November 11-e a kissé különc Szent Márton püspök temetésének évfordulója, akinek emlékét leginkább a terített asztalok és a libalakomák őrzik.
De mégis mi köze a szerzetesnek a libákhoz? A legenda szerint Márton a libaólba bújt püspöki kinevezése elől, a ludak gágogása azonban elárulta hollétét, így kiráncigálták az ólból, és megtették püspöknek – olvashatjuk az MTI hírében.
Ahogyan ebből az elbeszélésből is látszik, a katonacsaládból származó Szent Márton nem tartozott a szokványos szentek közé. Fehérváry Jákó bencés szerzetes úgy fogalmazott hogy Márton „formabontó és vagány” karakter volt, akit sem katonaként, sem szerzetesként, sem püspökként nem lehetett könnyen besorolni, de aki mindig közel állt az emberekhez.
Szent Márton püspök
Senkinek nem kereste a tetszését, egyedül Jézust akarta követni, emiatt pedig sokszor kellett olyan döntéseket hoznia, amelyek szembeállították a hatalommal, püspöktársaival és az általa vezetett papokkal, emberekkel. Meggyőződése és emberközelisége mégis „kedves és hiteles szentté avatja őt”.
November 11-e azonban nemcsak Márton miatt számít kiemelt dátumnak.
A rómaiak innentől számították a tél kezdetét, amit az új termésből és az újborból tartott lakomával ünnepeltek. Szent Mártont azért is tartják „az új bor bírájának”, mert ekkorra érik meg általában annyira az új bor, hogy érdemes legyen megkóstolni.
Ekkortájt volt „a kisfarsang” ideje, az utolsó „jó ivások időszaka” advent előtt, amikor már nem tartottak lakodalmat, hangos táncos mulatságokat. Manapság a hagyományos eszem-iszom mellett egyre szélesebb körben válnak ismertté olyan népi hagyományok, mint például a német eredetű fáklyás felvonulás, melynek célja, hogy a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt eljuttassa az emberekhez.
