Stréber, törtető, túlbuzgó? Így kezeljük a „vádakat”!

Dátum: 2019. november 15.
Szerző: Szalay Attila humánerőforrás vezető

Könnyen megeshet, hogy a karrierjét tudatosan építő munkavállaló erőfeszítéseit mások rossz szemmel nézik, esetleg törtetőnek tartják. Vajon hogyan válhatunk sikeressé úgy, hogy közben nem szerzünk magunknak ellenségeket?

A HSA szakértőjével kerestük a válaszokat.

A stréber

Az iskolában strébernek gúnyolták azokat a diákokat, akik minden órára felkészülten érkeztek, minden házi feladatot megcsináltak és a legtöbb dolgozatban bizonyították is, hogy nem hiába szorgoskodtak annyit. Azt hinnénk, ezeket a gyerekes dolgokat egy idő után kinövi az ember, de a felnőttek világában, a munkahelyeken ugyanúgy közutálat tárgyát képezhetik a precíz munkatársak.

Ezeket az érzéseket egyrészt a letagadott irigység, másrészt a félelem táplálja.

Hiszen a munkában is verseny van, és az a másik minek töri magát annyira! Nehéz dolga van ebben a világban annak, aki tudatosan építi a karrierjét, hiszen az előre menetele útján nem kívánt ellenségeket szerezhet magának. A körülöttünk lévőket nem lehet megváltoztatni, de egy ambiciózus kolléga megteheti azokat az óvintézkedéseket, amelyek betartásával minimalizálhatja a rosszakarói számát.

1. Csak magaddal versenyezz!

Nem számít, hogy mekkora verseny van egy cégnél, ez nem valóságshow, amiben hétről hétre kiszavaznak valakit. Hajlamosak vagyunk a saját kollégáinkat a riválisunknak tekinteni. „Ő több terméket szerelt össze? Nagyobb csomagot értékesített? Eggyel több programkódot ütött be a gépbe? Akkor holnap másképp lesz!” – háborognak magukban sokan.

De nem kell minden munkatársadat legyőznöd.

Egyáltalán nem kell versenyezned velük. Egy csapatban vagytok, nem pedig egymás ellen. Aki mások testén keresztül próbál felkapaszkodni, előbb-utóbb biztosan elhasal, mert magára marad. Ahhoz, hogy előre juss, szükséged van a munkatársaid segítségére is, ezért elsősorban a cég céljait nézzed, és magaddal versenyezz.

2. Nyújts segítő kezet!

A legjobb módja annak, hogy megőrizd a jó kapcsolatot a kollégáiddal, ha segíted őket a munkájukban. Ez egy igazi win-win szituáció, hiszen ők segítséget kapnak tőled, te pedig biztos lehetsz benne, hogy visszakapod a jó szándékot az előre meneteledben. Arról nem is beszélve, hogy a cégvezetés szemében is piros pontokat gyűjthetsz azzal, hogy amolyan mentor szerepben tündökölsz. Ez ugyanis egyértelmű jele annak, hogy alkalmas vagy egy csapat motiválására, irányítására is.

3. Ne hencegj az eredményeiddel!

Sokszor a munkatársak csak annyit látnak egy-egy kolléga sikereiből, hogy a főnök már megint őket dicséri, már megint velük példálózik, már megint ők kapnak jutalmat. A sikerekig vezető utat, a rengeteg beleölt időt és energiát (a tehetségről, szaktudásról nem is beszélve) nem mindig látják. És ez természetesen módon ellenszenvet szül bennük.

Egyrészt nem szabad erre rájátszani, mindig maradj szerény az eredményeidet illetően, és hangsúlyozd ki a csapat érdemeit. Másrészt a személyes beszélgetések során meséld el, milyen problémákba, kihívásokba ütköztél a feladat megoldása során. Ez szakmai együttérzést vált majd ki, és máris nem tűnsz kivételezettnek.

Hozzászólok a cikkhez!