Sokan pont ezeket rontják el az állásinterjún!

Dátum: 2017. április 13.

Nem mindegy, hogy egy viccet Hofi Géza adott elő, vagy az utca embere. Ugyanazt a tartalmat könnyen elronthatja a gyatra előadásmód. Egy állásinterjún sem csak az számít, amit mondunk, hanem az is, ahogyan mondjuk. Íme a viselkedésformák, amiket kerülni kellene!

Nem szerzünk jó pontot az állásinterjún…

ha folyamatosan fészkelődünk a széken, nem találjuk meg a kényelmes, nyugodt testhelyzetünket. Ez arról árulkodik, hogy idegesek vagyunk, és ezt az interjúztató is egyből észre fogja venni.

ha vég nélkül pislogunk beszéd közben, kerüljük a szemkontaktust az interjúztatóval. Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre, ami nemcsak elkoptatott szöveg, hanem valós jelentése is van. Egy állásinterjún általában két idegen találkozik, akik nem ismerik egymást. Ebben a helyzetben a szemkontaktus alapfeltétele a bizalom kialakulásának.

a test előtt összefont kartartással. Ez az egyik legáltalánosabb jele az elutasításnak, zárkózottságnak. Ha valaki így helyezi el a karjait, a testbeszédével távolságtartást sugall, ami meggátolja az oldottabb hangulat kialakulását az állásinterjún. Ennek az a nagy hátránya, hogy az interjúztatók is emberek, nemcsak objektív tények alapján hoznak döntéseket, hanem a szubjektív benyomásaik is fontosak. Ennek érdekében inkább helyezzük az asztalra félkör alakban a kezeinket, vagy a testünk mellett lazán engedjük le a karjainkat, ami befogadásra, nyitottságra utal.

ha az ujjainkkal dobolunk az asztalon vagy tördeljük a kezeinket. Ez az idegesség, szorongás egyik jele, ami könnyen átragadhat a velünk szemben ülő félre is. Ez ugyanúgy, mint a bezárkózott testtartás, alaposan megnehezíti a fesztelenebb beszélgetés kialakulását, ami sokat dob minden állásinterjú sikerének érzetén.

a lábak lóbálásával, a velük való dobogással. Azt az érzetet kelti, mintha sietnénk valahová, mintha már nagyon túl akarnánk esni az egészen. Ennek nyilvánvalóan nincsen jó üzenete, hiszen elméletileg azért megyünk el egy állásinterjúra, mert ott akarunk lenni.

az ökölbe szorított kézfejekkel. Görcsösségre utalnak, ezzel szemben a nyitott, laza tenyér nyíltságot és befogadást sugároz. Apróságnak tűnik, de beszélgetés közben rendkívül zavaró lehet az egyik, és megnyugtató a másik!

ha rágjuk a szánk szélét. Egyrészt nem túl megnyerő, másrészt az őszinteség kerüléséről árulkodó jel lehet. Ugyanakkor a mosoly pozitív érzéseket, szimpátiát kelt az interjúztatóban, általa kiegyensúlyozottnak és magabiztosnak látnak bennünket.

a grimaszok vágásával. Alapszabály, hogy az állásinterjún megadjuk a tiszteletet a velünk szemben ülő félnek, különben hogyan várhatnánk el, hogy jó véleménnyel legyen rólunk? Ezért nem szerencsés különböző arckifejezésekkel látványosan értékelni a mondandóját, kérdéseit.

ha motyogunk, halkan, elcsukló hangon beszélünk. Ez súlyos bizonytalanságról tanúskodik, ha pedig a saját képességeinkben sem vagyunk biztosak, egy rólunk éppen az első benyomásait szerző ember sem lesz az. Beszéljünk hangosan, érthetően (nem kiabálva persze…), és játsszunk a hangszínünkkel, ha valamit nyomatékosítani szeretnénk.

Hozzászólok a cikkhez!