A minap megint belebotlottam egy – számomra – felháborító helyzetbe. Egy kisgyermekekkel foglalkozó fejlesztő beszélgetett egy édesanyával a gyermekéről, hogyan viselkedett az órán.
Óvodás korú gyermekről van szó, este fél nyolckor, akinek a “bűne” a bohóckodás volt.
A fejlesztő megoldási javaslatai a szülő felé, amit én hallottam: szigorúság, betörés, fegyelmezés, megszorongatás, rárivallás, irányba állítás, fenyegetés, akarat elnyomás.
Azt is kifejtette, hogy kétszeri fenyegetés után a gyermek csinálta, amit kellett… Az én interpretációmban félelemből, de erről majd később. Szerencsére anyuka magas szinten kezelte a helyzetet, viszont én megint úgy érzem, hogy erről muszáj írni.
Nagyon sok gondolat merült fel bennem a beszélgetés hatására.
Az első, hogy remélem a sajátjait nem így neveli. Aztán messzebbre menve, hogy nem kellene gyerekek közelébe engedni. Még messzebbre menve a gyermekvédelmi törvény, hogy hol van a bántalmazás határa, hiszen a szóbeli is annak számít.
Lelki szemeim előtt felrémlett a fojtó láncon betört kutya, aki csak azért fekszik le, mert retteg, nem mert tudja, hogy az jó dolog is lehet.
Bárki, aki bármilyen élőlény tanításával, fejlesztésével foglalkozik, pláne így a XXI. században, tisztában kellene lennie azzal, hogy félelemből ez nem megy. Pozitív megerősítéssel, szeretettel, jutalmazással igen. És mégis, hányszor találkozunk az ellenkezőjével?!
Tény, hogy a kiszámíthatóság, az állandóság, és a szabályok biztonságérzetet adnak gyereknek, felnőttnek, négylábúnak egyaránt. Viszont leginkább a gyerekeknek a biztonságérzetükhöz arra van szükségük, hogy érezzék egy gondoskodó szerető felnőtt odafigyelését. Ebben a biztonságos környezetben tudnak fejlődni, tanulni igazán.
“A pozitív érzések energizálnak, serkentik motivációnkat” (Fodor, Kovács és Somkövi, 2018). Tehát vidáman könnyebben célt ér a fejlesztés, ezt érdemes szem előtt tartani.
A tanítási módszer hatása nem lehet általános érvényű, helyzetenként és egyénenként más és más. A folyamatban a személyiség akkor bontakozhat ki egészségesen, ha a módszerek a megbecsülésen és az együttérzésen alapulnak.
Bármilyen fejlesztési folyamat akkor lesz a leghatékonyabb, ha arra koncentrálunk, hogy arra tanítsuk az egyént, hogy mit tegyen ahelyett, hogy megbüntetnénk a számunkra nem tetsző viselkedésért.
Kutyák esetén kimutatták, hogy akiket averzív módszerekkel vagy eszközökkel képeztek, stresszhez köthető viselkedéseket mutattak a tréning alatt. Ugyanez igaz a gyermekekre is.
Ezért is nagyon fontos, hogy minden fejlesztéshez kötődő élmény megfeleljen a pozitív tanulási élménynek. Hiszen ha negatív érzelmek társulnak ezekhez az eseményekhez, akkor a jövőben egyre nagyobb ellenállást fog kiváltani, ha bárhova ilyen céllal indulunk, ami akár szorongásba is válthat.
A hagyományos módszerek hívei és néhány szakember is még mindig azt a nézetet vallja, hogy a jót dicsérni kell, a rosszat pedig büntetni, aminek az eredménye egyfajta tökéletesség lesz.
Etológusok kutatásaik során megállapították azt a tényt, hogy hosszú távon az erőszakkal kényszerítés nem célravezető az állatok nevelésében, és számos viselkedési problémához vezethet a jövőben. A kutatások szerint a pozitív megerősítéssel nevelt négylábúak engedelmesebbek és motiváltabbak. Lássuk be, senki sem szeret úgy tanulni, hogy valaki a válla felett kiabál vele, mert épp elrontotta a házi feladatát.
Miért hozok állatos példákat a gyermekek fejlesztése kapcsán?
Azt gondolom, hogy mind a gyermekek fejlesztésében, mind az állatok kiképzésében a régi, számomra kifejezetten agresszív módszerek elavultak. Ma már sokkal több információ és kutatási eredmény áll a rendelkezésünkre és épp itt az ideje, hogy a tanítás és tréning újfajta művészetét sajátítsuk el, ahogyan ezt Karen Pryor is megfogalmazta.
Amikor egy állatasszisztált csoportban felnőttekkel az önismeretük fejlesztésén dolgozunk ezeket a zsigerből jövő reakciókat tudjuk újra tanulni, formálni, más mechanizmusokat kialakítani. Biztonságos és ítélkezésmentes környezetben megtanulni például jól motiválni, hatékonyan jutalmazni. https://mentoring-sunshinycoaching.com/esemenyek/7
A mi generációnk még egészen más elvek mentén nőtt fel. Mást tartottak helyesnek. Ma már tudjuk, hogy lehet ezt jobban is csinálni. A jövő generációi érdekében törekednünk kell rá, hogy mi jobban csináljuk, hiszen a tudás, az eszközök elérhetőek, rendelkezésünkre állnak.
Már csak nekünk kell akarni másképp csinálni és képessé válni a változásra.
