Jeles évfordulót, a 125-et ünnepelték a pécsi természetjáró turisták. A zsúfolt teremben még az ünnepség előtti kedélyes beszélgetés közben, egyszer csak Margó néni hangosan megszólalt: „Jelentkezzen az, aki 1929 előtt született!” Csend fogadta kérését, így nyert bizonyságot, hogy ő a pécsi Mecsek Egyesület legidősebb tagja a maga 87 évével.
A 19. században kezdődött
1891. április 30-án a pécsi Nemzeti Casinóban Bánffay Simon városi közjegyző vezetésével, 162 alapító tag részvételével megtartotta alakuló közgyűlését a Mecsek Egyesület, melynek céljai között szerepelt a Mecsek turisztikai fellendítése, sétautak kialakítása, turistajelzések festése, kilátók és pihenőhelyek, források kiépítése és „módot nyújtani a gyerekeknek a szabad lég és erdőségeknek okszerű élvezésére s a turistaság megkedveltetésére”.
Az akkori fénykorában közel 4000 tagot számláló, országosan is elismert egyesületet 1948-ban – a többi polgári egyesülethez hasonlóan – feloszlatták.
1993. április 30-án újjáalakult, s évtizedeken át óvta, védte a Mecsek természeti és épített örökségét. A Mecseket járva az erdőben barangolók sok helyen felfedezhetik, mi mindent alkotottak a lelkes tagok, akik kisebb-nagyobb csoportokba szerveződve járják a soha meg nem unható erdőket, beszippantva a friss levegőt, rácsodálkozva a páratlanul értékes flórára és faunára, a magaslatokról szemlélhető pompás tájakra.
S eközben élvezik egymás társaságát is, a közösen végzett munka még jobban összekovácsolja a turistákat.
Lengyel Zoltánné, Margó néni másként kezdte a turistáskodást még az ötvenes évek elején
A férjem futballedző volt, soha nem volt otthon a hétvégén – emlékszik vissza a kezdetekre, miközben elégedetten dől hátra szobája foteljében. Meg is van az oka az elégedettségének, mert épp befejezte a lakásfestés utáni munkálatait, s ezt titokban tette, nem szólt sem a lányának, sem az unokáinak a nagy munkáról, bírta egyedül is. Nem akarta zavarni őket, mert mindenki nagyon elfoglalt, sokasodnak a dédunokák is, velük szintén rengeteg a teendő.
A lányom már 15 éves volt, jöttek a barátnők, véget értek a közös vasárnapok. Óriási űr volt bennem, mit kezdjek egyedül? Gyerekkoromban szimbiózisban éltem a természettel, olyan környezetben nevelkedtem. Hatalmas kertünk volt Szabolcsfaluban, tavakkal, arborétumi fákkal. Akkor mindez belém ivódott, mindig szerettem járni az erdőket. A harmincas évek végén a bátyám cserkész volt, mi lányok is szerettünk velük tartani, bár ők sokszor bosszankodtak miattunk, mert mi a bokrok mögött, a számháborúk idején elárultuk az ellencsapat számait, és jó párszor elkergettek bennünket.
Hallottam akkor, hogy sok ismerősöm szakosztályokba jár, ott talál társakat a túrákhoz. Eleinte egyedül jártam, szandálban gyalogoltam a Keleti-Mecsekben 15 kilométereket, nem volt bakancsom, csak később. Bekapcsolódtam a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség életébe, ez új volt nekem, egy csoda. Feladatokat kaptunk, eleinte hiánypótló volt csupán, most már életmóddá vált.
Messze vidéken nincs olyan turista, aki ne ismerné Margó nénit
Gondolom így van, arcokat ismerek, engem Margitkának szólítanak, de én kevésnek a nevét tudom. Igaz, mindenütt ott vagyok – országos és helyi nyílt túrákon, versenyeken. Nem azért, mert minden lében kanál akarok lenni, csak egyszerűen nagyon szeretem.
Eleinte a versenyeken a kijelölt helyeken, a pontokon fogadtuk a beérkezőket, indítottuk őket a rajtoknál. Rengeteget segédkeztünk a vendégek fogadásakor, főztünk turistaházakban.
Most már csak a részvétel maradt, a feladatokat átadtuk a fiatalabbaknak, de minden rendezvényen ott vagyok. Már sok társam elment. Még korábban Molnár István erdőmérnök – akinek nevéhez fűződik az első forráskataszter a Mecsekben, az első turistautak számokkal jelölése –, megalapította a nyolcvanasok klubját, amelynek tagjai már nincsenek közöttünk.
Legalább húsz állandó csapat járja a hegyet csak Pécsett naponta
A legnépesebb a nyugdíjasoké, nagyon örvendetes, hogy egyre több az ifjúsági csoport, sőt az óvodásoknak is van csapata, rendszeresen túráznak 4-5 kilométereket, ők a bakancsos óvodások. A nyugdíjasoknak ez a legjobb elfoglaltság, mert így van programjuk, társaságuk, és egészséges a sok mozgás. Minden Mecsek felé induló busznál ott vannak, ki kedden, ki vasárnap megy, mindig ugyanazon a napon.
