Ismét bebújt a bőrünk alá a nyár és kipumpálja ereinken keresztül minden jókedvét! És mivel mással ünnepelhetnénk a testvérünk születésNAPját, és a szabadság kezdetét, mint KFT koncerttel!
A tavalyi Hobó koncert se múlt el nyomtalanul, és idén egy igazi lemez(újra)bemutató esttel nyitottunk Laár Andráséknak köszönhetően. Szorgalmasan szobrozva vártam a csipet csapatot a Budapest Park bejáratánál, láttam az érkezők között a velem egykorúakat, felfedeztem ifjú titánokat és még a nálamnál is érettebb korosztályt.
Kezdésként felhörpintettem csak úgy fél kézzel egy jeges limonádét. Gyerekkori emlékeket boncolgatva eljutottunk Lázár Ervinhez és egyéb nyalánkságokhoz. A legifjabb csapattagnak emlegettük a pomogácsokat és rejtélyes eredetüket.
Kiderült, hogy testvérem barátja egy osztályba járt egy igazi mesehőssel, Varga Julcsával, akinek a szeme színén összevesztek a virágok. Erről eszembe jutott a fantasztikus író kedvenc könyvtárosa, aki személyesen ismerte az írótársadalom színe-javát, imádta minden történetét, és akit egyszer megkérdezett ilyesformán:
„Tudja, hogy ki vagyok én?”
„Hogyne tudnám, hát a Zsiga (Zsóf)i és Fruzsina apukája!”
A szóban forgó író nagyot nézett: „Nahát! Ezt még nem mondta nekem senki!”
Közben megállapítottuk, hogy mit sem változtunk, csak a szakállunk őszül (már akinek :-)), arról nem is beszélve, hogy a legifjabb csapattagnál egy nappal fiatalabb a kisöcsém. A sárkányok jelentősége is felmerült a beszélgetésben és megeskettem mindenkit, hogy ellátogatnak a Tudás és Fantázia (B)irodalmába.
Amint a fiúk színpadra léptek mi is emelkedett állapotba kerültünk. Megkezdődött a csillogás, és együtt énekeltük, hogy moziba járni érdemes. Kicsit száguldoztunk a Volvóban és a történelmi kocsi márkákat soroltuk. Belegondoltam, hogy a mai tízéves kimaradt a Zaporozsec, Volga, Trabant vonalból. Az emeleten is egyre magasabbra hágott a hangulat. óriási táncot rendeztünk mindenhol, a tömeg együtt énekelt, örült az együttesnek.
Tanulságos verset is kaptunk ajándékba: állítólag ez benne foglaltatik a jegy árában. Mélyenszántó gondolat egy bokavízben tapicskoló ember számára. Csak úgy röpködtek a verslábak és szóvirágok e jelentős eseményen. Az Elisabeth számnál kézzel lábbal elmagyaráztuk egymásnak a dalszöveget. Öcsém befelé táncolt, így egyértelműen ő nyert, miután senki nem tudta követni a koreográfiáját.
Az újdonság erejével hatott rám, hogy megpróbáltam limonádéval táncolni és örömmel jelentem, hogy ezzel a feladattal hősiesen megbirkóztam. Váltig állítom, hogy retikül, cigi, napszemüveg, sétabot és egyéb kellékek nélkül is megoldható a csápolás, ezért hamar kivégeztem a frissítő italt.
Az Andrea számmal megemlékeztünk az első szépségkirálynőről, Molnár Csilláról, aki tragikus módon 17 évesen távozott az élők sorából, harminc évvel ezelőtt 1986-ban. De a biztatás sem maradhatott el: a „NEM adom fel” számot elénekeltük Somló Tamásnak, hogy mihamarabb meggyógyuljon!
A Bál van az Operaházban című opuszt a jeles helyen is meg kéne hallgatni, énekelni Papagénóval és Papagénával. Arról nem is beszélve, hogy az Operaházban már találkoztam Rigolettóval, bohém fiúkkal, Figaróval, de sajnos az ominózus Operaházi Kft koncertről lemaradtam. Remélem, még az elkövetkezendő húsz évben újra fellépnek ezen a varázslatos helyszínen!
Az Afrika számnál muszáj volt a színpad közvetlen közelébe pozícionálni magunkat, miközben a jövő reménysége kedvesen biztatott, hogy nyugodtan táncoljak… Csakis az ő kedvéért áldoztam fel magam, egyébként ugyebár sosem vetemednék ilyesmire, de az utánunk jövő nemzedéknek meg kell mutatni mi az a koncertfigura-koreográfia. Tíz év múlva, húszévesen majd ő adja tovább a mozdulatokat. 🙂 Rekedtre kiabálva énekeltük szavannák hosszú sorát, és megfogadtam, hogy elmagyarázom majd neki, hogy mit jelentett a „négercsók” számunkra.
Az Utcai zenekar többször elbúcsúzott, de a „Jóéjszakát” után végleg legördült a képzeletbeli bársonyfüggöny. Hazafelé visszahívtuk még kisebb testvérkémet, aki ágyban, párnák közt, álmatag hangon ujjongott, hogy milyen jó dolgunk volt és biztatott minket, hogy a fiataloké a jövő. Ezen az éjszakán „kénytelen-kelletlen” még ezerszer meghallgattam a jobbnál jobb számokat. A zsírégető koncertet melegen ajánlom nagymamáknak, kismamáknak, szülőknek, örökifjaknak, örök búsongóknak és az egész családnak egyaránt!
.
