Új munkahelyre menni mindig stresszes. Így kezeljük!

Dátum: 2018. június 15.
Szerző: Szalay Attila humánerőforrás vezető

Természetes, hogy a munkahelyváltás stresszel jár: új környezet, új munkatársak, új feladatok, új elvárások. Utánajártunk, hogy mit tehetünk ennek a kezdeti időszaknak a megkönnyítése érdekében.

 

Amikor új munkahelyen kezdünk, általában három hónap a próbaidő, ami valamilyen szinten mindig nyomást jelent a munkavállaló számára, hiszen addig bármikor elküldhetik indoklás nélkül. Kutatások szerint azonban ha minden jól alakul, ennek a három hónapnak csak a fele, az első hat hét, ami igazán stresszes az új dolgozók számára.

Ebben az időszakban elsősorban nem a próbaidő miatti bizonyítási kényszer miatt szoronghat az átlagosnál többet a munkavállaló, hanem azért, mert számára teljesen ismeretlen terepen kell beilleszkednie. Nemcsak a feladatok és a munkamódszerek lehetnek újak, amiket el kell sajátítani, hanem egyfajta szociális stressz is ránk telepedhet.

Sikerül-e jól kijönnünk az új kollégákkal? Befogad-e az új közösség? Ilyen és ehhez hasonló kérdések nyomaszthatják az embert különösen, ha amúgy is nehezebben ismerkedő személyiségről van szó. Mit tehetünk a munkahelyváltással járó stressz leküzdése érdekében?

 

1. Ne most reformáljuk meg a magánéletünket

 

Napi nyolc órában új impulzusok érnek minket az új munkahelyünkön. Ebben a helyzetben szükség van a stabil pontokra az életünkben, ezért a kezdeti hetekben figyeljünk arra, hogy a munkán kívüli életünket ne változtassuk meg drasztikusan. Ha a munkahelyváltás előtt például heti kétszer eljártunk a sportolni, akkor ezt ugyanúgy tartsuk meg utána is. Ne változtassunk a reggeli rutinunkon, ne most kezdjünk bele egy életmódváltást jelentő diétába. Jól fognak esni az állandó elemek a hétköznapjainkban, amelyek segítenek oldani a stresszt.

 

2. Csempésszünk be „valami régit” az új helyre

 

Ha a munkahelyváltás előtt hosszabb ideig egy helyen dolgoztunk, biztosan otthonossá tettük magunk számára a munkaállomásunkat. Kikerült egy-egy kedves kép vagy tárgy az asztalunkra, melyek megteremtették az odatartozás hangulatát. Az új helyet is próbáljuk meg minél előbb „belakni”, otthonossá tenni magunknak. Ne vigyük túlzásba, nem kell már az első héten átrendezni az irodát, de egy-két nem túl feltűnő, de számunkra jelentőségteljes aprósággal sokat segíthetünk azon, hogy otthonosabban mozogjunk az új közegben.

 

3. Nyissunk az új munkatársak irányába

 

Ne legyünk túlságosan harsányak az új munkahelyen töltött első napjainkon, de próbáljuk keresni az új kollégák társaságát. Ha közösen járnak ebédelni, tartsunk velük, igyekezzünk szóba elegyedni velük. Minél jobban megismerjük őket, annál kevésbé fogunk stresszelni azon, hogy sikerül-e beilleszkednünk a munkaközösségbe.

 

4. Tudatosítsuk, hogy ez csak átmeneti időszak

 

Sokat segít, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a munkahelyváltással óhatatlanul kéz a kézben járó stressz csak átmeneti állapot. Néhány hét alatt úgy is túl leszünk rajta, és utána éppen olyan magától értetődően természetes lesz a munkába járás, mint az előző munkahelyünkön volt.

Hozzászólok a cikkhez!