Az élet oly sok területén halljuk ezt a kifejezést. Kissé nyersebben fogalmazva, a csapból is ez folyik. Kell nekünk a fenntarthatósággal foglalkozni, vagy nyugodtan ráhagyhatjuk a „nagyokra”, a döntéshozókra, mi pedig csak éljük a megszokott életünket?
A kérdés eldöntése előtt nem árt tisztázni, hogy mit is takar a fogalom. A fenntarthatóság eszméje a fenntartható fejlődés (Sustainable Development) 80-as években megjelent fogalmából származik, ami tömören annyit takar, hogy úgy használjuk fel a környezeti javakat, és csak olyan mértékben szennyezzük a környezetet, ami nem akadályozza majd meg a következő generációkat, hogy kielégítsék saját szükségleteiket hasonló szinten.
Ez a fogalom azért alakult ki, mert a 60-as, 70-es évektől kezdtek ráébredni az emberek, hogy ha az akkori mértékben fogyasztják a javakat és szennyezik el az életterüket, akkor néhány évtized múlva elég csúnya világ fog következni. Ezt a fordulópontot Rachel Carson Néma Tavasz c. 1962-es könyvének tulajdonítjuk.
Az, hogy miért „éri meg” a környezetet szennyezni, a The Tragedy of the Commons (A közlegelők tragédiája) néven megjelent, Garrett Hardin által írt cikk mutatja be szemléletesen.
A közlegelők tragédiája
A cikk arról szól, hogy van egy közlegelő, ami 10 tehenet tud eltartani tartósan. Az egyik gazda gondol egyet, és megszegi az egyezséget és kihajt még egy tehenet a legelőre. Mivel több tehén van a legelőn, ezért minden tehén 10 liter tej helyett csak 9 litert fog adni, de ez nem érdekli a szabályszegő gazdát, mert neki így 10 helyett 18 liter teje lesz, jól járt. Ezt észreveszi, egy másik gazda is, és ő sem akar kimaradni a jóból, ezért ő is kihajt egy plusz tehenet a legelőre. Mivel egy tehénre kevesebb fű jut, így már csak 8 litert fognak adni fejenként, de a két szabályszegő gazda fejenként 16 liter tejhez jut, míg a többiek már csak 8-8 literhez. Tehát a szabályszegés minden pillanatban kifizetődő, de mi van akkor, ha az összes gazda szeretne egy szeletet a tortából, és mindenki kihajt 2 tehenet?
Innen könnyű elképzelni a történet végét: mindenki kevesebb tejet tud fejni a végén mint eredetileg, tehát mindenki rosszul járt. Kicsit tovább gondolva pedig a legelő is tönkremegy majd a sok taposástól és a túllegeltetéstől.
Ez a történet mutatja be, mi történik, ha mindenki csak a pillanatnyi hasznot nézi, és nem látja az egész képet, illetve nem gondolkodik a tevékenysége hosszú távú hatásaiban. A pillanatnyi haszon kergetésével egy egész rendszert képesek lehetünk tönkretenni, erre jó példa a termőföldjeink romlása, pusztulása vagy pusztítása is.
A cikk elején feltett kérdésre pedig a válasz már körvonalazódik: igen, egy kicsit bárki tehet azért, hogy ez az egész fenntartható legyen hosszútávon.
Képletes példával élve, inkább birkát hajtsunk ki a legelőre, mert annak a taposási károkozása kisebb. Ha mindenki csak birkát hajt ki, és abból is a megfelelő mennyiséget, akkor az sok embernél már tetemes javulást eredményezhet a legelők fenntarthatóságában.
A műanyagmentes hónap keretében pedig most térjünk rá a műanyagok témakörére.
Azért nevezzük őket műanyagoknak, mert az általunk ismert és használt formájukban nem fordulnak elő a természetben.
A kőolaj (de lehet földgázból, és kőszénből is készíteni bizonyos típusait) alkotóiból állítják elő kémiai átalakításokkal az általunk ismert műanyag eszközök alapanyagait. Azét is, amin most én éppen begépelem ezt a szöveget, de a reggeli kávédat is valószínűleg műanyagot is tartalmazó eszközzel főzöd le.
Velejéig rosszak tehát ezek az anyagfajták, mindet egy halomba kéne hordani, és máglyán elégetni? Mondjuk elégetni pont nem kellene, mert rengeteg káros anyag keletkezne, de a kérdés lényegi része az, hogy a műanyag a gond maga, vagy az, ahogyan kezeljük, vagy épp, hogy nem kezeljük?
Miért „szeretjük” egyáltalán a műanyagokat, ha ennyi probléma merül fel velük kapcsolatban?
A jó ezekben az anyagokban, hogy olcsó az előállításuk, ezáltal a belőlük készülő termékek is olcsóbbá válhatnak. Megfelelő adalékanyagokkal keverve a gyártás során igen tartós, és sokrétűen felhasználható anyagok állíthatók elő. Szóval gazdasági értelemben és felhasználás tekintetében is hasznosak.
Az egyik fő gond velük, hogy annyira olcsó az előállításuk, hogy jelenleg még nem is nagyon éri meg újrahasznosítani őket.
Olcsó előállítani, viszont a műanyag termékek minden egyes állapotához (gyártás, felhasználás, hulladékkezelés) valamilyen környezet-, és/vagy természetszennyezés kapcsolódik. Jobb gazdaságilag, ha eldobjuk, és a gyártók inkább csinálnak másikat, ez a több tehenet zavarjunk ki a legelőre esete.
De ugyanolyan mértékben rossz egy jórészt műanyagból készült tartós használati cikk, mint egy egyszer használatos csomagolóanyag? Melyek a főbb környezetvédelmi problémák a műanyagokkal kapcsolatban, illetve mit tudunk rosszul esetleg, milyen tévhiteket dédelgetünk? A következő cikkben kiderülnek.
