és a világ egy teljesen másik féltekére vonul. Maga mögött hagyva minden eddigit…
Szóval gyermeket vállalni a legőrültebb, és legkockázatosabb dolog a világon. Ugyanakkor a legcsodálatosabb őrület is egyben!
Azt mondják kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!
Hát van benne valami igazság. Bár az, hogy mi számít kis gondnak, vagy nagy gondnak, az szintúgy személyiség függő, tehát hozzáállás kérdése is…
Mert az első gyermek megfoganása pillanatától, pláne ha tervezett gyermekről van szó, a hatalmas boldogság mellé, egyből megérkezik a kétség, és az „izgalom” is. Jaj, ugye egészséges lesz? Jaj, ugye minden simán fog menni? És ha az nem is létkérdés ma már, hogy fiú lesz, vagy lány, de azért…..belső vágyak többnyire vannak erre nézvést is. Aztán a 9 hónap alatt számos változás történik. Kívül, és belül egyaránt. Özönlenek a jó tanácsok, a szülés körüli rémtörténetek, beindulnak a testi változások, ami valljuk be, azért jár némi kényelmetlenséggel is, az öröm mellett. És ez a jobbik verzió, amikor tervezett, várt gyermek érkezik. Nem csak úgy „véletlenül” bepottyant kis életről van szó, ami gyakorta több üröm, mint öröm, ha a félteni valókat számoljuk. De maradjunk a kedvesebb verziónál. Akartuk, lett, örülünk!
Aztán megszületik, és mi a legteljesebb, és leggondosabb előkészületek ellenére ráeszmélünk, hogy jesszusom, egy gyerek született, amire nem is lehet felkészülni! Minden nap egy új meglepetést tartogat. És még mindig boldogok vagyunk, bár hulla fáradtak az átalvatlan éjszakáktól. Nem csak akkor, ha éppen lázas, vagy jön a foga, vagy kötelező oltást kapott. Hanem ettől kezdve mindig, amíg csak velünk van! Minden rezdülésére felriadunk. Minden tüsszentésre összerezzenünk. Örülünk, amikor nő, és kétségbe esünk, amikor rájövünk, hogy a méregdrága szép kis ruha ezen a héten már nem megy rá a babára. Pedig amikor vettük, előre látóan 2 számmal kértünk nagyobb méretet. Aztán egy cseppnyi idő telik el, és már az önálló akarat is megjelenik. A kiköpött tejbegríz, az ordítva sírás, mert nem kell a krumplifőzelék.
Már fordul. már feláll, már elindul, és az apuka büszkén meséli, mi mindent tud a gyermek, pedig alig néhány hete/hónapja született…
És aztán elindul a versenyfutás az idővel, és a képességekkel. Elpakolni mindent az elérhető magasságból, pánikba esni, amikor kimászik a járókából, pedig csak egy pillanatra ugrottunk ki a konyhába. Aztán az első játszótéri kaland, amikor a szomszéd kisgyerek a miénk fejére szórja a homokot, aki ordítva kap a szeméhez. Vagy az orrába dug egy gyöngyszemet, amíg egy pillanatra elfordulunk, vagy a konnektorba dugja a tollat, ami az asztalon maradt, pedig gondosan végigjártuk a lakást, és gyermek biztossá tettük, kivéve azt az egyetlen egyet, ami valahogy mégis kimaradt. Szóval izgalmas kalandregénnyé válik az élet mindenki számára. És minden nap imádkozunk, hogy mindenki túlélje ezt a kalandot. Mi is!!!
Közben álmatlan éjszakákon forgolódva azt számoljuk, hogy meddig maradhatunk otthon? Mennyit bír a családi kassza? Mit szól a főnök, ha vissza akarunk menni? Meg van-e még egyáltalán a helyünk? Ki vigyáz a kicsire, amikor megbetegszik? Mert a munkából kiesni nem lehet. És vajon Gizike lenyúlta-e már a sok év alatt áldozatos munkával kiépített kapcsolatrendszerünket? Hogy haladunk a korral, és az elvárásokkal a gyerek mellett? Hány óra fér bele mostantól a 24 órába feltűnés nélkül? Miről kell lemondani? Mit kell átalakítani? Egyáltalán, hogy lehet gyereket jól nevelni?
