A „kezdő” büszke szülő, meghatottan kíséri csinosan felöltöztetett csimotáját az új ismeretek tárháza felé. Talán nem is sejtve, hogy mennyi minden vár rá is, amikortól megkezdődik a nagy kaland.
Bár a gyermek eddigre túl van néhány beilleszkedési próbatételen, hiszen az óvodában már szerzett „szakmai tapasztalatokat” e téren, azonban ott leginkább a társasági lét alapjainak elsajátítása volt a fő fókusz. Persze voltak játékos feladatok, iskola előkészítő is, a szocializáció terén is sokat ügyesedett, azonban az iskola kapjáun belépni, az teljesen más. Ettől kezdve ugyan is megkezdődik az edukáció végtelen folyama, ami innentől élethosszig kell, hogy tartson.
Kialakul a menetrend
Ha a család túl esik a beilleszkedés kezdeti nehézségein, a gyermek megszokja az új társaságot, kiderül, hogy a tanítók mit kívánnak meg a családtól, kialakul a menetrend felkeléstől-lefekvésig, és a szülők is beleszoknak a menetrendbe, akkor elindul a nagybetűs élet felé tartó utazás. Ez többnyire néhány hetet, egyes esetekben egy-két hónapot vesz igénybe.
A szülő is megtanulja az iskola követelményeit, mit vihet magával a gyermek az iskolába, és mi az, ami semmiképpen nem lehet nála.
Hogyan illik viszonyulni a többiekhez. Könyvek, füzetek, tanulást segítő eszközök beszerzése, pótlása, tornaruha, tornazsák kérdése, és még számtalan új kötelezettség ömlik a gyerekre, szülőre egyaránt.
Ekkor azt hisszük, fellélegezhetünk kicsit, csak eddig tartott az igazi kihívás.
Azonban hamar szembesülnünk kell a szülői kötelezettségvállalással, a szülői munkaközösség kérdéskörével, azzal, hogy itt nem csak imádott gyermekünk, de mi is elvárásokkal teli közöségbe kerültünk.
Az első osztályban még többnyire jól vesszük az akadályokat, amikor segítünk a lecke megírásában. De a dolog felmenő rendszerben nehezedik, így könnyen előfordulhat, hogy egy idő után külső segítségre van szükségünk a gyermek támogatásához.
Különösen akkor igaz ez, amikor a 40 pluszos szülő rádöbben, hogy a gyermek már koránt sem azt tanulja, amire ő maga emlékszik, vagy amit a nagyobb gyermekénél még zökkenőmentesen megoldottak.
Ezért nem „szégyen”, ha azzal szembesülünk, hogy nekünk magunknak is gőzerővel kell „újra járni az iskolát”. Felkészülni a leckeírásra, és elsajátítani az iskolai tanulás némiképp elfeledett képességét.
Különórákat csak mértékkel
Bár egyre erősödő elvárás, hogy a kicsik minél előbb elsajátítsák a versenyképesség szabályait, azért érdemes mértéket szabni ennek is. Mivel a különórák a délután nagy részét lefoglalják, pláne, ha nem is iskolai keretben történnek.
Koránkelés, suli, követelmények, amelyekhez nem csak hozzászokni kell, hanem bizony teljesíteni is.
Ebéd, napközi, vagy mindjárt különóra, esetleg napközi utáni különóra. Valamikor azonban be is kell gyakorolni az órán tanultakat. El kell sajátítani új képességeket, az írás és olvasás képességét, számok ismeretét és alkalmazását, hogy csak az alapvető ismereteket soroljam. Ezen túl persze még számtalan feladat vár a kezdőkre. Tehát a versenyképesség el nem hanyagolható mezsgyéjét érdemes fokozatosan megközelíteni. Különben váratlan összeomlások nehezíthetik a helyzetünket, nem csak a gyermek oldaláról történő kitörések kíséretében.
