Miért kell olyan sportot űzni, ami hihetetlen nehéznek, sőt egyenesen teljesíthetetlennek tűnik az első alkalom után? Nos, a válasz roppant egyszerű. Csak arra a bizonyos „FLOW”-ra várunk mindannyian. Mindegy milyen mozgásformát választunk, egy a lényeg: jöjjön el az a mindent elsöprő magával ragadó érzés, ami arra késztet, hogy csináld tovább, sokszor még akkor is, ha az szinte ellentmond a józan észnek.
Az első bejegyzésemben arról írtam, hogy miként született meg bennem az elhatározás egy minőségi és sokkal kiegyensúlyozottabb élet felé való elinduláshoz, és hogyan kezdtem el a 25 kiló súlyfeleslegem ellen harcolni. A küzdelmem részét képezte a futócipővel való megbarátkozás is. Elárulhatom, hogy gyötrelmesnek éltem meg az első néhány száz métert, amit a „hiper-szuper” gél technológiával kialakított pille könnyű ultramodern futócipőmben tettem meg. Abban bíztam, hogy a cipő kialakítása miatt egészen biztosan könnyebbé válnak majd a lépések és nekem csak el kell kezdeni.
Ez nem egészen így lett, olyannyira nem, hogy 400 méter elérése után arra gondoltam, hogy bárki, aki ezen a világon futásra kényszeríti magát saját akaratából, az egészen bizonyosan nem lehet teljesen normális.
Így én magamat is megbélyegeztem az „őrült” jelzővel, miközben remegő lábakkal hazafelé tartottam az első futás élményemről.
Ha elkezdtél futni, akkor már csak futni kell egy kicsit tovább és még egy kicsit tovább…
A másnap tapasztalható éktelen izomfájdalom az első futást követően elgondolkodtatott, majd megfogalmaztam magamban azt a kérdést, hogy mi lenne, ha csak 50 méterrel, de a tegnapi adagot is leküzdve tovább futnék?
Kimentem tehát arra a szimpatikus kukoricamezőre, ahol először próbálkoztam és újabb lendületet vettem. Nem állítom azt, hogy 25 kiló fölösleggel a kocogás a legjobb dolog a világon, de ott megint történt valami.
Szörnyen és egyúttal remekül is éreztem magam, amikor az első napi néhány száz métert is überelni tudtam a következő napon. Ekkor vált világossá, hogy én ezt mégiscsak akarom. A maga fájdalmaival, küzdelmeivel, minden nyűgével és vízhólyagjaival együtt is. Egyetlen valamiért vállaltam a számtalan kezdeti nehézséget. Mert megerősített. Megerősítette az akaratomat és a lelkemet is, ezért hihetetlen értékesnek kezdtem érezni a futó edzéseimet. Itt magam lehettem, a saját gondolataimmal és ekkor úgy éreztem, hogy mindent, ami fontos meg tudok magammal magamban beszélni a futásaim alatt. Így egyre fókuszáltabbá váltam és nem veszítettem a szemeim elől a célt, sőt a magánéletemben is kamatoztatni tudtam azt a magabiztosságot, amit a futásokkal nyertem. Arra jöttem rá, hogy csak futnom kell és bárhány kilométer leküzdésére képes leszek, hiszen mint minden más, ez is fejben dől el. Találtam barátnőket magam mellé, akikkel együtt futva még szórakozásnak is kezdtek tűnni a kilométerek és egyszer csak azon kaptam magam, hogy beneveztem az első amatőr versenyemre. Az első futócipőm azóta régen szétszakadt, de a mai napig őrzöm.
A tiszteletbeli első futócipőm
Akkor élsz igazán, ha mozogsz
Egy amatőr futóversenyen természetesen nem arra törekszik az ember lánya, hogy dobogós helyet érjen el de azért kíváncsi, hogy a mezőnyben hol a helye. Nekem az első versenyem eufória volt. Úgy éreztem, hogy a világból ki tudnék futni, ha ahhoz volna kedvem. Az a több ezer ember, aki egy célért küzd, akikkel te magad akkor és ott egy csapattá válsz. Csupa idegen ember, de mégis ott a közös célotok, ami az idegenekből társat csinál egy pillanat alatt… Leírhatatlan érzés 4000 vagy annál is több ember energiáinak az egyszerre történő lüktetése. Óriási húzóerő ez. És akkor rájössz honnan indultál, visszaemlékszel a vízhólyagokra és arra, hogy az első kilométer megtétele is igazi kegyetlen harcnak számított, közben ott vagy a versenyeden, amin már fülig érő mosollyal futsz be 7-10-15 kilométer, netán egy félmaraton teljesítése után a célba. Ne foszd meg magad ettől az igazi életörömtől. Találj rá a mozgás fantasztikus teremtő erejére és élj igazán!
Ez a kép egy ezévi futóversenyen készült
