Amikor betölti az ember az ötvenet, egyre gyakrabban fordul meg a fejében a gondolat: „csak a nyugdíjig jó lenne kihúzni valahogy!” Mi van, ha ez nem sikerül?
Magyarországon jelenleg 65 év a nyugdíjkorhatár, és az utolsó 15 évet sok munkavállaló úgy éli meg, mintha egy bomba ketyegne a feje felett. Kutatások is kimutatják, hogy az ötven felettiek többsége elsősorban azért retteg a meglévő állása elvesztésétől, mert már nem érzi magát piacképesnek. Ezt a félelmet sokszor a diplomanélküliség, a nyelvtudás hiánya, az informatika világában való bizonytalanság és/vagy a fizikai tűréshatár beszűkülése táplálja.
Mit tegyünk, ha mégis elveszítjük a munkánkat ötven felett?
Az életritmus elvesztése a legnagyobb hiba, amit ilyenkor el lehet követni. Amíg az embernek van munkája, addig van egy szigorúan szabályozott életritmusa is. Reggel korán kel, munkába megy, dolgozik, és ha azzal végzett, délután/este még hátra vannak a napi teendői (hivatalos ügyek, bevásárlás, lakás rendben tartása stb.) is. Ha viszont hirtelen felszabadul napi nyolc óra ebből a rendszerből, könnyen el lehet indulni a lejtőn. Sokan bezárkóznak a négy fal közé, mert ha bárhová mennek, az pénzbe kerül, így egymagukban rágódnak a helyzetükön, miközben a tehetetlenség érzete lesz úrrá rajtuk. Ez egy ördögi kör, amelyet jobb megelőzni.
Alakítsunk ki magunknak ugyanolyan kontrollált életritmust, mintha dolgoznánk. Keljünk fel ugyanúgy korán, határozzuk meg, hogy mondjuk 9-től 12 óráig az időt álláskereséssel, önéletrajzírással, pályázással töltjük. Napi három órát meg lehet tölteni ezzel a tevékenységgel, ha komolyan csináljuk. Először is írjuk össze egy listára, hogy mihez értünk. Nemcsak a végzettségünk, hanem a gyakorlati tudásunk alapján, hiszen több évtizedes munkaerő-piaci tapasztalattal biztos, hogy számos területen ki kellett már próbálnunk magunkat. Írjunk minden megpályázott álláshoz egyedi önéletrajzot, amelyben azokat a képességeinket domborítjuk ki, amelyek az adott pozíció követelményeihez fontosak.
Vállaljunk alkalmi munkákat, amiben kérhetjük olyan munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégek segítségét is, mint a HSA. Ezek a pozíciók még ha adott esetben nem is a végleges megoldást jelentik, de három szempontból is segítik a helyzetünket. 1. Lesz bevételünk, ami munkanélküli helyzetben különösen jól jön. 2. Segít felpörgetni a napjainkat, fenntartani az életritmusunkat. 3. Megmarad a munkavégzési hajlandóságunk, így könnyebben visszazökkenhetünk, ha újra lesz főállásunk.
Külföldön nagy hagyománya van a karitatív és társadalmi munkának is, idehaza viszont még kevesen gondolnak erre a lehetőségre. Munkanélküliként időnk van rá, a segítséget pedig az összes karitatív szervezetnél szívesen fogadják. Ez azért igazán jó módszer, mert ezáltal láthatod, hogy mennyi olyan ember él hazánkban, akiknek sokat jelent minden perc, amit rájuk szánsz. Újra átélheted azt az érzést, hogy szükség van a munkádra, szükség van rád. És ha így állsz a világhoz, előbb-utóbb megcsörren a telefonod egy állásajánlattal.
