Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak jó eredményeket tudnak felmutatni

Dátum: 2016. május 11.

A pénztárak céljuknak megfelelően funkcionálnak, és egyre hatékonyabban töltik be a szerepüket, így nagy segítséget nyújtanak a nyugdíjas korba lépőknek. Vajon érdemes ezeket választani?

Az önkéntes nyugdíjkasszák által kezelt pénzállomány 5%-kal nőtt éves alapon 2016 első negyedévében, ami az alacsony kamatok mellett jó eredménynek számít. Az első negyedév végén az egy tagra jutó átlagos vagyon 1,03 millió forint volt.

Egészségpénztár-1jpg

A tagok kedvezőnek ítélik az egészségpénztári lehetőségeket.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó egészségpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak számára kedvezően alakult az első negyedév. A pénztártagok aktivitása növekedett, az egyéni befizetések 4,5%-kal nőttek, pénzben kifejezve ez azt jelenti, hogy 2,2 milliárd forintra nőtt a befizetések összege. A pénztárszövetség elnöke Dr. Kravalik Gábor szerint a tagok kiemelkedően fontosnak ítélik az egészségpénztári szolgáltatásokat. Ugyanis az első negyedévben az érintett egészségpénztárak tagjai összesen 1,9 millió alkalommal finanszírozták a kasszákon keresztül egészségügyi kiadásaikat. Például gyógyászati segédeszközt vagy gyógyszert vásároltak, és más szolgáltatásokat vettek igénybe, mintegy 9 milliárd forintértékben.

2016-tól bővült a szolgáltatások köre.

2016 januárjától egyetlen tagsággal még több szolgáltatás érhető el. A következő kiadásokra is fordíthatóak a befizetések, amelyeket adókedvezménnyel is támogatnak:

  • iskolakezdéssel
  • továbbtanulással
  • lakáshitelekkel
  • idősgondozással

A fentieken túl, ma már lehetőség van különböző, szociális vagy váratlan élethelyzetre szóló kiadások finanszírozására is.

Az ÖPOSZ úgy véli, hogy a jövőben a szolgáltatásokat igénybevevők köre bővülni fog. Ugyanis az egészségpénztárak úgy értek el jó eredményt az első negyedévben, hogy az önsegélyezés még igazán nem indult be. Az ilyen igénybevételek száma – a technikai felkészülést követően jellemzően csak második negyedévtől elérhető új lehetőségek miatt – az év első három hónapjában alacsony volt.

Fókuszban a munkáltató és a munkavállaló

A kedvező eredmények közvetve más tényezőknek is köszönhetőek, a szakemberek úgy vélik, hogy az eredményekre pozitív hatással van a fokozódó pénzügyi és egészségtudatosság, ezzel összefüggésben pedig az öngondoskodás iránti növekvő igény. Az önkéntes nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári megtakarítások nem csak a tagok tudatosságán, megtakarítási hajlandóságán és mozgásterén múlik, hanem ugyanennyire fontos a munkáltatók hozzáállása és hozzájárulása is. Általánosságban elmondható, hogy a társadalmi felelősség vállalás szempontjából éppolyan fontos a munkáltató hozzáállása, mint az egyéni elköteleződés az öngondoskodás irányába.

Vajon hogyan alakul a jövő?

A 24.hu-nak az ÖPOSZ elnöke Kravalik Gábor a követőzőképpen nyilatkozott a cafeteriaszabályok tervezett változásairól: a Pénztárszövetség véleménye megegyezik azzal, hogy a jelenlegi rendszernek vannak olyan elemei, amelyek a gyakorlatban készpénzjuttatást jelentenek, és velük jelenleg azonos feltételek mellett kell versenyezniük a hosszú távú megtakarításoknak. Ugyanakkor az ÖPOSZ számára fontos, hogy az állam által preferált munkáltatói juttatások mind az egyének, mind a közösség jövője szempontjából olyan fontos célokat is támogassanak, amelyek nem valósulhatnak meg a béren kívüli juttatások teljes készpénzesítésével.

Az ÖPOSZ szakértői úgy látják, hogy meg kell fontolni az önkéntes pénztárak nyugdíj- és egészségpolitikában való még hatékonyabb részvételének lehetőségeit. Az ÖPOSZ azt javasolja, hogy a cafeteriarendszer jövőjétől függetlenül az önkéntes pénztárak kapjanak kiemelt szerepet, mi több, akár a béren kívüli juttatási rendszertől független támogatást, hiszen a hosszú távú és egészséggel kapcsolatos előtakarékosság ösztönzése, illetve változatlan formában történő fennmaradása kiemelten fontos.

Az ÖPOSZ úgy véli az egészségpénztárak esetében a munkáltatói szerepvállalás jelentősége még nagyobb jelentőséggel bír. Az egészségpénztári támogatást a magánszemélyek a jövedelmi helyzetüktől függetlenül még jobban ki tudják használni, méghozzá célzottan az egészségük megtartása érdekében, azaz közvetlenül a megelőzésre és a betegségek gyógyításával összefüggő kiadásaikra fordítva a rendelkezésükre álló összeget. A munkavállalók jelentős részének az egészségpénztári munkáltatói támogatás jelenti azt a biztos forrást, amelyből ki tudják váltani gyógyszereiket, illetve meg tudják vásárolni a számukra fontos, más forrásból, esetleg anyagi helyzetük okán gyakran elérhetetlen gyógyászati segédeszközöket, vagy fogászati ellátást. Az ÖPOSZ úgy véli, az egészségpénztári támogatásnak hatalmas szerepe van az egészségtudatosság elterjedésében.

Hozzászólok a cikkhez!