Vajon manapság kihalóban van a romantika vagy egy kimondatlan vágyálomként szerepel mindannyiunk életében?
Be kell valljam, én rendíthetetlenül romantikus vagyok.
Jöhet minden, ami szerelmes. Nyilván a munkámból adódóan is jelen van napi szinten az életemben a szerelem, de otthon is örömmel foglalkozom a témával.
Nem tudom te hogy vagy vele kedves olvasó de a szerelem nem minden nap ugyan akkora mértékben van jelen az életemben. Hol kicsit szeretek, hol pedig nagyon. Ez egy állandóan ingadozó jelenség. De tudod mi a legjobb? Az, hogy jelen van… mindig, minden egyes nap.
Nos, ez nem volt mindig így, hiszem miután elmúlt a lila köd és belecsöppentünk a kétgyermekes családok, szülők táborába, úgy tűnt el közöttünk minden apró porcikája a szenvedélynek.
Teltek a hetek, hónapok és bizony az űr kettőnk között egyre csak nőtt.
Jöttek a szokásos kifogások, melyekkel tulajdon képpen magunkat nyugtattuk vagy inkább csaptuk arcul, de piszkosul.
Szóval éldegéltünk egymás mellet, mint a testvérek és folyton azt hangoztattuk ez így nagyon nem kerek, de hát mit is csináljunk, hiszen nincs segítség, a gyerekek meg kicsik…na meg már ha ennyi ideje együtt vagyunk, akkor jó lesz ez így… mondtuk ezt negyvenes éveink küszöbén.
Aztán egy szép napon beütött a krach és csapott akkorát az arcomba, hogy gondolkodni sem volt időm.
Cikáztak a gondolatok, jöttek az ötletek és villogott a vészjel az agyamban. Rájöttünk, hogy bizony piszkosul elrontottuk. És bár az elején azt hittük velünk ez nem történhet meg, mégis megtörtént. Akkor ott tudtuk, hogy mi szúrtuk el, így kizárólag mi tudjuk helyrehozni.
Rájöttünk arra, hogy nem kommunikálunk, azt sem mondjuk ha jó volt, azt sem ha nem igazán.
Az intimitást már csak szóbeszédből és elmesélésekből ismertük. Egyet tudtunk, hogy meg akarjuk javítani. Menet közben kiderült, hogy számtalan pár szenved ezekkel a problémákkal, csak éppen senki nem beszél róla, mert tabu.
Nos, én pont ezt szeretném lerombolni. Ne legyen tabu többet segítséget kérni, ha nem megy és ugyan nézzünk már bele abba a bizonyos tükörbe és ismerjük el a saját hibáinkat is.
Mert bizony kettőn áll a vásár. Nos, most kijelenthetem, nekünk sikerült a saját fejlesztésű módszeremmel helyrehozni a házasságunkat és olyan boldogok vagyunk, mint még soha. Ezzel egyidejűleg teljesült egy másik vágyam is.
Mára már közel ezer pár próbálta ki a módszereimet és használja a játékaimat rendszeresen.
Hiszem azt, hogy kortól függetlenül csodás házasságunk lehet, ha mind a ketten beletesszük magunkat, érzelmeinket, mindenféle játszma és csatározás nélkül.
Ez bizony olykor nem könnyű feladat, de az eredmény kárpótol bennünket. A párkapcsolatunk minősége kihat az egész életünkre. A munkánkra és még a gyereknevelésre is. Így nagyon nem mindegy, hogy megéljük házasságunk összes csodás pillanatát vagy csak a túlélésre játszunk.
Az elkövetkező hetekben szeretném nektek megmutatni, hogy mennyi lehetőség van izgalmas randikat átélni kedvesünkkel, ha belecsempészünk egy kis kreativitást, játékot a mindennapokba.
Gyere, és tarts velem ezen az izgalmas utazáson, vesd be az ötleteimet és zsebeld be a bókokat vagy elismerő szavakat utána!