Most tedd a szívedre a kezed és gondold végig, hogy az elmúlt időszakban hányszor mondtad ki: – Majd holnap! Gondolok itt elsősorban a közös összebújásokra, randiprogramokra.
Bevallom, míg kicsik voltak a gyerekek, inkább választottam a jó meleg és pihe puha ágyikómat, mint azt, hogy vadító überszexi cuccban csábítsam el férjuramat.
Pedig vágytam rá, mert a nő azért akkor is bennem szunnyadt….hát ez az, hogy csak szunnyadt. Gondolatban ezerszer eljátszottam azzal, hogy ma aztán tuti nem alszom el a gyerekek előtt, előszedem a fiók mélyéről azt a csipkecsodát, amit ő annyira szeret és a biztonság kedvéért iszok még egy plusz kávét. Aztán végül ezt a gondolatmenetet gyorsan rövidre is zártam azzal: majd holnap. Ma túl fáradt vagyok, ma épp nincs hangulatom hozzá, ma épp nem vagyok “harcra készen.”


Hölgyeim, hányan is ismertetek most magatokra?
Semmi gond ezzel. Vannak életszakaszok, amikor nem éppen úgy jönnek ki a dolgaink, mint ahogyan szeretnénk. És mindig várunk arra a “majd holnapra” ami ugye, mert azért legbelül tudjuk, soha nem jön el.
Vagy kinek kinek vérmérséklete és párja tűrőképessége szerint egyszer majd eljön az az idő is…csak győzzük ugye kivárni.
Aztán amikor már éppen kellően szexinek és istennőnek érzed magad, rájössz, hogy a szekrényben lapuló szexinek hitt cucc, maximum a múzeumban állná már meg a helyét, és hogy itt ott hurkácskák vicsorognak vissza a tükörből.
Majd jönnek az újabb kifogások. Mert bár a gyerkőcök nagyon jól elvannak éjszaka nélküled is és lenne idő magadra, magatokra, de valahogy újra és újra kicsusszan a szádból: majd holnap.
Azt hiszem mondanom sem kell, hogy borítékolható a végeredmény.
Vagy éltek boldogtalanul egymás mellett vagy apuka cseréli le igen gyorsan élete párját. De ő nem majd holnap, hanem most rögtön… legalábbis neked úgy tűnik. Te pedig nem érted, mi történik. Nem érted, hogyan lehet ilyen aljas. Hogy teheti ezt veled?
Aztán szépen lassan rájössz, hogy ez a gyorsnak hitt intervallum bizony 5-10 év volt. Rádöbbensz, hogy évek óta nem volt köztetek semmi, pedig hányszor próbálkozott. Hányszor vetette be a hálószobában Don Juanként az összes fegyverét? Hányszor szárnyalt Supermenként, amit te egy jól irányzott mondattal kettévágtál?
És, mi történik ilyenkor?
Na ilyenkor megkondul a vészcsengő. Hirtelen már nem vagy fáradt esténként, már nem kell az extra löket, hogy fent bírj maradni. Belenézel a tükörbe és szempillantás alatt mást nőként látod magad.
Vonzóbbnak, szebbnek… hirtelen megváltozik benned és körülötted minden. Úrrá lesz rajtad a pánik, hogy nem lehet vége. Így biztosan nem, hiszen tulajdon képpen annyira vonzónak találod, sőt akár most azonnal ágyba is bújná vele. Ő pedig jobb esetben látja a változást, megdöbben és marad.
Aztán elkezditek szépen felépíteni magatokat, a kapcsolatotokat. Rájöttök arra, hogy mekkora hülyeség volt mindig a majdra várni, mennyi időt elpocsékoltatok. De most már tudjátok értékelni egymást, az időt És többé nem hangzik el a szádból, hogy majd holnap….
És hogy honnan tudom mindezt? Átéltük. Megjavultunk.
Ha te is felráznád a párkapcsolatodat, de éppen ötleted sincs hogyan, akkor használjátok ki a Randikaland könyvem 52 hétre szóló feladatait.