(Durva általánosítás jön. Kérem, akinek nem inge, ne vegye magára.)
Mit vártok el egy három gyermeket szült nőtől? Nem, nem mindenki olyan mázlista, hogy tudja tartani az álomsúlyt, amit talán egyszer, ha elért az életében! És nem azért, mert lusta, hanem azért, mert vannak olyan életszakaszok, amikor egyszerűen nem megy.
Most nagyon felhúztam magam, ezért inkább leírom tök őszintén, milyen az én állandó harcom a súlyommal, és mit okoztok ti mindezek mellé. Teszem ezt akkor is, ha tudom, hogy első felindulásból nem írunk sem kommentet, sem cikket.
Miért van rajtam felesleg?
Az, hogy soha nem voltam sovány, mindig is úgy gondoltam, a genetika miatt van. Aztán 42 évesen sikerült az, ami addig nem: úgy lefogytam, hogy a doki parancsolt vissza rám legalább 1-2 kg zsírt. Ebből végül 6-7 lett, aminek nem örülök, de sajnos nem igazán tehettem ellene.
Olyan betegségek találtak meg ugyanis az utóbbi 3 évben, amelyek miatt nem tudok nem hogy egészségesen, de rendszeresen étkezni sem.
Hosszú hónapig csak kávén, mentes pufirizsen, paradicsomon és mentes sonkán éltem. Hangsúlyozom, hosszú hónapokig. Mi történt ennek hatására? Elkezdtem hízni, mert az addig jól működő diétám már nem működött tovább, az autoimmun pajzsmirigybetegséggel küzdő szervezetem pedig fellázadt.
Azóta eltelt újabb 1 év, és bár már néha nem vagyok rosszul az egészségesen elkészített főtt ételektől, a testem még mindig nem ébredt fel. Orvostól orvosig jártam, hogy legyen gyógymód a Hashimoto-IBS-SIBO triumvirátusomra, de nincs. Ami esetleg mégis némi reményre adna okot, az méregdrága. A ketogén étrendre való átállás pedig hiába tűnik ígéretesnek, egyszerűen arra sincs annyi pénzem, hogy tartani tudjam. Így is többszázezer forintom van az eddigi kivizsgálásokban, kiegészítőkben, ahogy többmillió könnycseppem is, mert még mindig nem tudok sem rendesen, sem rendszeresen enni. (A történetemet a blogom Életmódváltás rovatában olvashatod el.)
Mozogj, asszony!
Oké, akkor mozogj! – mondhatnád és igazad is lenne, ha nem jött volna közbe 11 hónap járásképtelenség. Na jó, ez egy kicsit túlzás, hiszen járni tudtam, csak iszonyú fájdalmak árán. A 7 percre lévő boltig 5-6-szor kellett megállnom, de nem adtam fel soha. Az első gerincműtétem után, amelyen 9 hónapja estem át, most jött volna a következő, de szerencsére a dokim felmentett alóla. Sikeres volt ugyanis a gyógytorna és a gyógymasszázs, amelyre a mai napig járok, mert még nem tökéletes a járásképem.
1 éve tehát, hogy nem tudok edzeni, több mint 2 éve már, hogy nem tudok rendesen étkezni. Ehhez képest viszont – szerintem – egészen jól tartom magam. Mégis, min akadtam akkor ki ennyire? Hiszen nemrég jutottam el addig, hogy akinek nem tetszem, az „továbbgördíthet”. De tudod, amikor azzal szembesülök, hogy sokat megélt, középkorú, azaz negyvenpluszos férfiak még mindig ott tartanak, hogy „nem jó a brazil comb”, akkor szívem szerint pofán rúgnám mindegyiket.
Mert én sem tartom egészségesnek, ha valaki kövér, de tudom, hogy a kövérek sem tartják azt egészségesnek. Ha van erejük, tesznek ellene, vagy legalábbis azért, hogy egészségesebbek legyenek. Tudom, mert egy ilyen csoportban kezdtem el az életmódváltást lassan 4 éve, és láttam, hogy nők ezrei mit meg nem tesznek azért, hogy lefogyjanak. Van, aki a férje vagy a párja miatt, van, aki a maga „örömére” és sokan más célból. Valahol még szomorú is volt megtapasztani, mennyien vagyunk elégedetlenek a tulajdon testünkkel.
Én nagyon sok nőt különösen csinosnak láttam, mégis ezerrel küzdöttek, hogy még soványabbak legyenek. A csoportban olyan lány is volt, aki szerintem már átesett a ló túloldalára, ezért most inkább híznia kellene. De nem szólok be egyiküknek sem, és nem mondom meg nekik, „milyen a jó comb”. Hiszem, hogy az ő dolguk mindez, ahogy az is, hogy valaki sovány, überizmos, ferde hátú, darázsderekú, kismellű vagy épp törpe.
Miért sértegethet egy férfi egy nőt?
Éppen ezért akadtam ki azon, hogy még mindig képesek vagyunk sértegetni a másikat a külseje miatt. Negyvenpluszosan, hátunk mögött legalább egy válással, ki tudja mennyi kapcsolattal és gyerekkel, munkahellyel, költözéssel.
Hát nem jöttünk még rá, hogy nem ez számít?
Hát nem jöttünk még rá, hogy a sértegetés önmagában véve is gáz?
Hát nem jöttünk még rá, hogy ha valami nem tetszik, azzal egyszerűen csak nem kell foglalkoznunk?
Ha elmegyek a boltba, a babot sem kezdem el sértegetni, mert felpuffaszt, hanem leveszem inkább a cukkinit a polcról. Nem? Akkor ti, drága férfiak, amikor éppen párt kerestek, honnan veszitek a bátorságot ahhoz, hogy oltogassátok, alázzátok a nőket??? És akkor még csodálkozunk, hogy itt tartanak a 21.századi házasságok…
Tudtátok, hogy a bántalmazó kapcsolatokban élő áldozatok 85-96%-a nő? Miért érzik a férfiak még mindig feljogosítva magukat arra, hogy megalázzák, érzelmileg zsarolják, lelkileg tönkre tegyék a nőket? Akárcsak azzal, hogy „nem jó a brazil comb”?
Hát neked, öcsém, neked! Mert nem látsz tovább. Én viszont gördítek.
