„Senkinek sem szabadna nyugdíjba mennie!”

Dátum: 2016. június 17.
Szerző: Szalay Attila humánerőforrás vezető

103 éves a világ legidősebb orvosa, Hinohara doktor. A japán úr tekintélyes korának bölcsességeit megosztotta a helyi Times magazinnal. A tanácsaiból szemezgettünk, amelyek közül az egyik, hogy nem szabadna nyugdíjba menni.

 

1. Engedjük el a felesleges stresszt!

 

Szimplán attól, hogy eszünk és alszunk, még nem lesz több erőnk. Azt kell tenni, ami igazán jólesik!

 

2. Tartsuk meg az optimális testsúlyt!


A hosszú élet titka a túlsúlyosság elkerülése. Hinohara doktor minden reggel megiszik egy csésze kávét, egy pohár narancslevet, amelyben van egy kanál olívaolaj, és egy pohár lenmagos tejet. Ebédre is tejet és pár teasütemény fogyaszt, vacsorára halat, kevés rizst, egy héten kétszer pedig 100 grammnyi zsírszegény húst fogyaszt.

 

Mikor menjünk nyugdíjba,

 

3. Tervezzünk előre
!


 

Jó ha tudjuk előre, mit fogunk csinálni holnap vagy egy hét múlva. Szerinte senkinek sem szabadna nyugdíjba mennie, legalábbis csak jóval később, mint szokás.

 

4. Oszd meg másokkal is a tudásod!



 

Nagyon sok előadást tart, egy évben több százat is. Egy előadás 60 vagy 90 percig tart, mindezt állva végzi, így is erősíti magát.

 

5. Az orvosok nem tudnak mindenkit meggyógyítani!

 

Ha egy orvos javasol egy kezelést, terápiát, operációt, akkor kérdezzük meg tőle, hogy ezt ajánlaná-e a feleségének, gyerekének. Hinohara doktor hiszi, hogy a zene ereje, vagy az állatoktól kapott energia sokszor hatékonyabb orvosság, mint a tudomány által kifejlesztett gyógyszerek.

 

6. Lépcsőzzünk mindennap és cipeljük fel magunk a csomagjainkat!


Ez is egy remek mozgásforma, én ő minden nap kétszer mássza meg a lépcsőket azért, hogy az izmait formában tartsa.

 

7. Felejtsük el a fájdalmat!


 

A fájdalom sokszor kellemetlen, de ha olyan dolgokat csinálunk, ami szórakoztató, akkor biztos, hogy enyhül a rossz érzés.

 

8. Ne gyűjtsünk feleslegesen tárgyakat!

 

Nem kell ezzel foglalkozni, hiszen ha belegondolunk abba, hogy egyszer befejezzük földi pályafutásunkat, akkor már nem vihetünk semmit sem magunkkal.

 

9. Legyünk felkészülve a váratlan eseményekre!

 

1970-ben repülőgépen ült, amikor a Fuji hegy mellett le kellett szállniuk, és az akkori kommunista hatóságok letartóztatták. Négy napig egy székhez volt kötve, de az egészre úgy tekintett, mint egy orvosi kísérletre. Így túlélte.

 

10. Legyen példaképünk, és igyekezzünk nála is jobbá válni!

 

A kiválasztott példaképet azért érdemes követni, mert ösztönzőleg hat az emberre. Az édesapja az Egyesült Államokban orvosnak tanult, hősnek tartotta.

 

11. Önkénteskedjünk!

 

Mire az ember 60 éves lesz, jó esetben van már lakása, egzisztenciája, felnevelte a gyerekeit is, de ettől még ő értékes marad, nem válik feleslegessé. Erre jó az önkéntesség. Hinohara doktor 65 éves korától heti 18 órát tölt önkéntes munkával. 

Hozzászólok a cikkhez!