Nemcsak a Mecsekben túráztak, hanem az országban több helyen is
Végigjártam az országos kéktúrát többször is, szakaszosan. Enyém a 2998-as számú kéktúra jelvény. Akkor ezer kilométer körül volt, de mi csillagtúráztunk, az sokkal több, mire rámegyünk a kijelölt útra, az 5 kilométer, és vissza ugyanannyi. Minden lépést megtettünk, nem csaltunk busszal, vonattal.
Igazi barátságok szövődtek itt
Sírig tartó barátságok alakultak. Állandó, szoros kapcsolatban vagyunk még mindig hatan, akikkel együtt jártuk az országot, egyhetes túrákat tettünk a Börzsönyben, a Mátrában, Zemplénben többször jártunk, imádjuk, csodálatos vidék. A legemlékezetesebb pillanatok közé tartoznak a találkozásaink. Például mikor végigmentünk egy nógrádi falun, legalább tíz emberrel elegyedtünk beszédbe, Tokaj környékén különösen szerették a bakancsosokat. Ezt a tisztaságot, együttes szépséget csak az erdőben találjuk meg, sehol máshol.
Állatokkal is sokszor találkozik túrázás közben
A Naszály tövében volt egy félelmetes élményünk, esett az eső, sár volt, egyszer csak iszonyatos dübörgést hallunk, egy hatalmas vaddisznócsorda robogott le a hegyről, legalább harmincan voltak, kanok, csíkos kismalacok. A csapat egy úgynevezett rudli volt, mely a szarvas és más állatcsordák gyűjtőneve. Őzekkel, szarvasokkal sokszor nézegettük egymást.
Ma is nagyokat nevetnek a legnagyobb kalandokon
Ó, rengeteg ilyen élményünk van. Az a turista, aki azt állítja, hogy nem tévedt el az erdőben, az hazudik, olyan nincs. Mindannyian eltévedtünk, sok tréfa született ezekből is. De amin mindig nagyot nevetünk, az Husztóton történt.
Ketten jártunk a Zselicben, ereszkedtünk le a dombon Husztótnál, két középkorú hölgy napszemüvegben, hátizsákkal, nadrágban. A falu szélén egy idős gazda állt. Elkiáltotta magát: „jönnek a villanyszámlások!”. Egy pillanat alatt minden udvarba kiszaladtak, örültek nagyon nekünk. Mondtuk, „nem, mi turisták vagyunk”. Nem hittek nekünk: „dehogynem, ott a táska az oldalukon”.
Sietősre fogtuk, nem tudtuk, mit csináljunk. Egyszer csak az egyik udvarban kilódul egy budiajtó, rajta ül egy asszonyság, kiabál: „én is akarok fizetni!”. Elkezdtünk rohanni, meg is ijedtünk, és a röhögés is elfogott bennünket. Végül kiérve a faluból mondja a túratársam: „Ha kicsit dörzsöltebbek vagyunk, mennyit tudtunk volna keresni egy óra alatt!”. „Hogyisne, hogy a fantomképünk alapján keressenek bennünket” – vágtam rá.
Hátsófali infarktusa volt 10 évvel ezelőtt, mégis túrázik
Fontos, hogy a betegségeket és az ilyen nagy bajt ne fogjuk fel tragikusan, mert van tovább élet. Aki soha nem túrázott, az is kezdje járni az erdőt, óvatosan, lassan kipróbálva, mennyit bír, utána meglátja, életformájává válik. Ha betegség, rossz idő miatt ki kell hagynom napokat, hiányérzetem van, mert hív az erdő, mennem kell. Micsoda hóviharok, sártengerek…, szakadó esőben jártunk, és mindennek a szép emléke maradt, nem a nehézségek jutnak eszembe.
Egyszer eltört a bokája, másszor a csuklója a túra során
Mindkettőt az imádott erdőben szereztem, de nem az erdő volt a hibás, hanem én.
Szakavatott túravezető volt, a régióban sokfelé vitt csoportokat
A Dráva körül, a somogyi dombokra, mindenhova vezettünk túrákat, nagy felelősség volt. A nyílt túrákra sokszor 50-60 ember is eljön. Évtizedekig vezettünk minden héten, ez volt a legfontosabb tevékenységünk.
Elöl ment a túravezető, a végén a söprű, ő jött a legutolsó után, mert nem mindenki halad egy tempóban. Nem hagytuk, hogy elkóboroljanak a kirándulók.
Nekem az volt a legnagyobb öröm, mikor láttam, hogy mindenki élvezi, rengeteget meséltünk a növényekről és a tájról. A vezetőnek ugyanakkora élmény volt, mint a résztvevőknek. Most már egyre szaporodnak a fiatal egyletek is, de ők nem igazán sétálnak, őket a teljesítmény érdekli, az erejüket mérik 100 és 50 kilométereken.
Hárságyi Margit
