Pókerarcú a főnök? Mi most leleplezzük!

Dátum: 2018. április 12.
Szerző: Szalay Attila

Nehezen tudsz kiigazodni a főnököd visszajelzésein vagy azok hiányán? Egyszer úgy érzed, hogy jó vagy nála, máskor meg pont ellenkezőleg? Segítünk eldönteni, hogy a felettesed valójában kedvel-e Téged és a munkádat!

 

Minden munkavállaló függ a főnökétől, szakmailag éppúgy, mint anyagilag. A felettesünk dönt arról, hogy mennyire komoly projektekben vehetünk részt, és végeredményben ezek a tapasztalatok segítenek hozzá minket a szakmai előremenetelhez, ami kéz a kézben jár a jobb anyagi feltételekkel.

Ezért is fontos tudni, hogy a főnökünk hogyan vélekedik rólunk. Ha a visszajelzései nem egyértelműek, akkor figyeljünk oda a következő 5 dologra. Ha ezeket tapasztaljuk, akkor bizakodhatunk, hogy jók vagyunk a felettesünknél!

 

1. Kapunk kritikákat is

 

Talán furcsának hat, de a kritika is lehet egy jele annak, hogy a főnökünk bízik bennünk. Természetesen ha egyfolytában csak kritizál minket, az nem túl biztató, de ha a dicséretek közé vegyül egy kis kritika is, azt semmiképpen se értsük félre.

 

A legtöbb esetben a kritikát olyan kollégák irányában engedi meg egy főnök, akikről tudja, hogy kellőképpen érett személyiségek és intelligensek ahhoz, hogy kezelni tudják azt, sértődés helyett épülni próbálnak belőle.

 

Ha így teszünk, azzal máris megágyazhatunk annak, hogy a felelősségteljesebb feladatokra is készen állunk.

 

2. Kikéri a szakmai véleményünket

 

Annál valódibb elismerés kevés létezik annál, mint amikor egy felettes kikéri a szakmai véleményünket egy feladattal vagy akár egy kollégával kapcsolatban.

Tegye ezt négyszemközt, vagy egy értekezleten mások előtt, az teljesen mindegy – ha a véleményünkre kíváncsi, akkor ad is rá. Ebben az esetben pedig biztosan megbízik bennünk, a szakértelmünkben és a munkánkban.

 

3. Egyre komolyabb feladatokkal bíz meg minket

 

Amikor a felettesünk ránk bíz egy fontos feladatot, amire addig nem minket kért meg, akkor ezt még véletlenül se tehernek éljük meg. Ez elismerése a munkánknak és hozzáállásunknak, hiszen hisz benne, hogy képesek vagyunk jelentősebb feladatokkal is megbirkózni.

Ha nem játsszuk el ezt a bizalmat, azzal egyre közelebb kerülhetünk egy magasabb pozícióhoz.

 

4. Mentori feladatokat bíz ránk

 

Rendszerint akkor van szükség mentorra egy cégnél, amikor belép egy új kolléga, és kell valaki, aki beavatja őt a cég munkafolyamataiba, -módszereibe. Lényegében segít neki beilleszkedni és hogy minél hamarabb felvegye a munka fonalát.

Megesik, hogy a régi kollégák ezt a feladatot nehézségnek tartják, pedig érdemes komolyan venni, mert csak gondoljunk bele: ha minket bíznak meg egy új munkatárs kvázi betanításával, akkor a főnökünk biztos pontként, értékes csapattagként tekint ránk.

 

5. Érdeklődik felőlünk

 

A főnökök célja, hogy a legjobb munkaerőt ne veszítsék el, hiszen egy bevált dolgozó megfelelő pótlása nem megy egyik napról a másikra. Ha azt tapasztaljuk, hogy a felettesünk időről időre érdeklődik arról, hogyan érezzük magunkat, milyen terveink vannak a jövőre nézve, akkor valószínűleg rajtunk tartja a szemét.

Fontos neki, hogy tisztában legyen a motivációinkkal, mert szeretne megtartani bennünket.

Hozzászólok a cikkhez!