Gondoljuk csak végig, mennyi mindennek kell egyszerre megfelelni
Jónak lenni, pontosnak lenni, ügyesnek lenni, gyorsan elsajátítani teljesen új ismereteket, alkalmazni azokat, és szót fogadni eddig ismeretlen embereknek, akik nem biztos, hogy mind szimpatikusak. Emellett beilleszkedni a hasonló korú társak közé, netán új barátokat szerezni. Viszont elkerülni a nem mindig kedves és barátságos embereket, gyerekeket. Megtanulni alkalmazkodni egy teljesen új elvárási rendszerhez, amiben bizony a szülő elvárásai is újak szemük fénye felé.
Mert eddig a legfontosabb az volt, hogy a gyerek legyen jó, tisztelettudó, játsszon szépen, fogadjon szót az óvónéniknek, és ne csináljon grimbuszt, mostantól a szülő azt is elvárja, hogy a legügyesebbek közé tartozzon a gyereke, legyen minél probléma mentesebb, csak jó értékeléseket kapjon, amik később majd remek alapjai lesznek az osztályzatoknak, az egyetemi felvételinek, az életben való szerencsés boldogulásnak.
Ami azt jelenti, hogy valamiképpen véget ér a felhőtlen gyermekkor akkor is, ha amúgy belátó, megértő, jó körülmények között élő családba születtünk. A többiek is megérnének egy misét, de az egy másik cikk témája…
A belátás képessége és hasznossága
Az emberek többsége bár nem felejt, mégis ritkán látja be, hogy a gyermeke bajban van, amennyiben a szülő nem veszi figyelembe a fenti szempontokat. Vagy ha emlékszik is a saját iskolai Canossa járására, kihívásai tengerére, azzal érvel önmagának is, hogy „Igen, de megváltozott a világ!” Ezzel önmagának bizonyos értelemben felmentést adva, áttolja a családon a követelmény szintet, lesz, ami lesz…
Érdemes jól megfigyelni gyermekünket már a születése pillanatától
Hiszen mi magunk ismerjük őt a legjobban. Tudjuk mi zavarja, mi terheli, miben lehet önállóan jó, miben kél el a támogató segítség. Miben kell tényleg fejlődnie, miben zökkenőmentes a teljesítő képessége. Azonban illik önvizsgálatot tartani ebben is!
Lássuk be, hogy mi magunk mennyit változtunk szemléletünkben, szokásainkban, ízlésünkben az elmúlt évtizedek alatt.
Mindezt figyelembe véve azzal tudjuk leginkább segíteni gyermekünket, bármely osztályba is jár elsőtől a diplomáig bezárólag, ha követjük a személyes fejlődését. A változásaival együtt!
- Érdemes hagyni, hogy kipróbáljon több dolgot, területet. Ezzel elősegíthetjük a természetes, neki való szakmai orientációját is amellett, hogy ügyesedni láthatjuk több területen. Miért lényeges ez? Mert a sokoldalúság nem csak gyönyörködtet, hanem egyenesen kötelező a mai világban. Számos kiválasztási procedúrának van kitéve mindenki egész élete során, ebben pedig nagyon hasznos, ha több területen választhatóvá válik.
- Érdemes korosztálytól függetlenül megtanítani a gyermeknek (a felnőtt számára sem előnytelen tudás), hogy „Okosnak lenni jó!”. Megjegyzem oktatási szakanyagban is leírtam már, hogy ezt a mondatot, minden képző hely, iskola, intézet, intézmény bejárati ajtaja fölé felírnám, a tudatos és tudatalatti szféra hasznos merítését elősegítendő.
- Kevés ember van, aki általában mindenben jó, de elég sok olyan van, aki több mindenben tehetséges. Éppen ezért, szintén korosztálytól függetlenül értve, ha a gyermek (és felnőtt) hajlandó elegendő figyelmet, és a személyesen neki szükséges óraszámot ráfordítani az elsajátítandó tananyagokra, akkor általában véve lesznek olyan jó eredményei, amelyek megnyitják előtte az élet kapuját. Ugyanis a pontszám alapú felvételi rendszernek van egy nagyon jó sajátossága. Ha eléred, felvesznek. Tehát aki több tantárgyból is jó, az tényleg maga választhatja meg, hogy mit tanul. Nem pedig a pontszám alapján elérhető, számára talán koránt sem kedvelt képzésekre kényszerül. Vagy egyenesen be sem jut. Ami valljuk be minden, csak nem motiváló, tehát a nyújtott teljesítmény bizony nem minden cél eléréséhez lesz elegendő.