Aztán telnek a munkás szülő évek, a csimota egyre önállóbb, de azért az oviban minden reggel meg kell küzdeni ugyan azzal. És aztán lassan jön az iskolaválasztás. Hova menjen a gyerek? Miért érdemes, és mit kell tanulni? Hány különóra fér bele az iskola utáni délutánba? Józsikának miért sikerül minden dolgozat jobban? Úr Isten, mi lesz ebből a gyerekből?
Eddig a kérdésig eljutva már túl vagyunk számos vesszőfutáson, idegeskedésen, kalandon, és csodán. Közben gyakorta megérkezik egy második gyermek. És minden kezdődik előröl. Jaj, nem is! Azt gondolhatnánk, hogy már mindent tudunk, mert már rutinos szülőként az elsővel megcsináltuk. De jön a meglepi! A másik gyerek gyökeresen másképpen bírja, viseli, csinálja! Ketten kétfelé, és egyszerre.
Jézus Mária ki gondolta volna, hogy szülőnek lenni ennyire nehéz vállalás? És már nem számít, hogy hogy áll a frizura. Nem érdekes, hogy csak évi egy kozmetikus jut. És kit érdekel, hogy az az egy-két kiló felcsúszott, hát istenem….lényeg, hogy szülőként megálljuk a helyünket. Csak egy csoda kéne már! De gyorsan jöjjön.
Egy csoda, amitől nem kell félteni a gyereket, ha nem ér haza akkorra, amikor mondta. Egy csoda, amitől mindenhova elsőre bejut, ahová csak akar. Egy csoda, amitől sosem lesz nagyobb baja, mint egy kis megfázás, de abból is elég lenne 5 évente egyszer. Vagy még ritkábban! Egy csoda, amitől az élet, a lét, könnyű, és szabad marad. Egy csoda, amitől mindig elég a havi keret. Egy csoda, amitől elég nagy a lakás 3-4-5 embernek is. Egy csoda, amitől MINDEN főnök megérti, hogy a gyerek nem csak kockázati tényező a munkavállalónál, hanem az élet legszebb ajándéka! Egy csoda, amitől a magánélet sértetlen maradhat, de közben OK, ha gyerek is van! Egy csoda, amitől szép a világ, és az is marad! Egy csoda, amitől a gyerek mindent elsőre megért. Azt is, ha azt mondjuk neki, „gyerekem ezt nem szabad, mert veszélyes”…..
És egy komplett csoda kellene, amitől a gyermekvállalást soha többet nem kell a világ legkockázatosabb vállalásaként megélni! Mert miden gyermek egészségesen születik, és az is marad. Mert minden gyermeknek van fedél a feje fölött, és család, aki felneveli. És van meleg étel, és jó ruha, és élhető környezet, és ölelő szeretet. És minden gyermek már kiskorban megtalálja a saját talentumát, amit gondos kezek védenek, és segítenek kiteljesíteni.
Egy komplett csoda kellene már, amitől az élet napsugaras, az ég kék, a fű zöld, a virágok színesek, és a boldogság természetes, és a körte zamatosan édes, és a dallamok bódítóan szépek, és a szívek tele vannak örömmel, és mindez így is maradhat!
Amíg eljön a csoda, addig azért felkelünk minden áldott nap, kortól függetlenül megsimogatjuk életünk legnagyobb kockázatának buksiját, és mindent, de mindent megteszünk azért, hogy e komplett csodának szélesre tárjuk az ajtót. Mert ha mi nem is egy komplett csodában nőttünk fel, azért ha igyekszünk, talán a gyerekeink gyerekeinek már sikerülhet megváltoztatni a világot. Ahol a kockázat örömre vált. Felhőtlen örömre! És az élet mehet tovább…
