A ruhák szelektálása divatos téma manapság. Sok tanácsadó állítja, hogy érdemes mindent kidobni, amit egy-két éve nem használtunk, és átállni a minimalista ruhatárra és életmódra. Vajon a 40 feletti nők esetében is igaz ez, vagy máshogy érdemes gondolkodnunk?
Szín- és stílustanácsadóként és self-care mentor coachként is meggyőződésem, hogy a stílus és a ruhatár felépítése nagy részben önismereti kérdés. 40 felett pedig különösen az, hiszen ilyen életkorra általában már kialakult személyiséggel bírunk, tudatában vagyunk az értékünknek és a realitásoknak. De hogy jön ez a szelektáláshoz? Máris elmesélem.
Mese a minimál ruhatár öröméről
Negyven feletti nőként valószínűleg mindannyian emlékszünk arra az időszakra, amikor csak nehézségek árán lehetett igazán csinos ruhadarabokhoz, és minőségi kozmetikumokhoz hozzájutni. És talán arra is, ahogy a fogyasztói társadalom begyűrűzése ezek után az előzmények után sokaknál vásárlási lázba csapott át.
A mostani évtizedben pedig ismét a másik irányba leng ki az inga, nagy divat lett a minimalizmus, a pár darabból álló ruhatár, és slágertéma a szelektálás.
Kétségtelen, hogy egy nagyon tudatosan felépített, klasszikusokból álló ruhatár nagyon meg tudja könnyíteni az életet, hiszen csökkenti azoknak a döntéseknek a számát, amit már kora reggel meg kell hoznunk. Elég kivenni két egymáshoz illő ruhadarabot a rendes és áttekinthető szekrényből, és máris kész a hétköznapi elegancia. Ráadásul 40 felett sokan egyre inkább a klasszikus stílusirányzatokat érzik magukénak, és a tárgyakhoz sem ragaszkodnak annyira, mint fiatalabb korukban.
Ám mint sok minden, ez is személyiség kérdése. Van, akinek a divat inkább játék, mint kötelező kör. Aki szeret kísérletezni, annak nem öröm a minimalizmus, hiszen épp azokat a döntéseket redukálja a minimumra, amiket örömükre szolgálna meghozni. Nekik mindez inkább egy olyan divatirányzat, amihoz nem feltétlenül érdemes csatlakozniuk.
A tudatosság viszont fontos a ruhatár kialakításában
A szelektálás és a tudatosság viszont ebben az esetben is kifejezetten fontos. Ha csupa olyan dolog foglalja a helyet a gardróbunkban, amit nem tudunk használni, vagy nem szívesen használunk, az megint csak épp ezt a játékot keseríti meg. Vagyis érdemes időről időre végignézni, mi mindenünk van, és ebből mi az, amitől érdemes inkább megválni.
A szabály sokszor úgy szól: szabaduljunk meg mindentől, amit egy-két éve nem használtunk. Én ezt sem vésném kőbe.
Más a helyzet annál, akinek nem változott nagyot az alakja az utóbbi évtizedekben, és megint más annál, aki komolyabb alkati változásokon ment keresztül. Az sem mindegy, hogy időtlen, sokáig hordható darabok sorakoznak-e a szekrényünkben, vagy egy-két szezonos divatcikkek. És mi, negyvenen felüliek már azt is látjuk, hogyan tudnak visszatérni ugyanazok a szabásvonalak a divatba 10-20 év alatt.
De akkor mi a teendő a ruhatár szelektálásakor?
Elsősorban az, hogy a saját személyiségünkre hallgassunk a szelektálás során. Nem kérdés persze, hogy ami kinyúlt, elszürkült, elhasználódott, esetleg elfoszlott egy-két helyen, azt nincs értelme tartogatni.
Jó, ha ismerjük a szín- és alkattípusunkat is, hogy tudjuk, hogy a rendelkezésünkre álló ruhatárból melyek azok, amelyek igazán jól állnak. A nagyobb súly- és alkatváltozások előtti ruháinkat sem érdemes raktározni, jobb, ha a „majd belefogyok” motivációja helyett inkább a jelen realitására összpontosítunk. Vagyis egyszerűen azt hordjuk, aminek mindenféle kényelmetlenség nélkül jó a mérete.
Az olyan ruhadarabokkal kapcsolatban, amelyről már a vásárlás után pár héttel tudtuk, hogy elhibázott dolog volt megvenni őket, legyünk inkább őszinték: ami nem igazán a miénk, amiben rosszul érezzük magunkat, attól jobb elbúcsúzni. Ugyanez vonatkozik arra is, ami régen illett a személyiségünkhöz, mára azonban már idegenné vált.
A személyiségünk mellett pedig az élethelyzetünk is változik, mire átlépjük a negyedik X-et. Semmi baj nincs azzal, ha valaki a régi ’nőciség’ helyett ma már inkább a kényelemre szavaz. Mint ahogyan azzal sincs gond, aki épp negyvenen túl fedezi fel a saját nőiességét és akar-mer egy kicsit feltűnőbb lenni. Nincs olyan, hogy valami 40-en túl már kínos lenne, ha egyébként önazonosak tudunk benne lenni. A kőbe vésett szabályok helyett inkább a szín- és az alkattípusunk vonalán haladva, de csakis magunkra hallgassunk!