- Óvakodjunk az önmegvalósítástól gyermekünkön keresztül. Amit mi szerettünk volna elérni, nem biztos, hogy a gyermekünknek is jó áll. Azonban gyorsan tönkre lehet tenni egy gyerek és a család életét, ha ebben a kérdésben nem vagyunk elég bölcsek, vagy mértéktartók.
- Ne higgyünk mindenben a külvilágnak! Értsd úgy, hogy bizonyosodj meg arról, hogy amit a gyerekedről mondanak, az megállja a helyét. Különösen igaz ez akkor, ha a közösségi médiában megjelenő zaklatásokra vagy iskolai fegyelmi problémákra bukkanunk. Érdemes nagyon korán, gyakorlatilag a születésétől kezdve kialakítani a bizalmat a gyerekkel. Akkor sokkal többről fogunk tudni, mint különben. Az dőre álom, hogy mindenről fogunk tudni, mert mindenkinek vannak adott esetben olyan cselekedetei, amivel senkinek nem szeretne „eldicsekedni”. Azonban meg kell értetni a gyermekkel már nagyon korai szakaszban, hogy nem minden tartozik a titkok világába! A kisebb és nagyobb csínyekről jó tudni a szülőnek. Ha pedig a szülő ezeket jól kezeli, tehát a szidás, büntetés megfelelően mértéktartó, inkább a megbeszélés, megértés irányába halad, akkor nagyobb eséllyel alakul ki az az önvédelmi biztonság a gyermekben, hogy a szülő védelem, segít, ha baj van, ezért hozzá fordul. Azt pedig mindenképpen el kell érni, hogy a gyerek minden körülmények között mondja meg a szülőnek, ha bántalmazzák, fenyegetik, zaklatják. Ebben az esetben mindennél fontosabb, hogy ne titkolózzon.
- Ha konfliktus alakul ki az iskolában a gyerekek között, gyerek és pedagógus között, szülő és iskola között, akkor ésszerű a történtek bölcs belátással és türelemmel történő feltárása. Az iskolai mediációt sem kell elvetni. Viszont ezekben az esetekben minden félnek el kell mondania a maga nézőpontját. Más gyerek szülei, koránt sem biztos, hogy azt a nézetet képviselik, amit mi magunk. Az iskolának időnként vannak olyan tanárai, akikért az intézmény akkor is kiáll, ha nyilvánvaló a tévedése. Ezekben az esetekben biztos, hogy nem az emelt hang, az indulat a célravezető. Amíg nincs biztos ismeret, akkor a gyereknek és a felnőttnek is megjár az ártatlanság vélelme. Lehet olyan eset is, ahol az iskola váltás lesz az elkerülhetetlen megoldás. Számos megfontolandó van tehát minden ügyben.
- Súlyosabb esetben az oktatási ombudsman is megkereshető. Azonban a korrekt hozzáállást sose felejtsük el! Viszont, ha bármely pedagógus, nevelő, tanár, intézményvezető eleve „leírja” a gyerekünket, hajlamos a motiváló, értékálló tanítást félretenni, leértékeli az egyébként jó teljesítményt nyújtó gyereket, akkor különös gonddal járjunk utána az ügynek. Akár annyira, hogy minősítő bizottság elé is visszük az ügyet, akár független bírálók előtti vizsgát kérve. Ezzel tehetjük a legtöbbet a gyermekünkért.
Szóval, a lecke tényleg fel van adva
A fentiek szintén csupán elemei a nagy egésznek. Részei annak, hogyan tudunk, hogyan lehet, hogyan kell a társas együttélés szabályait figyelembe véve kialakítani magunknak egy élhető életet. Valljuk be, ez is elég nagy falat, ami néha bizony megakad a torkunkon. Azonban a szeretet, az elfogadási képesség, a bölcs belátás, a tolerancia és a türelem remek eszközök ahhoz, hogy mégiscsak boldoguljunk azzal a fura valamivel, amit emberi életnek hívunk.
